Vizuál

"Mintha álmodnék” – interjú Pinczés József festőművésszel

2011.09.30. 07:41
Ajánlom
Pinczés József simogatva borzongató, élénk álomképeket fest. Zsúfolt műteremgarázsában szarkákról, játékokról és a festő útjáról beszélgettünk vele.

- "Jó útra térek, nincs lelépés arról, mert ki kell taposni rendesen, hogy észrevegyék" - így szól a legfrissebb bejegyzés a honlapodon. Úgy hangzik, mint valami virtuális fogadalomtétel. Mit jelent pontosan?

- A festészeten belül több úton lehet elindulni, több utat lehet követni. Eddig úgy éreztem, volna is értelme a kísérletezgetésnek. Hétfőn azonban, ahogy az ebédet készítettem - és innen tudható is, hogy ez jó, fűszeres konyhafilozófia - arra döbbentem rá, hogy az időnk túl rövid ahhoz, hogy sok utat kipróbáljunk. Ha így tennénk, sosem készülne el a paprikás csirke, és azt hiszen, egyik úton sem jutnánk túl messzire. Szóval tegnap elhatároztam, hogy hiába kacsingatnak csábító lehetőségek, én most egy úton szeretnék elindulni. Azt pedig napról napra jobban megismerni, bejárni.

- Látod már közelebbről, hogy mi az az út, amit hétfőn délben kifőztél magadnak?

- Ez egy egészséges út, kilengések, mellékutcák és főleg zsákutcák nélkül. A festészethez persze hozzátartozik a kísérletező hajlam, de fontos az is, hogy határokat szabjunk kíváncsiságunknak, mert az egy ponton túl szétszórja a figyelmet. Ezért a palettám tágítása helyett én most inkább a rendelkezésemre álló színek, eszközök, beszédmód minél alaposabb elsajátításával szeretnék foglalkozni.

- Mikor vetted először a kezedbe a palettát? Mióta a te utad a festészet?

- Az első festészettel kapcsolatos élményem egy Bernáth Aurál-reprodukció volt, ami a szobám falán lógott. Gyerekként rengeteget nézegettem és nagyon megszerettem ezt az ablakos tájképet. Azt gondoltam: ez ám az igazi festészet! Aztán ahogy felnőttem, leesett, hogy ez csak egy másolat, egy repró, nem is az igazi kép. Hogy én magam mikor vettem a kezembe a palettát, arra már nem emlékszem pontosan. Az viszont kétségtelen, hogy már középiskolásként rengeteget rajzoltam, aztán egyszer csak ott találtam magam a Képzőn. Mai szemmel úgy látom, nem az a lényeges, hogy miért vagy mikor kezdtem festeni, hanem sokkal fontosabb az, hogy naponta megújítom a döntésemet, hogy minden reggel a festés mellett maradok. Figyelek és úgy érzem, napról napra többet tudok róla.

- Amikor festesz, akkor ugyan magad vagy, de azt látom, vannak útitársaid is, akik az első képektől kezdve kísérnek. Műanyag katonák, LEGO-figurák, űrkovbojok és G.I. Joe-k őrzik a képeiden a tejfogas gyerekkort. Aztán megjelennek a lovak, a kék zsiráfok, a tigris és legújabban a szarka. Kíváncsi vagyok, mikor szállt először a vásznadra.

- Először az erkélyemre szállt, és elég rossz passzban talált. Katartikus találkozás volt. Nem sokkal utána el is készítettem az első szarkás képemet. Teljesen helyre tett. Később érdekelni kezdett, hogy különböző kultúrák mit tartanak erről a madárról, amit mi egyszerűen tolvajnak nevezünk. Megdöbbentett, hogy keleten örömhozó szerepe van a szarkának, afféle madárnak tartják, mint nálunk a gólyát, vagyis homlokegyenest másképpen értelmezik a jelenlétét, mint mi. Így aztán - ezzel az olvasattal - meglehetősen gyorsan beépítettem a festői világomba a szarkát. De essen szó a játékokról is vagy ahogy te mondtad, a többi útitársról Egyetemistaként azt éreztem, hogy valami hasonló zajlik a művészetben, mint egykor a gyerekszobámban: tét nélküli játék. Az egyetemet valamiféle misztikus valóságnak képzeltem, ahol kezdetben semmi más dolgom nincs, mint jól érezni magam. Akárcsak gyerekkoromban a játékaim között. Lefestettem tehát őket, és közben játszhattam is velük kedvemre, akárcsak régen. Így kerültek a képeimre a régi „játszótársak".

- A képeiddel ráadásul mintha lelassítani, kimerevíteni vágynád az élményt, rácsodálkozni, szemlélődni, jól érezni magad a pillanatban. Érdekelne, hogy mit érzel, mire gondolsz festés közben.

- Mindenképpen jól érzem magam. Jó érzés megnyomni a tubust, szeretem a festék illatát, leginkább azonban azért fantasztikus szerintem a festészet, mert ahogy egy kisgyerek bármit beengedhet a fantáziájából egy játékba, úgy én is jól tudom, hogy van egy kis felület a világon, ahova csakis azt engedem be, amit szeretnék. Mintha varázslat születne, hiszen a mindennap, rítusszerűen ismétlődő tevékenységek - úgy hiszem - adnak valami nehezen leírható spirituális élményt. Sőt, ebből kifolyólag talán függőséget is okozhatnak.

- A képeiden a varázslat azért nemcsak gyermeki és romlatlan. Érzem a vásznon a feszültséget, a nyugtalanságot, a váratlant, a kitörni készülő káoszt. Mi fenyegeti az idillt?

- Gyerekkorunkban gyakran játszunk olyan dolgokat, amikkel mintha megidéznénk a jövőnket. Kipróbáljuk magunkat felnőttként. Klasszikus példája ennek a papás-mamás. A képeimen én ezt a tét nélküli megidézést elevenítem fel, de persze nem a gyermek szemszögéből, hanem átszűrve a saját élettapasztalataimon. Azt hiszen, ez a sajátos perspektíva okozza a képeim feszültségét. Gyakran ambivalens motívumokat párosítok össze. Ezért is örültem, hogy a FRISS-ről szóló kritikádban David Lynch világához hasonítottad a kiállított munkáimat, mert az ő filmjeire is jellemző valami hasonló ambivalens álomszerűség. Az álom pedig átjáró gyermek- és felnőttkor között.

- Az álomról az jut eszembe, hogy a képeiden szerintem csend van, még ha vihar előtti is ez a csend. Szinte nem is merek zajt csapni, amíg szemben állok velük. Mintha aludna a megfestett jelenet, mintha az álmodást magát festenéd.

- Lehetséges, hogy csönd van. Vannak olyan dolgok, amikre igazán csak a kép elkészültét követően döbbenek rá. A festést gyakran hasonlítom a nyomozáshoz. A festményeimmel ugyanis önmagamat vizsgálom, keresek valamit, így elképzelhető, hogy szinte visszaálmodom magam a gyerekkoromba. Régóta foglalkoztat az is, hogy lehetőleg olyan alternatív valóságot teremtsek a képeimen, ami nem létezik ugyan, de elképzelhető. Pontosan úgy, mintha álmodnék.

- Azon túl, hogy alternatív valóságot teremtesz, időről időre korábbi mesterek munkáira is reflektálsz. Kit tartasz festői példaképednek?

- Nagyon sokan vannak. Egyet azonban kiemelnék közülük, méghozzá Velasquezt. Mindig is vonzott a technikai tudása, az érzelmekkel átitatott festészete. Velasquez forradalmi, végtelenül őszinte festészeti programot valósított meg. A keleti hagyományok lenyomatát is látom a képein. Gyakran a hibákat is meghagyja ugyanis, ami az európai kultúrára sosem volt igazán jellemző. Az is végtelenül fontos - talán ezt is tőle tanultam -, hogy az ember vállalja fel, amit csinál. Higgye el valóban, amit fest. Én elhiszem a képeimet, és éppen ezért gondolom azt, hogy jó úton járok és nem szabad letérnem róla.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Rófusz Ferenc: „Ma Európában a klasszikus kultúra és a keresztény üzenet is érdektelenné válik”

Negyven év várakozás után elkészült Rófusz Ferenc festményfilmje, Az utolsó vacsora. Leonardo da Vinci világhírű freskója tizenegyperces animációs filmben elevenedik meg, szerdától Kecskeméten, a KAFF versenyprogramjában látható.
Színház

Kilép a POSZT-ot szervező cégből a Magyar Színházi Társaság

A szervezet azt sérelmezi, hogy nem tudják megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogukat. FRISSÍTÉS: Karsai György kilép a POSZT Tanácsadó Testületéből.
Klasszikus

Nem vagyok kétlaki - Interjú Selmeczi Györggyel 

Kisorosziban Selmeczi György, Orbán György, Vajda János és Csemiczky Miklós zeneszerzők fogadták a Partitúra stábját. Miklósa Erika és Batta András a kamerák előtt pillanthatott be a kortárs magyar zeneszerzés Négyek-nek is nevezett csoportja semmihez sem hasonlítható alkotói miliőjébe.
Zenés színház

Olyan ez, mint egy jókedvű sütés-főzés

Opera és festői nyáreste Szentendrén – 100 százalék élmény! Megadja a kulturális nyár alaphangját a június 29-ei szentendrei Operagála.
Klasszikus

Alig egy hónap, és kezdődik Érdi Tamás nyári fesztiválja

Ötödik alkalommal rendezik meg a Klassz a pARTon! fesztivált. Idén negyven koncertet, összesen 62 programot látogathatunk a hazai vízpartokon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Firenze elbúcsúzott Franco Zeffirellitől

Firenzeiek és a világ minden tájáról érkezett turisták ezrei vettek búcsút hétfőn a firenzei Palazzo Vecchióban a város nagy szülöttjétől, a 96 éves korában szombaton elhunyt Franco Zeffirelli filmrendezőtől.
Vizuál hír

Ember Sári nyerte az idei Leopold Bloom Díjat

A fiatal alkotó munkái olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint a másság, a modernizmus, a formalizmus, a testünkkel való kapcsolat vagy az etnikai és faji különbözőségek, mindezt komplex módon például néprajzi vagy antropológiai kontextusba helyezve.
Vizuál ajánló

Támogatói jeggyel úszhatjuk meg a sorban állást a Múzeumok Éjszakáján

Országszerte mintegy 400 intézmény várja a közönséget csaknem 2000 programmal június 22-én, a 17. Múzeumok éjszakáján, melynek "fővárosa" Szombathely lesz. Néhány újítást is bevezettek a szervezők.
Vizuál hír

Több hónapos programsorozattal emlékeznek a száz éve elhunyt Csontváryra

A június 19-én kezdődő sorozat keretében neves szakemberek tematikus előadásai vezetik végig az érdeklődőket Csontváry Kosztka Tivadar életútján, szakmai és személyes megközelítésből egyaránt.
Vizuál interjú

Rófusz Ferenc: „Ma Európában a klasszikus kultúra és a keresztény üzenet is érdektelenné válik”

Negyven év várakozás után elkészült Rófusz Ferenc festményfilmje, Az utolsó vacsora. Leonardo da Vinci világhírű freskója tizenegyperces animációs filmben elevenedik meg, szerdától Kecskeméten, a KAFF versenyprogramjában látható.