Úgy tűnik, mintha a mai világunkban minden fontosabb lenne a jóllétünknél. Mit gondolsz erről?
Valóban, egyéni és társadalmi szinten is sok más, és hosszútávon lényegtelen vagy fölösleges témával foglalkozunk a mindennapokban. Ahhoz, hogy pozitív folyamatok indulhassanak el bármilyen szinten és területen, azt kell elérnünk, hogy az egyén testi-lelki-szellemi „jól-léte” biztosítva legyen vagy legalábbis ez kerüljön a fókuszba.
A tárlaton a kortárs művészet eszközeivel világítasz rá jóllétünk kulcsára, amelyet a szellemi Almáriumunkban találhatunk: ezek a hála, az alázat és a türelem fogalmai. Miként emlékezteti a kiállítás ezek jelentőségére a látogatót?
Az általam fontosnak tartott szellemi muníciók közül ezzel a hárommal, és a hozzájuk párosított formákkal (kör, háromszög, négyzet) már évek óta dolgozom. Absztrakt stílusban alkotó képzőművészként addig szoktam egyszerűsíteni a megfogalmazandó témát, amíg egy jól érthető kompozíciót tudok kapcsolni hozzá. A kiállításon ezeket az alapvetőnek tűnő fogalmakat mantraszerűen ismételgetem, nehogy elfelejtsük őket.
Horváth Lóczi Judit, Everyday needs - Patience (Fotó/Forrás: Csákvári Zsigmond)
Olyan alapvető emberi értékekre is felhívod a figyelmet a kiállítással, mint a természet, az emberi kapcsolatok és a kétkezi munka. Te miként csatlakozol ezekhez az értékekhez?
Szerencsés vagyok, mert határozott értékrendet kaptam otthonról. Ebbe beletartozik a természet szeretete, az egymás iránti nyitottság, mások tiszteletben tartása, a művészet szeretete, és még folytathatnám. Bár mindig is hálás voltam ezért a szüleimnek, de valahol természetesnek vettem, hogy az ember ezt hozza otthonról. Aztán később szembesültem vele, hogy ez nem jár automatikusan mindenkinek. Tavaly, egy jótékonysági aukció kapcsán találkoztam a Világszép Alapítvánnyal, és az általuk nagy energiákkal és szeretettel patronált állami gondozásban felnővő fiatalokkal.
Mélyen megérintett, amikor rádöbbentem, hogy ezeknek a gyerekeknek nem a nélkülözés és a bántalmazás jelentik a legnagyobb hátrányt az életben,
hanem a szerető közeg, valamint az ebből származó alapvető értékrend és tanítások hiánya. Nagy szükség van az Alapítványra, hogy ezek a fiatalok mindenféle szempontból egészséges felnőttekké válhassanak. A velük készített „zseb-oltár” sorozat bevételét az Alapítvány kapja meg. Bízom benne, hogy találok tizenkét olyan vevőt, akik megfelelő öniróniával felvértezve egyetértenek abban, hogy sosem árt, ha az ember néha emlékezteti magát ezekre a fogalmakra. Ehhez pedig az a legjobb, ha van kéznél egy zseb-oltár.
Fontos szerepet kap munkáidban – így a mostani kiállításban is – a szakralitás és a hagyományőrzés, pedig a laikus szem számára a geometrikus kompozíciókba foglalt műtárgyak disszonánsak az egyházi tárgyak esztétikájával. Mit gondolsz erről?
Az egyházi esztétika mindig is lenyűgözött, a Nemzeti Múzeumban a késő gótikus szárnyas oltárok szekciója a kedvenc részem. A gótika szerintem csodálatos korszak, bátor és erős színhasználat, megdöbbentően nyílt képi megfogalmazás, technikai bravúrok jellemzik az építészetet és a festészetet is, amely a szárnyas oltárokban összeér. A szakrális tárgyakon minden apró részletnek jelentése volt, semmi sem szerepelt „csak a szépségért”. Ilyen szempontból nézve ezek is vizuálisan absztrahált munkák, ahol minden egyes levél vagy háromszög mesél valamiről, pont úgy, mint az én kompozícióimban.
Horváth Lóczi Judit, Life's little pleasures (Fotó/Forrás: Csákvári Zsigmond)
A kiállítás címében szereplő Almárium értékmegőrző funkciója soha nem volt még ennyire aktuális. Miként tud segíteni a művészet ereje értékeink megőrzésében?
Fontos kérdés, hiszen
egy ilyen világégés előtti pillanatban valószínűleg mindenki megkérdőjelezi a saját hasznosságát.
Többször végiggondoltam már, mivel tehetnék többet a világért. Aztán mindig arra gondolok, hogy nekem minden helyzetben segít a terápiaként végzett művészeti tevékenység vagy a művészet befogadása. Nemrég hallgattam egy beszélgetést Marina Abramovic-csal, a híres performanszművésszel, aki a különböző munkái hátterében lévő erős társadalmi mondanivalóról mesélt. Ő valóban hisz benne, hogy hosszútávó performanszaival tesz is az adott probléma megoldásáért. Rám máris hatott, újra felvillanyozott, feltöltött hittel a művészet erejét illetően. Valahogy így működik ez.
Miként illeszkedik ez a kiállítás az eddigi munkáid, tárlataid sorába?
Mindig az aktuális ügyekkel dolgozom, így ebben a tekintetben ez a tárlat is illik a sorba. Az elmúlt években sokat foglalkoztam a szülővé válásnak köszönhető külső-belső változásokkal és az ezt övező tabukkal. 2021-ben a Covid-19 okozta pandémia hatását dolgoztam fel egy önálló kiállítás formájában. Most arra keresem a választ, hogy melyek azok a régi értékek, amiket meg kell tartanunk, és
mi az, ami vigaszt nyújthat, hogyan tudunk egy kicsit kilépni a fojtogató világvége-hangulatból.
Ugyanakkor egy másik szál is beérni látszik ezzel a kiállítással; mindig is szerettem régi tárgyakat megmenteni, feldolgozni. Most, a régi értékek emlegetése mentén a talált tárgyak is előtérbe kerülnek a kiállítóteremben.
Horváth Lóczi Judit, Life's little pleasures VIII. (Fotó/Forrás: Csákvári Zsigmond)
Mit őrzöl a saját szellemi almáriumodban?
A fent már említett, otthonról hozott értékek mellett fontosnak tartom a kitartóan és alázattal végzett munkát, amely előbb-utóbb mindig meghozza a gyümölcsét. Ugyanakkor nem „egyszemélyes harcos” vagyok, hiszek a csapatmunkában. A mai művészeti közegben nehéz bármit is gáncstalanul elérni, de szerencsére akad néhány barát, művész, akikkel az összefogásban, az egymásnak való segítségnyújtásban hiszünk. Kifejezetten szeretem a kollaborációkat, ahol meghatványozódnak az energiák, és a végén valami csoda alakul ki, amelyet külön-külön egyikünk sem ért volna el. Igaz, most épp én vagyok az előtérben, de ez a kiállítás is jó példa a fentiekre, hiszen sokan segítettek és támogattak a projekt megvalósításában.
Miért tartod fontosnak, hogy a kiállításaidban interaktív installációk is helyet kapjanak?
Már a 2020-as Berlinbe készülő tárlatomon is nagy hangsúlyt kapott volna az interaktivitás, ha nem húzza keresztbe a terveimet a covid. Az volt az elképzelés, hogy a sok negatív hír elől be lehet menekülni a kiállítótérbe, ahol a látogató is átélheti az alkotás áldásos hatását. Alkotás közben elmerülünk a kreatív tevékenységben, itt és most vagyunk, egyfajta flow-t élünk meg. 2020-hoz képest hatványozódtak a nehézségek. Nem vehetjük azonban a vállunkra a világ összes problémáját, mert összeroppanunk a teher alatt. Muszáj távolságot tartani, megvédeni magunkat és a családunkat. Ennek nagyon jó eszköze a művészet befogadása és művelése.
A kiállításról:
Almárium. Egy már-már elfeledett jelentésű szó. Talán rémlik iskolás olvasmányainkból, ahonnan krajcárokra, befőttekre és kulccsal elzárt értékekre asszociálunk. Egykor a mindennapok részét képezte, ma pedig gondolatfoszlányokból igyekszünk feltárni valódi jelentőségét. Horváth Lóczi Judit legújabb műtárgyegyüttesével olyan alapvető emberi értékekre hívja fel a figyelmet, melyek napjainkban egyre inkább eltűnni látszanak – mégsem tudunk nélkülük minőségi és értelmes életet élni. Az értékmentés és az értékőrzés hívószavak mentén a kiállítás koncepcióját az almárium szimbolikus funkciójához kapcsolta.
Szerző: Takács Erzsébet
Fejléckép: Horváth Lóczi Judit (Fotó/Forrás: Mohos Angéla)
hírlevél
