Vizuál

Minden egy

2011.02.04. 11:22
Ajánlom
Kortárs magyar képzőművészek kiállítása nyílt az Európai Parlamentben.

Minden egy címmel hat fiatal, kortárs magyar képzőművész közös kiállítása nyílt meg szerda este az Európai Parlament brüsszeli épületében Őry Csaba (Fidesz) EP-képviselő szervezésében.

Őry Annamária, Pap Gitta és Sütő Róbert festő-, Ducsai Péter grafikus-, valamint Szanyi Borbála és Elek Imre szobrászművészek alkotásai tekinthetők meg az uniós képviselő-testület munkahelyén. A megnyitón Őry Csaba hangsúlyozta, hogy az uniós soros elnökség alkalmából az Európa Parlamentben is szeretnének „egy kicsit többet bemutatni Magyarországból". A kiállítás témáit és az alkotókat Rieder Gábor művészettörténész mutatta be, aki hangoztatta, hogy a tárlat címét „nem egy EU-s közhelygyűjteményen felnőtt szövegfogalmazó ötlötte ki", hanem Hérakleitosztól, a nagy görög filozófustól származik. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a cím ellenére „nem érdemes túlzásba vinni a hat kiállító közös nevezőjének keresgélését, mert sokféle hangon megszólaló társaságról van szó."

A hat kiállító művésznek egy hónappal korábban a Brüsszeli Magyar Intézetben volt közös tárlata 6ok címmel.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Lemondta a Putyin-párti zongoraművész, Valentina Lisitsa fellépését a Margitszigeti Színház

Az intézmény a művész politikai szerepvállalása miatt döntött úgy, hogy megválik tőle, miután az ukrán nagykövetségtől tudomást szerzett a mariupoli megszállókat éltető koncertjéről.
Klasszikus

A nagyok titkai

Vezető karmesterük, Kirill Petrenko vezényletével adta elő a Berlini Filharmonikusok Csajkovszkij Pikk dáma című operáját, saját koncerttermében, Berlinben. Az április 21-i, koncertszerű előadáson megpróbáltuk kideríteni, mit tudhat az a dirigens, akit egy ilyen jelentőségű zenekar mindenáron magának akart.
Klasszikus

Elhunyt Cser László hegedűművész

A Budapesti Fesztiválzenekar alapító tagjától Gál-Tamási Mária hegedűművész búcsúzott a zenekar közösségi oldalán, és megható sorokkal idézte fel mindazt a támogatást, amit az együttes a muzsikustól kapott.
Könyv

Krasznahorkai László és Bödőcs Tibor kapta a Libri irodalmi elismeréseit

2022-ben a zsűri egy hosszú elbeszélést, míg a közönség egy politikai szatírát emelt ki a tíz döntős mű közül.
Színház

„Napfény a dörzspapíron” – Szakácsi Sándor, a nyughatatlan lélek

Szakácsi Sándort, bár már gyerekkorában nagy jövőt jósoltak neki a színészi pályán, kisebb korában gúnyolták iskolatársai, felnőttként pedig alkoholproblémákkal küzdött, magát La Mancha lovagjának, szélmalomharcosnak nevezte. Saját bevallása szerint a szerepeiből merített erőt a folytatáshoz.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A színpadon Robbie Williams!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról mesél, miért hiúsult meg kis híján Robbie Williams koncertjének fotózása.
Vizuál ajánló

Hegedűs Ákos morpho koncertfotóiból nyílik kiállítás a Kispont galériában

Olvasóink hétről hétre megismerhetik állandó vendégszerzőnk, Hegedűs Ákos morpho képeit, aki mindig egy kis történet vagy háttéranyag kíséretében osztja meg velünk alkotásait. A művész most ’90-es évekbeli koncertfotóit tárja a nagyközönség elé.
Vizuál ajánló

Meteoritok és egyéb költemények – Geszler Mária Garzuly jubileumi kiállítása

A Kossuth-díjas keramikusművész, Geszler Mária nem egyedül ünnepli jubileumát. A Pesti Vigadóban most látható tárlaton nyolc fiatalabb alkotóval osztja meg nemcsak a teret, de a művészetről, világról vallott elképzeléseit is. A kiállítás július 24-ig tekinthető meg.
Vizuál ajánló

Grunwalsky Ferenc kapja a Zsigmond Vilmos Filmfesztivál életműdíját

Május 24. és 28. között rendezik meg a szegedi operatőrfesztivált, amelynek idei életműdíjasa Grunwalsky Ferenc operatőr, rendező, forgatókönyvíró. Az eddig 73 filmet jegyző Kossuth- és Balázs Béla-díjas alkotó Jancsó Miklós barátja és munkatársa volt, az 1999-ben induló Pepe-Kapa filmek jó részét közösen forgatták.
Vizuál hír

A Néprajzi Múzeum műtárgyainak mintáiból alkothatunk saját dizájnt ezzel az alkalmazással!

A Múzeumok Világnapján bemutatott motívumalkotó applikációban ezer darab vektorizált díszítmény és motívum közül válogathatunk.