Vizuál

Milyen képeket gyűjt a Sziget alapítója?

2012.04.24. 07:44
Ajánlom
A Godot Galéria Gerendai Károly gyűjteményéből állított össze egy válogatást - többek között Bukta Imre, drMáriás Béla, feLugossy László vagy El Kazovszkij munkáit április 25. és május 26. között lehet megnézni.

Gerendai a 170 alkotásból álló gyűjteménnyel kapcsolatban így fogalmaz: "a képzőművészethez ugyanolyan megszállott és alapvetően érzelmi kötődés kapcsol, mint a többi hobbimhoz. Az első időtől fogva leginkább a zene határozta meg, hogy kiktől vettem képeket". A Sziget irodában és privát otthonában lehetetlen üres falat találni - a gyűjtő a munkák között éli mindennapjait és ebben az örömben szívesen osztozik kollégáival is. A műgyűjtés tanulási folyamat - ennek eredményeképpen mostanra egy önálló döntések mentén alapuló, finomodó és jól körvonalazható anyag állt össze. Kezdeti választásaiban döntő szerepet játszott a galeristákkal kialakult tanácsadói, majd baráti viszony - ez Gerendait a mai napig jellemzi, befektetési szempontok azonban továbbra sem foglalkoztatják.

A gyűjtemény egyik hangsúlyosabb vonalát az egykori zenész, majd autodidakta módon a művészeti pályára lépő alkotók (efZámbó, feLugossy, Wahorn) korántsem könnyed munkái adják. Szintén több alkotással szerepel Aatóth Franyó, akinek munkái az előző, szentendrei csoporttal együtt kezelve a gyűjtemény kissé abszurd, álomszerű, figurális, jellemzően emberi dilemmákkal foglalkozó részét képezik. A másik csoportot egy absztraktabb, gesztusalapú, az anyagkezeléssel és a felülettel játszó munkák adják. Gerendai több alkotást tudhat magáénak Nádler Istvántól, Bukta Imrétől, Mulasics Lászlótól és Szirtes Jánostól is, akik esetében az egymást követő, különböző stílusbeli korszakok is jól nyomon követhetőek.

A harmadik irányt a gyermekrajz-hatású, bár témájában döntően eltérő művészek alkotásai adják: Dr. Máriás Béla, Bada Dada vagy Nagy Kriszta művei, vagy éppen Soós Nóra festményei, akitől a finom politikai célzatú Sivatagi Róka című munka szerepel a kiállított anyagok között. A hagyományos festészeti törzsanyag fokozatosan fellazul olyan, kísérletezőbb médiumú alkotásokkal is, mint például Gerhes Gábor lightbox munkája vagy Várnai Tibor lentikuláris technikán alapuló tájképei.

A fiatalabb generációt Soós Nóra mellett Csiszér Zsuzsi tépett hatású, montázs-szerű képei és Győri Márton rendkívül színes, olykor figuratív, olykor absztrakt festményei képviselik. A döntően magyar művészek munkáiból álló gyűjteményt pedig Jurriaan Molenaar letisztult architekturális festményei, Francoise Gilot absztrakt munkái és Martin C. Herbst monumentális portréi egészítik ki. A Godot Galériában látható válogatás a rendkívül összetett, eklektikus gyűjtemény kurátori munkán alapuló válogatása - azokat a szegmenseket mutatja be, melyek a gyűjtemény gerincét adják és szélesedő spektrumát is előremutatják.

A kiállító művészek: Ádám Zoltán, Aatóth Franyó, Bada Dada Tibor, Bukta Imre, drMáriás Béla, efZámbó István, El Kazovszkij, feLugossy László, Fehér László, Gerhes Gábor, Mulasics László, Nádler István, Nagy Kriszta x-T, Soós Nóra, Swierkiewicz Róbert, Szirtes János, Tarr Hajnalka, Várnai Gyula, Wahorn András. A kiállítás Stánitz Zsuzsanna, a kiállítás kurátorának szövege alapján ajánljunk.

Programkereső

Legnépszerűbb

Jazz/World

Keith Jarrett agyvérzést kapott, soha nem léphet pódiumra többé

A jazzlegenda 2017-ben játszotta utolsó koncertjét, azóta nem állt közönség elé. A New York Timesban megjelent riport szerint két agyvérzés után részlegesen lebénult.
Színház

Kétszáznál is többen támogatják az SZFE-t

Már több mint kétszáz oktató és kutató írta alá az ELTE petícióját, amit azért indítottak, hogy támogassák a Színház- és Filmművészeti egyetemet és kiálljanak az egyetemi autonómia mellett.
Klasszikus

„A halál életünk igazi célja” – írta Mozart haldokló apjának

Mozart haldokló apjához írt levele került a salzburgi Mozarteum Alapítvány tulajdonába. Két másik levéllel is gazdagodott a gyűjtemény.
Könyv

Szeressük meg a saját történetünket! – interjú Tompa Andreával

„Tompa Andrea (1971) Kolozsvárott született. Budapesten él” – olvasható a lakonikus életrajz a Haza borítóján. Ez azonban tökéletesen összefoglalja a kötet alapproblémáját. Az írónő térben és időben szabadon mozogva vizsgálja a hazatérés lehetőségét, legyen az az új otthon, Magyarország, vagy a régi, Kolozsvár, ahol már az a kérdés, hogy van-e még visszatérés.
Színház

Szellemes és hátborzongató – interjú Pass Andreával

Pass Andrea A Jelentéktelen után újra Gogolhoz fordult inspirációért, ám ezúttal nem egy köpönyeg alá férkőzik be a Pétervári Fagy, hanem a ma színházában találjuk magunkat, ahová egy revizor, a kormánybiztos érkezik és reformokat követel. Az író-rendező a Nyakunkon a revizor munkafolyamatáról, karanténról, színházról és az emberekben lakozó frusztrációkról mesélt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Kiviszem a lovam

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Spencer Davisszel való találkozását idézi fel.
Vizuál galéria

Táj csíkokra és kockákra törve

A mintegy száztíz Scully-művet bemutató kiállításon a monumentális festmények mellett szerepelnek papírmunkák, illetve megjelenik egy-egy plasztika és fotómű is. A művek értelmezését – a falakon és a tárlókban – a művész saját írásai, feljegyzései és vázlatai segítik.
Vizuál hír

Saját agyműtétjéről készített fotósorozatot a Capa-nagydíj nyertese

„Nem tudtam, mi történik velem. Megijedtem, tanulmányoztam, mostanra elfogadtam” – írta Neogrády-Kiss Barnabás fotós.
Vizuál 1956

Graffitivel emlékeznek az 1956-os forradalomra Londonban

Fat Heat magyar graffiti művész mintegy hatvanöt négyzetméteres falfestményével emlékeznek az 1956-os forradalomra Londonban.
Vizuál kult50

A magyar tetováló, aki Jason Momoát is kivarrta – Borbás Róbert a Kult50-ben

Borbás Róbert tervezett pólót a Metallicának, tetoválta Jason Momoát, feszített a Tattoofest – Convention & Magazine címlapján, most pedig kiadta az elmúlt 10 évéről szóló, limitált számban elérhető kötetet is, amelyben összegyűjtötte legmenőbb illusztrációit.