Vizuál

Mobillal forgatott magyar filmekért szoríthatunk

2018.11.24. 14:55
Ajánlom
Csattanós videók emberi jogi témákban - mindössze egy percben kellett sűríteniük a sztorikat a Mobile Film Fesztivál indulóinak. 1 perc, 1 mobiltelefon, 1 film - szól a fesztivál szlogenje.

Regős Ábel és Klopfstein-László Bálint alkotásait 19 ország 51 kisfilmje közé válogatták be a 14. Mobile Film Fesztiválon. A mobillal forgatott filmekre kiírt francia pályázat témája Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatához kapcsolódik, amely az idén 70 éves. A 60 másodperces filmeket emberi jogi kérdésekkel kapcsolatban várták a szervezők. Végül összesen 715 alkotás érkezett 81 országból, ezek közül került ki az 51 döntős, köztük a két magyar film. 

Regős Ábel Bérlők című filmjében Farkas Franciska és Csányi Dávid szerepel: 

 

Klopfstein-László Bálint pedig Cycle című munkájával nevezett: 

A versenyen hazai, európai és nemzetközi győztes is hirdetnek. A nyertesek 20 ezer eurót kapnak, amelyet egy rövidfilm elkészítésére használhatnak fel. De kiosztják a legjobb rendező és forgatókönyvíró díját is, amivel forgatókönyvírásra felhasználható 3000 euró jár. A legjobb színész és színésznő díja mellett

közönség díjat is osztanak. Utóbbit a Youtube-on legtöbb szavazatot begyűjtő videó készítői kapják. A filmekre november 6. és 27. között lehet leadni a voksokat, a győzteseket pedig december 4-én hirdetik ki.

Az összes versenyfilm itt nézhető meg.

(via 444.hu)

Programkereső

Legnépszerűbb

Jazz/World

Örökre megjegyzem ezt a két szót Lantos Zoltán új lemezéről

Lantos Zoltán új lemeze nagyszerű, felemelő és profi, mégsem ez az, ami elsősorban megragadott benne. Hanem két szó: Nada Brahma. A hang Isten. Mit jelent ez?
Tánc

Ezekben a feldolgozásokban láthatod idén A diótörőt

Vannak, akik számára nem telhet el az adventi időszak Csajkovszkij klasszikusa nélkül. Nekik igyekszünk segíteni gyűjtésünkkel.
Klasszikus

Új kezdet – a Hungarian Quartet első koncertje Perényi Miklós közreműködésével

Keller András - világhírű hegedűművész, a Keller Quartet alapítója és a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója által frissen életre hívott, egész pontosan újjáalakított Hungarian Quartet első koncertjét hallhatja a közönség 2019. január 4-én a Zeneakadémia nagytermében.
Zenés színház

Fischl Mónika a Mayáról: „Ezen a zenén nőttünk fel!”

Több mint negyven évvel az utolsó bemutató után látható a Budapesti Operettszínház Fényes Szabolcs népszerű revüoperettje, a Maya. Fischl Mónika és Bordás Barbara beszél az új produkcióról.
Zenés színház

Amikor a közönség elé lépek, csak a zene marad

A fiatal magyar drámai szoprán második helyet érdemelt a III. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen, és elnyerte a Fidelio különdíját is. Ádám Zsuzsannával az eddigi pályájáról, a kecskeméti Kodály-hatásról beszélgettünk, illetve arról, hogy honnan tudja, hogy neki operát kell énekelnie.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Romákkal foglalkozó magyar dokumentumfilm lett a legjobb Berlinben

Bogdán Árpád Gettó Balboa című alkotása az Ake Dikhea? - Romani Filmek Fesztiválján nyerte el a fődíjat.
Vizuál reigl judit

Péntekig láthatóak Reigl Judit fekete-fehér művei Budapesten

A Franciaországban élő, világhírű magyar festőművész kollázsait, tus papírmunkáit és olajfestményeit mutatja be az a kiállítás, amely A Fekete is egy Szín címmel látható a Kálmán Makláry Fine Arts galériában.
Vizuál hír

Tavasztól újra mozikban a felújított Vízipók-csodapók

A rovarokról szóló sorozat sikerében eleinte nem bíztak a készítők, ennek ellenére több mint 40 országba jutott el a széria. Most az egész estés verzió tér vissza a vászonra.
Vizuál karácsony

Ezeket nézze meg a gyerekkel decemberben!

Mutatjuk milyen gyerekfilmek érkeznek a magyar mozikba decemberben, akár az ünnepekre készülésként, akár arra, hogy lekösse a kicsiket az iskolai szünetben.
Vizuál galéria

Filmes relikviákkal és Mijazaki-kiállítással nyit a Los Angeles-i Filmmúzeum

Az Oscar-díjat is odaítélő Amerikai Filmakadémia múzeuma 2019 végétől várja a látogatókat mozis ritkaságokkal és a Chihiro szellemországban rendezőjének munkásságát felölelő időszaki tárlattal.