Vizuál

Molnár Imre 80! – életműtárlat nyílik a Pesti Vigadóban

2022.09.07. 14:25
Ajánlom
Molnár Imre Ferenczy Noémi-díjas bőrműves iparművész jubileumi kiállítását szeptember 7. és november 13. között tekinthetik meg az érdeklődők a Pesti Vigadóban.

A nyolcvanéves iparművész Molnár Imre munkásságáról így ír Feledy Balázs kritikus: „A művész

a magyar bőrművesség, bőrművészet élő klasszikusa,

aki szinte egyedüliként tágította folyamatosan a bőr művészi alkalmazási lehetőségeit. Mesteremberből művésszé válva immár több mint fél évszázada készít díszoklevelet bőrtokkal, bibliofil bőrkötésű könyveket és könyvtokot, bőrintarziával, domborítással, aranyozással, bőr váll- és kézitáskát, tarisznyát, övet és lábbelit, eljutva a nyakékek világáig, hogy aztán mindezt megtetézze összetett technikájú faliképeivel. Autonóm motívumvilága erőteljesen épül ősi forrásokra, anyagokra, népművészeti kutatásaira. Éppúgy alkotótársa ruhatervezőknek, mint ahogy megvalósítója saját látomásainak, terveinek.

A bőr szépsége uralkodik tárgyain,

amit fokoz az anyag megmunkálása során, miközben fontossá válik a gondolat. Művei jelentős külföldi gyűjteményeknek is megbecsült darabjai. Alkotóművészeti tevékenysége mellett jeles oktatója szakterületének. A Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja. A 80 éves művész életmű-kiállítása – szó szerint – egyedülálló művek tárlata."

Molnár Imre 80! - jubileumi kiállítás

helyszín: Pesti Vigadó

időpont: 2022. szeptember 7. – november 13.

 

Bővebb információ és jegyvásárlás ide kattintva.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Molnár Imre iparművész alkotása (Fotó/Forrás: Pesti Vigadó)

Pesti Vigadó

A Pesti Vigadó minden korban a társasági élet központi helyszíneként működött.

Otthonául szolgált Strauss, Liszt, Erkel, Wagner, Bartók, Dohnányi koncertjeinek, a Pesti Műegylet által szervezett első hazai kiállításnak, az első népképviseleti országgyűlésnek ugyanúgy, mint Bleriot XI-es repülőgépe bemutatásának vagy az aktuális korszak legnépszerűbb báljainak.

2014 óta az épület fenntartását és üzemeltetését a Magyar Művészeti Akadémia, mint tulajdonos megbízásából a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. biztosítja, amelynek célja továbbra is fenntartani, és megőrizni a közönség számára e kulturális sokféleséget és a magas művészeti színvonalat.

Az elmúlt években megvalósult rendezvények minősége és a látogatottsági adatok azt bizonyítják, hogy sikerült ismét a magyarországi kulturális és turisztikai életben korábban méltán elfoglalt pozíciójába visszahelyezni a Főváros szívében található Pesti Vigadót!

Legolvasottabb

Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Vizuál

Attól még egy mese sem válik igazsággá, hogy nincs benne hazug állítás – kritika a Bodkin című sorozatról

A Netflix hétrészes minisorozata épp úgy játszik az igazsággal, ahogy mi játszunk a valóság illúziójával. Jez Scharf alkotása egyszerre okos médiareflexió, groteszk ír népmese és csípős humorú bűnügyi történet. Bodkin kritika.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

6+1 film, amit nagyon várunk 2025-ben

Az év második felében sem maradunk jó filmek nélkül, a számos izgalmas premier közül összegyűjtöttük azokat, amelyeket mi semmiképp sem fogunk kihagyni.
Vizuál kritika

Attól még egy mese sem válik igazsággá, hogy nincs benne hazug állítás – kritika a Bodkin című sorozatról

A Netflix hétrészes minisorozata épp úgy játszik az igazsággal, ahogy mi játszunk a valóság illúziójával. Jez Scharf alkotása egyszerre okos médiareflexió, groteszk ír népmese és csípős humorú bűnügyi történet. Bodkin kritika.
Vizuál magazin

A Dél zseniális gyermeke – dokumentumfilm készült William Faulknerről

Heteken át tartó részeg tivornyák, nőügyek, kitalált történetek a háborúban szerzett sérülésekről és persze Nobel-díj, amiért szinte könyörögni kellett, hogy átvegye – egy új dokumentumfilmben izgalmas történetek elevenednek meg William Faulkner életéből.
Vizuál gyász

Elhunyt Michael Madsen

Az amerikai színészt a közönség egyebek közt Quentin Tarantino filmjeiből is ismerhette. Michael Madsen hatvanhat éves volt, a menedzsere bejelentése szerint halálát szívroham okozta.
Vizuál hír

Ilyen lenne Munkácsy festménye 2025-ben – lezárult az LG és a Magyar Nemzeti Galéria pályázata

Közel 700 nevezéssel zárult az LG Magyarország és a Magyar Nemzeti Galéria közösen meghirdetett fotópályázata. Az első helyezett pályaművet Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő című festménye inspirálta.