Jórgosz Lánthimosz A kegyelem fajtái című, a szó minden értelmében zavarba ejtő rendezése után egy sokkal könnyebben értelmezhető történettel tért vissza. Bugonia című alkotása – amely egy 2003-as koreai film remake-je – ismét nyílt társadalmi kommentár a modern nyugati civilizációk kihívásairól: kapitalizmusról, ökoválságról, összeesküvés-elméletekről és véleménybuborékokról.

A film címe egy ógörög szó, amelyet valahogy úgy lehetne lefordítani: méhtenyésztés szarvasmarha teteméből. A kifejezés egy ritualéra utal, amely abból a mítoszból ered, hogy a méhek képesek lehetnek szaporodni egy megölt ökör teteméből, vagyis hogy a halálból sarjadhat élet. Igaz, ez az áldozati forma az állatnak általában hosszan tartó szenvedést okozott, ez az ellentmondás pedig ott lappang a film mélyén is.

Jelenet a Bugonia című filmből (Fotó/Forrás: Focus Features)

A történet egyik főhőse Teddy Gatz (Jesse Plemons). A társadalomtól némileg elszigeteltségben élő, különc férfi szabadidejét méhészkedéssel tölti. Meggyőződése, hogy az elnéptelenedésszindrómáért – egy jelenség, amely során a dolgozó méhek rejtélyes módon eltűnnek, elhagyják a királynőt, ami a kolónia pusztulásához vezet – az a rovarirtószer felelős, amelyet a helyi Auxolith nevű gigavállalat gyárt, és ahol nem mellesleg csomagolóként dolgozik. A cég korábban már egyszer tönkretette Teddy életét, ennek következtében a férfi a Hihetetlen Magazin szintjénél is súlyosabb összeesküvés-elméletek rabja lett. Kutatásai során pedig végül arra jutott, hogy az Auxolith vezérigazgatója, Michelle (Emma Stone) tulajdonképpen egy földönkívüli civilizáció képviselője, akit azért küldtek ide az Androméda-galaxisból, hogy elpusztítsa az emberiséget. Teddy szerencsére a megoldást is tudja, miként menthetik meg a Földet. Magához veszi egyetlen barátját, az értelmileg kissé tompa unokatestvérét, Dont (Aidan Delbis), és ketten végrehajtják a tökéletes tervet:

A görög rendező korábbi munkáihoz méltó alaphelyzetet számos további abszurd részlettel árnyalhatnánk, de inkább nem is megyünk bele abba, miért kell például kopaszra nyírni az elrabolt Michelle-t vagy miért szükséges a nőt tetőtől talpig bekenni antihisztamin-krémmel – a két konteóhívőnek természetesen nagyon is jó oka van erre.

Jelenet a Bugonia című filmből (Fotó/Forrás: Focus Features)

A film meglehetősen furcsa hangulata a különböző világnézetek groteszk összecsapásából táplálkozik. Nézőként egyszerűen lehetetlen eldönteni, kivel szimpatizáljunk. Főként Teddy és Don nézőpontjára szorítkozhatunk: két igazán megalázott-megszomorított karakterről van szó, viszont tettükkel a kizsákmányolás, a kapitalizmus és a környezetpusztítás ellen lépnek fel, még ha a helyzetet meg is fűszerezik némi konteós hülyeséggel. Ezzel szemben Michelle, hiába ő az áldozat, rettentő ellenszenves, és karakterében tökéletesen összpontosul a kapitalizmus rideg racionalitása és embertelensége. A történet elején éppen a multicég megújulását hirdető kampányt indítja el, amely a szavak szintjén természetesen új, humánusabb munkahelyi kultúrát jelent, a gyakorlatban azonban semmi sem változik – tovább épülhet az Auxolith brandje, Michelle megjelenhet a legnívósabb magazinok címlapján, a munkavállalók meg ugyanúgy gyárthatják a környezetkárosító termékeiket, természetesen önként vállalt túlórában. Michelle tettre kész, erős nő, aki eleinte elrablóitól sem ijed meg, főként miután rájön, hogy lényegesen intelligensebb náluk. Éppen ezért elképesztően vicces jelenet, amikor megpróbálja a marketinges hazugságokhoz hasonló beszédekkel, jól hangzó ígéretekkel manipulálni őket.

Jelenet a Bugonia című filmből (Fotó/Forrás: Focus Features)

A kétórás játékidő során az események persze további fordulatokat vesznek, ezek során pedig újra és újra meg kell kérdőjeleznünk, ki a jó és ki a rossz ebben a történetben. A Bugonia ettől válik szellemileg is izgalmas és főképp provokatív fekete komédiává: rámutat ugyanis, hogy legyen szó bármilyen tág értelemben vett gonosztevőről, ők magukra egész pozitív hősként tekintenek. A motivációik alapvetően nem rosszak, és mindenkinek van a helyzetet árnyaló magyarázata a tetteire. A konteósok a világot akarják megmenteni, a vezérigazgatók több ezer embernek adnak munkát,

De hát Madách Imre óta nagyon is jól tudjuk, bárhogy is erőlködünk, az emberiség a végén mindig zsákutcába vezeti önmagát. Ez a történelmi tapasztalat pedig ebben a filmben egy kellően ironikus befejezésben még különösebb színezetet kap.

Jelenet a Bugonia című filmből (Fotó/Forrás: Focus Features)

A kimagasló színészi teljesítmény rengeteget hozzá tesz ehhez a történethez, szerintem egy rosszabb castinggal nem működne ennyire jól a film. Jesse Plemons rendkívül szerethetően formálja meg Teddyt, sokrétű alakításának köszönhetően mélységeiben értjük meg, a szeretethiány, a kisemmizettség és a bántalmazottság hogyan formálta személyiségét. A kétszeres Oscar-díjas Emma Stone pedig megint bizonyítja, Lánthimosz miért szavaz neki rendszeresen bizalmat. A színésznő valósággal vonzza a kamerát, arcának legapróbb rezdülése is előrelendíti a film narratíváját. A Bugoniában mintha még a szokásosnál is mélyebb regiszterben szólalna meg amúgy is különleges hangja. Amikor kopaszra nyírt, a rászáradt antihisztamin-krémtől hófehér fejjel, hátborzongatóan búgó hanghordozásával monologizálni kezd, az ember kénytelen-kelletlen elgondolkodik:

A Bugonia, hasonlóan Lánthimosz számos filmjéhez, ügyesen egyensúlyoz művészfilm és közönségfilm határán. Elsősorban szórakoztató, vicces, izgalmas, de a látványos felszín alatt azért elvégzi aknamunkáját. Megmozgat bennünk valamit, kikezd bizonyos alapértékeket, és még ha világrengetően nagy igazságokat nem is képes megfogalmazni, legalább feltesz kérdéseket. És ez néha fontosabb, mint maga a válasz.

Fejléckép: Jelenet a Bugonia című filmből (Forrás: Focus Features)