Lichtenstein a pop art egyik legjelentősebb művésze volt, aki képregénykockák felnagyított ábrázolásával vált híressé. Vicki című műve karrierjének csúcsán, 1964-ben született, a Girls című festménysorozat részeként. Az eredeti képregényt Jim Pike (eredeti nevén Jay Scott Pike) rajzolta.
Felmerülhet a kérdés,
hogyha ezek a festmények már létező rajzok másolatai, akkor mi ebben a művészet?
Lichtensteint ezzel sokszor megvádolták a hatvanas években. A Life magazin 1964-es róla szóló cikke nem finomkodott, ezzel a címmel jelent meg: „Ez a legrosszabb művészet Amerikában?” Vajon mi a válasz erre a kérdésre?
Az eredeti Jim Pike-féle képregénykocka és Lichtenstein műve (Fotó/Forrás: A kép a Deconstructing Lichtenstein oldalról, David Barsalou gyűjtéséből származik | Forrás: www.flickr.com/photos/deconstructing-roy-lichtenstein/ / Ludwig Múzeum)
Lichtenstien személyes érdeklődéséről egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy az érzelmek,
a szerelem személyes, mégis tárgyilagos ábrázolása fogta meg igazán a képregényekben.
A motiváció azonban nem elég a magyarázathoz. Ahhoz, hogy megértsük, mi lapul a háttérben, érdemes megvizsgálni milyen időszakban születtek ezek a művek és mire reflektáltak.
A pop art berobbanása előtt, az ötvenes évek Amerikájában az absztrakt expresszionizmus volt a vezető művészeti irányzat, amelyet az alkotók tudatalattijának elvont világát ábrázoló kompozíciók jellemezték. Eközben Amerikában egyre erőteljesebben kezdett teret hódítani az ipari tömegtermelés, a fogyasztói társadalom rövid idő alatt átalakította a mindennapokat. Árucikkek milliói árasztották el a boltokat, és ahhoz, hogy ezeket meg is vegyék az emberek,
szükség volt a reklámiparra, amely addig soha nem látott mértékben virágzott, a vizuális kultúra részévé válva.
A pop art alkotói ezt a világot emelték bele művészetükbe. Az absztrakt expresszionizmus elvont, nehezen értelmezhető formavilágával szemben a mindenki által könnyedén felismerhető holmik, a mindennapi élet tárgyai és a reklámok képi világa lett a pop art fő témája.
Roy Lichtenstein a műtermében, 36 West 26th Street, New York, 1964. (Fotó/Forrás: Ken Heyman/ A Roy Lichtenstein Foundation Archives jóvoltából | Forrás: lichtensteinfoundation.org / Ludwig Múzeum)
Lichtenstein is ezzel a jelenséggel játszott, amikor
a tömegével nyomtatott, bárki számára olcsón beszerezhető népszerű képregényeket nagyította fel, felemelve egy hétköznapi tárgyat a magasművészet dimenziójába.
A nyomtatott képkockákon látható apró raszterpöttyöket is lemásolta és felnagyította, ebből ered a képek pöttyözöttsége. Anyaghasználata is a tömegtermelés folyamatára utal, mivel ipari zománcfestékkel fest fémlemezre.
Roy Licgtenstein: Vicki – I Thought I Heard Your Voice (Tanulmány), 1964 (Fotó/Forrás: www.mutualart.com / Ludwig Múzeum)
Egyetlen képkockát látunk a teljes történetből kiemelve, így rejtély marad számunkra, hogy milyen történetnek vagyunk a szemtanúi. Mi történt előtte és mi lesz a történet folytatása? Először a női arcot látjuk, utána vesszük észre a kép szélén egy férfi arcának élét, aki éppen kinyitja az ajtót, és azt mondja „Vicki, azt hittem hallottam a hangod.”
A nő arckifejezése is megfoghatatlan.
Csodálkozik, csábító, rémült vagy boldog? Milyen viszonyban van a két szereplő? És vajon szükséges ezekre a kérdésekre választ találni?
Lichtenstein művészetének lényege ebben a kérdésben keresendő, hiszen egy egész történet esszenciáját, emberi viszonyok, érzelmek, kétségek, örömök és csalódások szövevényes hálózatát ragadja meg egyetlen összesűrített pillanatban. Vicki című művének esetében ez különösen igaz, mivel az eredeti Jim Pike-féle képregény két képkockáját egyesítve alkotta meg a festményt.
Roy Lichtenstein: Vicki, 1964 (Fotó/Forrás: Rosta József / Ludwig Múzeum)
A nagyítás gesztusával kettős jelentést is adott a festménynek.
Egyrészt kifejezte rajongását a képregények világa iránt, másrészt erőteljes képi világával, illetve a szereplők viszonyának ábrázolásával a fogyasztói társadalmat kritizálva tükröt is tart elénk.
A reklámipar a pop art időszakában már javában használta a női arcot és testet az eladások növelése érdekében. A festményen látható szőke hajú nő tipikus szereplője volt a hatvanas évek hirdetéseinek. A szereplők a nézők tekintetének foglyai. Lichtenstein képén is a férfi tekintet tartja fogva a női szereplőt, ahogy tesszük mi is, miközben a műalkotást szemléljük, vagyis fogyasztjuk, mint egy egyszerű árucikket.
Támogatott tartalom.
hírlevél
