„Bevallom, nincs kedvenc képem. Azért sem tudok egyetlen fotót kiemelni, mert az egész egy kerek, ötvenöt éven át tartó történet. Egy folyamat, aminek itt, a kiállítótérben az elejét és a végét látjuk” – válaszolja Korniss Péter fotóművész, amikor a tárlaton látható kedvenc fényképeiről kérdezem.
Ez az első kiállítás, ami kizárólag színes képeket mutat be a Korniss-életműből, ráadásul a felvételek nagy része az elmúlt két évben készült.
Ahogy a művész fogalmaz, van olyan téma, amit fekete-fehérben jobban tud hangsúlyozni, és van, amit inkább színesben.
„Most arról akartam beszélni, hogy az elmúlt két évben, a járványidőszak alatt, mi történt a faluban. Ehhez a színes képek alkalmasabbak” – mondja.
A legfrissebb, 2022-ben készült képeken maszkos diákok és maszkos, fekete viseletben üldögélő idős asszonyok láthatóak, mellettük pedig a Misi-bár diszkréten mosolygó pultosa, Brigi. Kiderül, ő az egyik menyasszony a felvételeken.
Brigi és István a vetett ágy előtt, 2022, 73x110 cm giclée print (Fotó/Forrás: Várfok Galéria)
„Ez az ő otthonuk, elől pedig a menyasszony nagypapája ül” – mutat a falon lévő egyik képre. Két menyasszonyt is látunk a fotókon, mindkét felvétel az úgynevezett széki szobában készült, ahol megtaláljuk a házasság szimbólumát: a vetett ágyat, párnákkal feltornyozva. Széken székiszoba, Kalotaszegen kalotaszegiszoba, Magyarországon pedig tisztaszoba a helyiség neve. Nem használják őket, csak ha valamilyen jelentős esemény történik a család életében, mint például egy esküvő vagy haláleset. (Régen a tisztaszobában található fekhely ravatalként is szolgált – a szerk.)
Korniss Péter: Koszorús lányok és fiúk a nagyapával, 2022 (Fotó/Forrás: Korniss Péter /Várfok Galéria)
Amikor modern esküvői fotóiról kérdezem, Korniss elmondja, magát a lakodalom szót sem használják már, sokkal inkább esküvőnek hívják, a nyoszolyólányokat pedig koszorús lánynak nevezik. Ezek is a változásokat jelzik.
A táncházak is megszűntek mára, pedig
1967 novemberében egy széki táncházba sétált be Korniss, nem is sejtve akkor, hogy az az este az egész életére hatással lesz.
A kis helyiséget petróleumlámpák világították be, a pislákoló fényben mulattak az emberek, hangosan szólt a népzene, pörögtek a párok, a szalmakalapok és a piros pántlikák pedig röpültek a levegőben.
„Káprázatos látvány volt mindez. Jó barátom, Novák Ferenc Tata vitt el oda, aki néprajzkutatóként Székről írta a disszertációját.
Annyira magával ragadott ez a világ, hogy szép lassan elkezdtem vissza-visszajárni, közelebbről is megismertem az embereket, életre szóló barátságok szövődtek”
– emlékszik vissza.
Novák Ferenc Tata, Holland Mihály és Korniss Péter a megnyitón a Várfok Galériában (Fotó/Forrás: Várfok Galéria)
Az erdélyi táncházakban készült fekete-fehér felvételeken keresztül sikerült egy mára eltűnt világot átcsempészni az országhatáron, a táncházmozgalom ugyanis a budapesti klubokba is eljutott, Halmos Béla, Sebő Ferenc és mások segítségével.
Boldizsár Mari és a „Kicsi Mari”, Korniss Péter keresztlánya
Korniss Péter legendás barátságot kötött egy házaspárral, Boldizsár Marival és Balogh Mártonnal. 1971-ben Kallós Zoltán néprajzkutató vitte el a lakodalmukra, itt ismerték meg egymást.
„A feleségemmel úgy megszerettük őket, hogy visszajártunk hozzájuk Székre. Ők is meglátogattak minket Budapesten, és a Balatonon is nyaraltunk együtt. Amikor megszületett a lányuk, Kicsi Mari, felkértek minket keresztszülőnek. Több volt ez, mint barátság, Mari mindig azt mondta, egy család vagyunk” – meséli Korniss. Olyannyira megszerették egymást, hogy
a mostani kiállítás a 2021-ben elhunyt Boldizsár Mari emléke előtt tiszteleg.
Korniss Péter keresztlányával a megnyitón. (Fotó/Forrás: Várfok Galéria)
A tárlat egyetlen objektje is főhajtás az asszony előtt: esküvői pártájuk 1971-ből ott díszeleg a kiállítótérben, a közelében pedig egy 1974-es felvétel is látható Mariról, amint a mezőn álldogál egy kapával.
„Az ugyan nem látszik a felvételen, de elárulom, hogy Kicsi Marit akkor már a szíve alatt hordta. Fantasztikus ember volt, intelligens, vidám, soha nem fogyott ki a történetekből. Szerettem hallgatni az ízes beszédét. Sajnos nem tudtunk elmenni a temetésére, mert Szék vesztegzár alá került a járványidőszakban” – meséli.
Korniss Péter: Kapára támaszkodó asszony 1974 - 60x60 cm - Ed. 5 + A, Fuji Light Jet Print (Fotó/Forrás: Várfok Galéria)
„Ők is régi barátaim, egy széki házaspár” – mutat egy másik fotóra a falon. „Az asszonyt Sárinak hívják, a legelső táncházi képemen is szerepel. Az a felvétel itt nem látható, de a most készülő, Hosszú úton című könyvemben igen. Sárit is végigkísértem az elmúlt ötvenöt évben: egy ideig, más erdélyi vendégmunkás nőkkel Budapesten dolgozott, egy idős asszonyt gondozott.” (Korniss Péter 2017-es, a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett kiállításán láthatóak voltak azok a fényképek, amelyek az Erdélyből Budapestre induló vendégmunkások mindennapjait örökítették meg.)
Korniss Péter Szalóky Károllyal, a Várfok Galéria tulajdonosával. (Fotó/Forrás: Jenei Barnabás/Várfok Galéria)
A kiállításon csak egy töredékét látjuk az életműnek. Az album azonban 1967 novemberétől indul, így az olvasó a múltból a jelenbe, 2022-be érkezik, úgy, ahogy a Várfok Galériában is egyik teremből sétálhatunk át a másikba, a jelen fényképeihez.
Megnyitó, 2023. március 8-án a Várfok Galériában. (Fotó/Forrás: Jenei Barnabás/Várfok Galéria)
Holland Mihály birodalma Széken
Korniss Péter április végén megjelenő könyve a soron következő huszonnegyedik albuma lesz. Legelső, Elindultam a világ útján című, 1975-ben kiadott könyvének angol verzióját vásárolta meg egy amszterdami boltban egy szép napon Michel van Langeveld, akit Szék ma már csak Holland Mihályként emleget. Annyira megtetszett neki a fényképeken ábrázolt világ, hogy az első adandó alkalommal elutazott Székre, és bele is szeretett a faluba.
Először csak egy házat vett, majd még egyet, és múzeumot hozott létre benne, ahol Korniss Péter állandó kiállítása látható.
Amikor Hollandiában meghalt az édesanyja, mindent eladott, és Székre költözött. Elvett feleségül egy özvegyasszonyt, két gyerekkel, és most ott élnek boldogan. Ha valaki tudni szeretné, milyen is volt régen a hagyományos, széki népi kultúra, azt ma már csak Holland Mihály birodalmában találja meg, ahol csűr és egy újjáépített táncház is áll.
Holland Mihály múzeumában, 2021, 73x110 cm - Ed. 5 + AP, 40,5x60 cm - Ed. 5 + AP, giclée print (Fotó/Forrás: Várfok Galéria)
„Mindegyik képen megjelennek a hőseim.
Ő itt a falu legfontosabb embere, mert ő főzi a pálinkát”
– mutat mosolyogva a Nagy Pista, pálinkafőzdéjében című fotóra, gyorsan hozzátéve, hogy a széki pálinka verhetetlen, nincs párja a Földön. Mellette Rózsi, a tehénpásztor áll a mezőn, a háttérben a teheneivel, kezében egy reklámszatyorral. András, a tehenészgazda a munkaadója, aki már jó ideje fejőgépeket használ kézi fejés helyett.
Korniss Péter: Nagy Pista pálinkafőzdéjében, 40,5x60 cm, giclée print, 2022 (Fotó/Forrás: Várfok Galéria)
Amikor arról kérdezem, mit lehetett érzékelni a 70-es, 80-as években a kemény diktatúrából Széken, elmeséli, hogy keveset, mert ha a milicistákat megkente az ember, zavartalanul élvezhette az ottlétet.
A faluban azonban tilos volt ott aludni, azt csak az elsőfokú rokonoknak engedélyezték.
A szabályt ők sem szegték meg a feleségével, mert nem akarták a barátaikat bajba sodorni. Így minden alkalommal Kolozsvárra tértek vissza, ahol azonban erősen lehetett érezni a diktatúra szűk levegőjét.
„Gyerekkoromban nagyon szerettem Kolozsvárt. Selmeczi György barátommal (Kossuth-díjas zeneszerző – a szerk.) laktam egy utcában, aki azóta szintén áttelepült Magyarországra. A sötét diktatúra idején azonban valósággal menekültem a városból.
Fojtogató és nyomasztó légkör uralkodott akkoriban arrafelé, az utóbbi tizenöt évben azonban ismét nagyon megszerettem a várost,
többször ki is állítottam ott a munkáimat” – mondja Korniss.
A tárlaton egy dokumentumfilm (Solyóm András: Korniss Péter kötődése) is látható, amelyen végigkövethetjük, hogyan nyitották meg 2012-ben Korniss Péter állandó kiállítását az újjáépített széki táncházban.
Lány a táncházban, 1971 - 60x60 cm - Fuji Light Jet print Ed. 5 + AP, Fuji Light Jet print (Fotó/Forrás: Várfok Galéria)
„Nem messze innen születtem, Kolozsvárt. És amikor Pestre kerültem, akkor tizenkét éves voltam, és egy olyan másfél-két évre megkukultam. Nekem hiányzott az a melegség. Kolozsvár egy kisváros volt még akkor. Elvesztettem a barátaimat, az egy nagyon nagy váltás volt. (…) A Ferencvárosba kerültem, a vagányok közé. (…) Nagyon nehezen találtam magamra, és mindig ott volt bennem ez a hiány. (…)
Amikor Székre eljöttem, és megismertem az embereket, úgy éreztem, hogy hát ez a hang. Én ezt a nyelvet beszélem.”
– hangzik el a filmben.
A filmet nézve a hiány és a Széken újra megtalált közösség gondolata úgy hat, mint a mesékben kapott hamuba sült pogácsa. Gyorsan zsebre is tesszük, és ezzel az útravalóval indulunk haza.
Fejléckép: Korniss Péter Boldizsár Mariról (1974) készített felvétele előtt a Várfok Galériában (Jenei Boldizsár/Várfok Galéria)
hírlevél
