Mit jelent a díj a Ludwignak?
Számunkra is fontos egy ilyen szakmai elismerés, mert mi egy nagyon széles spektrumon egy nagyon kis pont vagyunk. Megtisztelő, hogy ebben a rangsorban szerepelünk, hiszen ezt a díjat eddig minden évben nagyon komoly intézmények kapták. Kevés kortárs művészeti intézmény található a magyar múzeumi térképen, nem mi állunk a magyar muzeológia homlokterében. Az odaítéléskor is hangsúlyozták, hogy autentikus a programunk, okosan mozgatjuk a gyűjteményünket.
Milyen szempontokat mérlegeltek a díj odaítélésekor?
Komoly hangsúlyt kap a tudományos kutatás, ami a Ludwig Múzeumban összetett folyamat. A tudományos munka nem feltétlenül egy műtárgyra koncentrál. Minden kolléga foglalkozik azzal, mi az, ami érvényes és kidolgozásra váró szempont a múzeum helyzetében. Mit kell alátennünk, hogy segítse a múzeum későbbi munkáját. Ezek mind nemzetközi elismerést is hoztak.
Többek között a médiaművészet megőrzését, feldolgozását vizsgáltuk: milyen fizikai és filozófiai következményei vannak annak, hogy egy 1998-ban készült médiaművészeti alkotás 2020-ban bemutatható legyen? Történt-e például esztétikaiérték-vesztés vagy éppen -növekedés? Kortárs művészetből adódó kérdésekre keresünk megoldást a muzeológiai munkában. A tudományos tevékenység része a múzeumpedagógia és a médiaművészetiállomány-védelem is. Ezek mind sok kis egyedi alkotásból, tehetségből jönnek létre, a kollégákéból, akik mind rendkívül innovatívak.
Mennyire számít maga a gyűjtemény?
Kiállítási stratégiánkban törekedtünk arra, hogy a magyar művészet érvényes, de még szürke pontjait feldolgozzuk, és azokat a nemzetközi színtéren is megjelenítsük. Most utazott ki a Lassú élet. Radikális hétköznapok című nemzetközi csoportos kiállításunk Koblenzbe – a nyitást követően alig 6 óra múlva sajnos be is kellett zárni, mert elrendelték a karantént. Ez a kiállítás ténylegesen a korszak problémájára, a lestrapált természetre, az emberi szervezetre és a vírus terjedésére reagált. Akkor tervezték a kollégák, amikor még fel sem merült, hogy jön a Covid–19. Elképesztően aktuális, hogy miképp tud egy műtárgy előrevetíteni kérdéseket, problémákat. És pont ezt a kiállítást nem tudjuk bemutatni, csak online…
A gyűjteményezési elképzeléseink is jók, a legjobban a közép-kelet-európai kortárs művészethez értünk. Ennek vannak visszatekintő tendenciái, mint amilyen a neoavantgárd. Ezt kiállításstratégiával is építjük. Vannak innovatív tárlataink is. Nemcsak nagyon átfogó, jól feldolgozott monografikus vagy tematikus kiállításaink vannak, hanem olyanok, amelyekben kiállításrendezésileg egészen újszerű dolgot hoztunk létre. Ilyen volt a Rock-tér-idő, ahol különféle médiumokon keresztül szóltak az üzenetek a látogatókhoz vagy a Ludwig 30 című kiállításunk is, amelynél nyitott műhely jellege volt az egész kiállító térnek és minden szakmai részlegünk kapott bemutatkozási felületet.
A helyszín is szerepet játszott a választásban?
A díjazás során szempontként szerepelt az is, hogy a múzeum mennyire közönségbarát. A Ludwig Múzeum egy korszerű épületben található. Ez nagyon fontos, mert sok múzeumot az épület struktúrája tesz kevéssé látogatóbaráttá. Azt is értékelték, hogy jó szomszédságban vagyunk a Müpával, s élünk is az intézmény adta lehetőségekkel. A napközbeni foglalkozásaikat saját programjainkkal egészítjük ki. A Müpába váltott belépőjeggyel ingyen látogathatóak a kiállításaink, akár este nyolcig is.
A szakma mellett a látogatók is értékelték a múzeumot?
Tavaly 110 ezer vendégünk volt, most a karantén miatt nyilván alacsonyabb ez a szám. A BarabásiLab: Rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve című kiállításunkat kifejezetten sokan látogatják.

Kapcsolódó
150 évnyi tudomány hálózata
Barabási Albert-László hálózatkutató több mint két évtizedes munkássága alatt számos különleges feladattal találkozott. Az egyik legmeglepőbb felkérés a Nature magazintól érkezett 2019-ben, amikor az újság szerkesztősége a lap alapításának 150 éves évfordulóját készült megünnepelni. Azzal a kéréssel keresték meg, hogy tervezze meg a magazin ünnepi számának címlapját. Mi került a címlapra, és hogyan zajlott a munka?