Modigliani (Fotó/Forrás: Wikipedia)

A róla szóló filmek, például a 2004-es, Andy Garcia főszereplésével készült életrajzi film csak tovább növelte a köré szőtt romantikus mítoszt, amivel egy „új Van Gogh”-ot próbált kreálni belőle a közvélemény, a valóság azonban ennél sokkal prózaibb. Ettől függetlenül persze még izgalmas:  június 29-én nyílt  retrospektív kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában pont alkalmas arra, hogy megismerjük.

Modigliani mindössze 36 évet élt, és durván 13 év alatt összehozott egy jelentős festői életművet, miközben fáradhatatlanul pusztította egészségét alkohollal és drogokkal. Kiskorában lett TBC-s, amiből sose gyógyult ki teljesen – állítólag tudta, hogy ezzel nem fog sokáig élni, ezért is volt szüksége "doppingra", hogy minél többet alkosson. A közhiedelemmel ellentétben nem volt mellőzött festő, hiszen mindig volt mecénása, a sajtóban írtak róla, műveit is el tudta adni – csak épp az értük kapott pénzt elverte.

Hosszú nyakak, nyúlánk arcok

Modigliani, más avantgárd művészekkel ellentétben, leginkább aktokat és valószerűtlenül hosszúkás arcú, melankolikus portrékat festett. Ezzel kivívta többek között a futuristák ellenérzését, akik szerint túl maradiak voltak képei. Modiglianit nem is lehet besorolni sehová, olyannyira egyéni utat járt be a művészettörténeten (és a modernizmuson) belül.

Modigliani: Anyaság

Az MNG kiállításán látható például Anyaság című képe, az életmű legértékesebb és legfontosabb darabja, egyik utolsó alkotása, amely bár nem nagy szerelmét, a tragikus sorsú Jeanne Hébuterne-t ábrázolja, mégis saját élethelyzetükre, közös kisgyerekükre és újra gyermeket váró élettársára utal. A hosszúra nyújtott nyak, a keskeny arc az itáliai klasszikusokat és manierizmust idézi – állítólag minél betegebb volt a festő, annál nyúlánkabbak lettek portréi. Hetente 3-4 alkotást festett, az Anyaságra azonban sokkal több időt szánt, ami meg is látszik a végeredményen. A reneszánsz Madonna-ábrázolást idéző kép ráadásul dupla portré, amit szinte soha nem festett – ezért is számít kivételesnek.

Lopott kőből szobrok

Még mielőtt kialakította volna egyedi festészeti stílusát, Modigliani szobrász szeretett volna lenni, és ebben – ahogy sok más kortársára, köztük Picassóra is – nagy hatással volt rá az egzotikus és primitív népek művészete. 1909-től plasztikáiban is az emberi arcra koncentrált, és olyannyira ambicionálta magát, hogy szobraiból meg akarta alkotni az „emberiség templomát”. Kőből, ebből a természetes és nyers anyagból alkotta szobrait, amikhez építésekről lopta az alapanyagot.

1914-ben azonban felhagyott a szobrászati tevékenységgel – egyrészt nehéz volt belőle megélni, másrészt rossz egészsége miatt nem bírta a kőmegmunkálást,

beteg tüdejének nem tett jót a kőpor.

A kronologikusan szerveződő tárlaton Modigliani pár szobra mellett a kortársak, Picasso, Lipchitz, Henri Laurens párhuzamba állított műveit is megtekinthetjük, kontextualizálva az akkori közeget. Ezen a szobron jól látható, hogy a hosszúkás arcmegformálás már ekkor is jellemezte Modiglianit.

Modigliani: Női fej

A kapcsolati háló

Modigliani 1906-ban érkezett meg Olaszországból Párizsba, ahol hamar beilleszkedett a montmartre-i, majd a montparnasse-i művészi körökbe. Hogy milyen is volt ennek a kornak a hangulata, azt a tárlaton egy külön sarokban megismerhetjük archív felvételeken és videóinterjúkon keresztül. Hogy mennyire fontos volt a kortársakkal való kapcsolat, és ki kinek a kicsodája, milyen ismerőse volt, abban egy egész falat beterítő táblázat segít eligazodni. Ebből a művészettörténeti kisokosból fontos kapcsolatokat ismerhetünk meg – ugyanis ahogy ma, akkor is ezek mozgatták a szálakat, ezeken keresztül vezetett az út az érvényesülés felé.

A kapcsolati háló. A képre kattintva nagyíthat!

Modiglianit nem véletlenül nevezték az „avantgárd portréfestőjének”: sok-sok meghatározó művészt és a Montparnasse-on ikonikusnak számító figurát megörökített az utókor számára. A kiállításon megtekinthető Max Jacob és Jean Cocteau költők, a háború alatt Párizsban tartózkodó Diego Rivera festő és a kísérleti filmes Viking Eggeling portréja is. Az arcképcsarnok legnagyobb és leglátványosabb képe Paul Guilleme mecénás pimasz és lezser portréja, aki ekkor csupán 24 éves volt, ellenben nagyon fontos szerepet játszott a kor művészeti életében: ő volt az, aki elsőként hozott afrikai maszkokat Párizsba, amelyek Modigliani művészetére is nagy hatással voltak.

Modigliani: Paul Guillaume portréja (Fotó/Forrás: Musée de l’Orangerie, Párizs, Jean Walter és Paul Guillaume gyűjteménye)

Az arcképcsarnok kiegészül pár, Modiglianihoz közel álló festő művével is, Moïse Kisling, Celso Lagar és Chaim Soutine portréival is, párhuzamot vonva a kortársak munkái között.

Szerelmek

Jeanne Hebuterne (Fotó/Forrás: Wikipedia)

A jóképű, büszke Modigliani a közhiedelemmel ellentétben épp csak annyira szerette a nőket, mint minden más művész. A nála öt évvel idősebb Beatrice Hastings ausztrál írónővel két évig élt együtt; az intelligens, művelt és nem utolsósorban tehetős hölggyel való kapcsolat nagy hatással volt mind művészére, mind anyagi lehetőségeire.

A 19 éves Jeanne Hébuterne-nel való kapcsolata viszont a művészszerelmek egyik legszomorúbb epizódja: a szintén tehetséges, ámde visszahúzódó festőnövendékkel viharos életük volt, és mikor Modigliani egy januári napon elhunyt, Jeanne nem bírt tovább élni nélküle, és 21 évesen, 8 hónapos terhesen levetette magát az ötödik emeletről.

A pár egy kétéves kislányt hagyott hátra, akit Modigliani nővére vett magához. Jeanne Modiglianiból művészettörténész lett, aki könyvet is írt édesapjáról Modigliani legendák nélkül címmel.

Azok a híres aktok

1917-ben Léopold Zborowski lengyel költő vette pártfogásába Modiglianit, és innentől kezdve élete végéig támogatta. Az ő ötlete lehetett a 30-35 képből álló aktsorozat, ami Modigliani leghíresebb művei közé tartozik, és amit Zborowski jó üzleti fogásnak gondolt; fizette a modelleket és műterembérletet is.

Modigliani ugyanazt a pár lányt szerette megfesteni újra és újra, és rendkívül fontos volt velük személyes kapcsolata.

Egy anekdota szerint mindig kettesben festette őket, és mikor egyszer Zborowski megzavarta őket az intim együttlétben, borzasztóan kikelt magából.

Aktjai azért is izgalmasak, mert rajtuk keresztül a művészettörténeti hagyományokkal vívta meg saját harcát: leghíresebb, Fekvő akt kibontott hajjal című festményén klasszikus pózban fekszik a mediterrán szépség, Tiziano Urbinói Vénuszát idézve, igéző, kihívó tekintetéből és mozdulataiból azonban túlfűtött erotika és személyesség árad. Ez az erotika annyira felkavarta a közvéleményt, hogy egyéni kiállításából rendőrségi botrány is kerekedett.

Modigliani: Fekvő akt kibontott hajjal, 1917 (Fotó/Forrás: Oszaka Város Modern Művészeti Múzeuma, Oszaka)

Kapcsolat Picassóval

Modigliani életműve ironikus módon éppen a nagyszabású budapesti Picasso-kiállítás után érkezett meg hozzánk. Egy hónapon át párhuzamosan is megtekinthető lesz a művészettörténet két kiemelkedő alakjának életműve, de ebben Kovács Anna Zsófia kurátor szerint nem volt semmi tudatosság – pusztán a véletlen műve. Pedig a két festő állítólagos rivalizálásnak legendáit ismerve akár szándékos is lehetett volna.

Modigliani: Fiatal nő mellképe (Fotó/Forrás: Jász Annamária)

Modigliani és Picasso ismerte, és a közhiedelemmel ellentétben nagyra becsülte egymást: mindketten aktív résztvevői voltak a századforduló utáni pezsgő párizsi művészvilágnak. Modigliani sok más művésszel egyetemben Picasso portréját is megfestette többször is, a katalán zseni pedig csak olyanoktól vásárolt képet, akikre felnézett; egyik ilyen alkotás volt Modigliani egyik festménye 1930-ban.

Picasso egyike volt azoknak, akik nagy hatással voltak Modiglianira – ő ugyanis egész pályája során figyelte a kortársak munkáit, magába szívva minden hatást, amelyekből kialakította saját, senki máshoz nem hasonlítható stílusát. Ez a korai kép bal oldalt a tárlat legelső szekciójában szerepel, Modigliani Párizsba érkezését követően festette: a szem alatti sötét árkok Toulouse-Lautrec és Gauguin hatását idézik, a szinte monokróm színvilág Picasso kék korszakát, az arc színes foltjai pedig a fauvista iskola ismeretét jelzik.

Egyéb „fiatalkori gyötrődéseit” és bizonytalanságait is megtekinthetjük a tárlaton, például azt a festményt, aminek egyik oldalán mecénása, Paul Alexandre öccsének Cézanne stílusát idéző portréja látható, a másik oldalán pedig egy görnyedt hátú fiatal lány aktja, ami korábban készülhetett. Modigliani újra felhasználta a vásznát vagy pénzhiány miatt, vagy amiatt, hogy nem volt elégedett a képpel.

Modigliani, Picasso és André Salmon 1916-ban (Fotó/Forrás: Wikipedia)

Cézanne iránti rajongása egyébként visszatért élete utolsó két évében: ekkor azt remélve, hogy egészsége jobbra fordul, Dél-Franciaországba utazott. A kiállítás utolsó szekciójában azokat az ismeretlenekről készült portrékat láthatjuk, amelyek a provence-i mester hatását tanúsítják. A Gaston Modot-t ábrázoló képen az is jól látszik, hogy jellegzetes stílusát gyakran alanyaihoz igazította: a színész férfiasságát szerette volna ábrázolni, ezért nyakát meg is vastagította. Érvényes volt ez aktjaira is: mediterrán modelljéhez például mélyebb színtónusokat használt. 

Modigliani: Gaston Modot, 1918

A Magyar Nemzeti Galéria – nyilván a Szépművészeti bezárása miatt is – fantasztikus kiállításokkal örvendeztette meg a látogatókat az utóbbi időben: a MúzeumCafé-díjas El Kazovszkij-kiállítás, az orosz avantgárdok, a július 31-ig látogatható Picasso-életmű egyértelműen a legvonzóbb budapesti kiállítások közé tartoztak a szezonban. A több mint 80 művet felvonultató, öt szekcióra tagozódó tartó Modigliani-kiállítás is ezek sorába zárkózik fel, és még bőven lesz idő megnézni, hiszen október 2-ig látogatható lesz.