-  Van abban valami sorsszerű, hogy Modigliani életműve pont  Picassóé  után érkezik a Nemzeti Galériába, hiszen a legenda szerint riválisok voltak.

- Nagyon örülünk annak, hogy sikerült így megszervezni. Csináltunk is egy kis részt a kiállításon a kapcsolatukról szól. A vérre menő rivalizálás csak mese, több dolguk volt, mint egymással vetélkedni. Az Andy Garcia főszereplésével készült film is erre alapoz, de annak több ponton sincs semmi köze a valósághoz. A művészi tisztelet megmaradt köztük még akkor is, ha civakodtak ezen-azon. Modigliani többször nagyon elismerően nyilatkozott Picassóról: 1906-ban találkozott vele Párizsban, és még élete végén is úgy beszélt róla, mint egy zseniről. Figyelte a munkásságát, hatással volt rá a kék korszak, később a kubizmus is. Az elismerés kölcsönös volt: reprodukálunk egy fotót Picasso műterméről, amin látszik a 30-as évek végén vett Modigliani-kép, amely szintén szerepel kiállításunkon. Picasso csak olyanoktól vásárolt, akiket tisztelt, szeretett, vagy akiktől valamiféleképpen tanulni akart.

Modigliani, Picasso és André Salmon 1916-ban (Fotó/Forrás: Wikipedia)

- Az is legenda, hogy Modigliani mindössze 13 év alatt alkotta meg kivételes életművét?

- Hosszabb volt az alkotókorszaka, de a korai, még Olaszországban készült műveit, a firenzei és velencei tanulóéveket kevésbé ismerjük. Ezek az alkotások lappanganak, eltűntek, egyesek szerint néhányat ő is megsemmisített, mert nem volt velük elégedett. Amit jobban ismerünk, az a Párizsba érkezés utáni, haláláig tartó 13-14 nagyon termékeny év, ebből láthatunk válogatást a kiállításon.

- Diego Rivera, Moïse Kisling, Chaim Soutine is Párizsban tartózkodott ekkor. A francia főváros volt az érvényesülés egyedüli útja?

Kovács Anna Zsófia (Fotó/Forrás: Makrai Péter)

- Nem, Modiglianinak valószínűleg Olaszországban is jól ment volna a sora, de tény, hogy ha az ember a legfrissebb irányzatokat, trendeket, az avantgárd újabb rezgéseit akarta megismerni, Párizsba kellett mennie, ahol a művészeti világ központja, a műkritikusok, a legfontosabb kiállítások voltak – mindez vonzotta a művészeket, mint a mágnes.

- Az sem igaz, hogy Modigliani egész életében nélkülözött, és nem ismerték el festőként?

- Ez egy mítosz. Nem mondom, hogy nagyon gazdag lett volna, de nem volt elfeledett művész: rendszeresen kiállított Párizsban, külföldön, Amerikában, Londonban, folyóiratok írtak róla, voltak támogatói. Nyílt egy egyéni kiállítása is, amiről szokták mondani, hogy „csak” egy volt, de a háború alatt nem nagyon volt másnak se, úgyhogy igazából kiváltságos helyzetben volt. Egy új Van Goghot akartak belőle kreálni; az igazság az, hogy keresett pénzt a képeivel, de elverte.

- Eredetileg szobrász akart lenni, de erről az álmáról le kellett tennie. Jobbak a festményei, mint a szobrai?

- Ha az ember alaposan megfigyeli őket, rájön, hogy egyértelmű kapocs van a különböző műfajú munkái között. Sok formai fogással kísérletezett a szobrászatban, amit később a festészetben is használt, ilyenek például az elnyújtott arcok. A szobrászatból viszont nehezebb volt megélni, a kőmegmunkálás nehéz fizikai munkát jelentett, neki pedig a gyerekkori TBC miatt rossz volt az egészsége, és a kőpor se tett jót a tüdejének. Valószínűleg volt a döntésnek egy művészi-pszichológiai komponense is:

nem volt magával elégedett, és nem tudta elérni azt, amit akart,

ezért is váltott.

- A rá jellemző hosszúkás arcok és nyakak az akkor „divatos”, primitív művészethez való rajongásból erednek, vagy beazonosíthatók más hatások is?

- Az afrikai maszkok is hatottak rá, de ugyanennyire a gótikus szobrok elnyújtott alakjai vagy az itáliai manierizmus is. Viszont nem érdemes rámutatni egy képre, hogy egyértelműen „ez meg ez” a hatás látszódik rajta, mert Modiglianinál sokféle inspiráció keveredett, és ezeket nagyon egyéni módon gyúrta össze.

Minden korszaknak megvan a maga különce, aki hiába ismert mindenkit a művészeti körökben, nem hatott senkire, nem voltak sem követői, sem tanítványai. Francis Baconhöz hasonlítható, aki képben volt a kortárs művészettel, de a stílusa mégis „Francis Bacon” volt, semmi más.

Modigliani (Fotó/Forrás: Wikipedia)

- Egyes portréknak nincsen szeme. Erre esetleg van magyarázat?

- Ez Modigliani legnagyobb titka. Lehet gondolni ismét az afrikai maszkokra, ahol a szemrész ki van vágva, vagy a görög szobrokra, amelyeknek nincs kidolgozva a pupillája. Modigliani kedvelte a melankolikus hangulatot, a szemnélküliség pedig ad egyfajta befelé fordulást. Léopold Survage orosz származású festő portréján az egyik szemnek meg van festve a pupillája, a másiknak nem. Ezt azzal indokolta Modigliani, hogy az egyik szemmel befelé tekint, a másikkal kifelé, mert Survage művészként közvetítői szerepet tölt be: a külső világot is ismeri, de a belső világát is tükrözi saját alkotásaiban. Ez egy magyarázat, de azt hiszem, tévedés lenne minden esetben szerepet tulajdonítani ennek.

Még több kép, még több Modigliani a kiállításról készült beszámolónkban!

- Miért kavartak rendőrségi botrányt az aktjai, mikor aktok korábban is léteztek?

- Van, aki ma is felháborodik az ilyen műveken, ebben nincsen semmi meglepő. Ami egyedi az aktjaiban, ez a teljesen szabad érzékiség, a női test nagyon közeli megfigyelése. Eltűnik a szokásos távolság a modell és a festő között. A korabeli művészek is foglalkoztak a műfajjal, de sokan, például

Picasso és Matisse teljesen „szétverték” a női testet.

Modigliani ellenben a legnagyobb tisztelettel kezelte; egyértelműen érződik az erotika, és ez az, ami túl erős volt a közönség számára. Vannak modellek, akik a képeken olyan erősen pillantanak bele a néző szemébe, hogy nehéz elfordulni – hiába maszkszerű az arc, ezeknek a tekinteteknek nem lehet ellenállni.

Modigliani: Ülő akt inggel, 1917 (Fotó/Forrás: LaM – Lille Métropole Musée d’art moderne, Villeneuve)

- Mi igaz abból, hogy Modigliani nőfaló volt?

- Tény, hogy életében több nő is fontos volt számára, de nem volt nagyobb nőcsábász, mint más művészek. A nála öt évvel idősebb Beatrice Hastings dél-afrikai költőnővel 2 évig élt együtt, ő egy nagyon művelt, erős nő volt; nemcsak arra hatott, mit olvasott Modigliani, hanem sok fontos és érdekes embernek bemutatta. A másik nagy szerelem Jeanne Hébuterne húsz év körüli, tehetséges festőnövendék volt, aki visszahúzódó természete miatt eltörpült Modigliani mellett, de modellként gyakran visszaköszön a festményein. Sajnos ezekből a portrékból nem sikerült hozni a kiállításra, de az Anyaság közvetetten őt ábrázolja még akkor is, ha nem felismerhetőek a vonásai. Ez a mű a Modigliani élete végén kialakult helyzetre is utal: nem házasodtak össze, de 1918 végén született a lányuk, Jeanne Modigliani, aki később művészettörténész lett, és könyvet írt apjáról. Ők, a két Jeanne, anya és gyermek jelenhettek meg a képen. Jeanne egyébként azok közé a párfüggő nők közé tartozott, akik csak a férjükön keresztül tudtak létezni – mikor Modigliani meghalt, az ő életének sem volt már értelme,

néhány nappal később terhesen levetette magát az ötödik emeletről.

Modigliani: Anyaság