Amikor beszélgetünk, csak néhány nap van hátra 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválig. Ilyenkor még felmerülnek megoldandó problémák, vagy megengedhetik maguknak, hogy várakozással teljen ez a kis idő?

Inkább az előbbi, ahogy az lenni szokott, az utolsó pillanatokban is eszünkbe jut még valami, amit aztán sürgősen meg kell oldani. Szerencsére rendkívül megbízható kollégáim vannak, akik ezeket a problémákat ügyesen kezelik, így nekem már nem kell sok mindenre figyelnem. Ez természetes egy ekkora rendezvény esetében, hiszen tulajdonképpen két fesztiválról beszélhetünk: egyrészről az európai egész estés, illetve televíziós animációs filmek versenye zajlik majd, másrészről az elmúlt két év alatt készült magyar alkotások seregszemléje is a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál.

Mire számíthatnak az érdeklődők?

Kodálytól – aki egyébként Kecskeméten született – vettem a jelszavunkat, ami úgy hangzik: az animáció legyen mindenkié! Ennek a gondolatnak a jegyében rendezzük meg kétévente a fesztivált, és állítjuk össze az egyébként ingyenes programokat. Idén több mint háromszáz alkotás szerepel a kínálatban. A vetítések három moziban zajlanak majd, de emellett lesz szabadtéri színpad is, ahol napközben a Magyar népmesék epizódjait vetítjük a gyerekek örömére, este pedig szórakoztató filmek várják a nagyközönséget.

Az itt versenyző filmeket a rangos nemzetközi zsűri mellett egyetemistákból és gimnazistákból álló diákzsűri is elismeri, valamint a közönség is szavazhat a legjobb produkciókról.

A szemle története egészen 1985-ig nyúlik vissza. Gondolta volna akkor, hogy negyven évvel később a világ tíz legfontosabb animációs fesztiválja közé sorolják majd?

Őszintén szólva nem. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fesztivált – idézőjelben mondom – kényszerből szerveztem meg. A kecskeméti műhely 1971-ben jött létre, és mivel nem a világ közepéről beszélünk, fontosnak tartottam, hogy a kollégáim lássák, mi zajlik aktuálisan a világban az animáció terén, hogy tudják mihez mérni a saját tudásukat, képességeiket. Ezért rendszeresen kiutaztunk például a zágrábi Animafestre, illetve a Krakkói Filmfesztiválra, ahol képet kaphattak arról, hol tart a szakma. A tanulság számomra pedig az volt, hogy sokkal egyszerűbb, ha mi szervezünk fesztivált, mint folyton drága pénzét járni a világot. Nem mellesleg így nemcsak a Kecskemétfilm és a magyar animáció, de maga a város is kaphat valami olyasmit, ami máshol nem adatik meg.

Mikulás Ferenc (Fotó/Forrás: Kecskeméti Animációs Fesztivál )

A díszvendég idén az északi országok szakmai érdekképviseleti szervezete, a Nordic Animation lesz.

Korábban már dolgoztunk velük, és legutóbb az annecy-i fesztiválon találkoztam a képviselőikkel, ekkor állapodtunk meg az együttműködésről. A gyakorlat általában is az, hogy egy földrész vagy egy adott stúdió alkotásait mutatjuk be Kecskeméten. A Nordic Animation Norvégia, Svédország, Dánia, Finnország és Izland munkáit gyűjti egybe, az öt nemzet rövidfilmjeit láthatja majd a közönség, ami szerintem unikális lehetőség. Ezek az alkotások értelemszerűen mások, minden országnak megvannak a maga különlegességei és sajátosságai, akár csak a témaválasztás vagy az ábrázolás tekintetében is.

Mi az, amire legszívesebben emlékszik vissza egy-egy fesztivál esetén?

Sajnálom, hogy ennyire kiábrándító választ kell adnom, de alkatomnál fogva nincs bennem hurráoptimizmus.

Ettől függetlenül természetesen örülök a sikernek, hiszen tudom, mennyi energiát fektetnek bele a kollégáim – de az újabb célok már ott lebegnek a szemem előtt.

A Kecskemétfilm hagyománya, hogy azok a külföldi rendezők, akik önöknél dolgoznak, minden alkalommal elültetnek egy fát.

Ez valóban így van, de a legutóbb éppen a stúdió két munkatársa ültetett fát, Szoboszlay Péter és Horváth Mária, mindketten a nyugdíjba vonulásukat ünnepelték. Szerencsére elég sok fa van már, hiszen a munkáink ötven százaléka külföldi produkció, a másik fele pedig saját ötlet. Erre rászorulunk, hiszen a magyar filmek gyártására és támogatására hivatott Nemzeti Filmintézet nem tud forrást biztosítani például az épület fenntartására, rezsiköltségekre vagy új szoftverek vásárlására. Így ezeket a kiadásokat a külföldi munkáink bevételéből finanszírozzuk. 

Mikulás Ferenc a Kossuth-díjával (Fotó/Forrás: Kecskeméti Animációs Fesztivál )

Az animáció sokáig partvonalra szorult itthon, de az utóbbi időben mintha törekvés mutatkozna arra, hogy újra méltó helyre kerüljön. Az elmúlt években elkészült a Toldi és most a Csongor és Tünde is, tavaly emlékévet hirdettek a 110 éves animáció emlékére, illetve kiállítást is bemutattak a Műcsarnokban. Ön is így látja?

Ezzel nem egészen értek egyet, már csak azért sem, mert részese voltam a Pannónia Filmstúdiónak, és még emlékszem azokra az időkre, amikor évente két-három egész estés animáció készült, most pedig az utóbbi húsz évben három-négy. Korábban a televízió megrendelt sorozatokat, elég csak a Magyar népmesékre, a Vízipók-csodapókra vagy a Mesék Mátyás királyról epizódjaira gondolni – és még hosszasan sorolhatnám.

Jelenleg két egyetemen zajlik animációs képzés, ahol tervezőket és rendezőket képeznek – animátorokat azonban nem, pedig éppen ők a legfontosabb munkatársak, akik nem csupán biztos rajzkészséggel, hanem színészi adottságokkal is rendelkeznek. A stúdióban ezért kénytelenek voltunk felvállalni az animátorképzést. Három évvel ezelőtt negyvenen jelentkeztek, ebből tizenkét tanulót tudtunk kiválasztani, akik közül három hónap alatt végül hárman lettek animátorok. Ebből is látszik, hogy ez egy rendkívül speciális feladat, erre születni kell. Az animációs filmekben a történetet általában a metakommunikációval meséljük el, a külföldi munkáknál is a karakteranimációkat részesítik előnyben, aminek a lényege, hogy a figurák és a mozgásuk természetes, a valósághoz áll közelebb. Ehhez komoly felkészültség kell, az animátornak bele kell bújnia a rajzolt figura bőrébe, és a forgatókönyvnek megfelelően kell eljátszania a történetet. Vannak még problémák, és van hová fejlődnünk.

Márciusban munkássága elismeréseként Kossuth-díjat vehetett át. Hogyan fogadta a kitüntetést?

Számomra ez a díj nemcsak az enyém, hanem a kollégáimé is. A munkám során őket próbálom segíteni abban, hogy kibontakoztathassák a tehetségüket. Az elismeréssel járó pénzből magam is egy díjat hozok létre, amit valamely munkatársunk támogatására fogunk fordítani. Nélkülük nem létezne a Kecskemétfilm, és nem lenne ekkora értéke annak, amit csinálunk. Elég csak a Magyar népmesék sorozatra gondolni, aminek már kétszázöt millió megtekintése van a világban, százhetvenhat országból nézik, magyarul és más nyelveken is. Ez közös érdemünk.

Fejléckép: Mikulás Ferenc (Forrás: Kecskeméti Animációs Filmfesztivál)