Vizuál

Morális felelősségünk, hogy ne pazaroljunk el ennyi tehetséget – interjú Boross Martinnal a Nyersanyag című filmről

2024.02.15. 09:10
Ajánlom
Ráerőltethetjük-e saját értékrendünket kiszolgáltatott közösségekre? Hol húzódik a határ, ameddig még etikus más emberek tragikus történeteit művészi megközelítéssel feldolgozni? Felszabadíthatunk-e valakit az elnyomás alól anélkül, hogy megteremtenénk ahhoz a megfelelő körülményeket? Egyebek közt ezeket a kérdéseket járja körül Boross Martin első nagyjátékfilmje, a Nyersanyag. A közvetlen állami támogatás nélkül készült dráma ijesztően reális képet fest a magyar vidék és a nagyvárosi értelmiség közt tátongó, áthidalhatatlannak tűnő szakadékról. A Junior Prima Díjas rendezővel a film elkészültének körülményeiről, ártó jószándékról, lehetséges megoldásokról és a független alkotás kihívásairól is beszélgettünk.

Nyersanyag

Filmes csapat érkezik egy távoli faluba, hogy a helyi fiataloknak közösségépítő, művészeti szakkört tartsanak. A filmrendező és társai hamar elnyerik az ott élők bizalmát. Közelebb kerülve hozzájuk felismerik, hogy a faluban félelmetes méreteket ölt az elnyomás. A szálak a települést vezető polgármesterhez vezetnek. A rendező úgy dönt, hogy leleplező dokumentumfilmet forgat róla, jószándékú missziója azonban súlyos következményekkel jár.

A Nyersanyag alaphelyzete fiatal budapesti filmesek történetét mutatja be, akik egy vidéki faluba utaznak, hogy kreatív workshopot tartsanak a helyi gyerekeknek. Ez afféle pótcselekvésnek tűnik, az elsődleges céljuk, a nagyjátékfilm ugyanis nem valósulhat meg, mivel nem kapnak támogatást tervükre. Talán nem túl merész azt feltételezni, hogy az ötletet valós élmény szülte.

Ez alapvetően nem az én történetem, és nincs is mögötte egy konkrét, valós esemény, amit aztán fikcióra alkalmaztunk volna. De valóban, a helyzet nagyon is valóságos, ezért tűnhet tipikusnak, ismerősnek. Egyébként a közösségi-művészeti workshopot nem nevezném pótcselekvésnek, szerintem inkább arról van szó, hogy a nagyvárosi művészek vagy értelmiségiek két projekt közt részt vesznek egy nyári kalandban, amivel ráadásul még egy kicsit fontosnak is érezhetik magukat, miközben valóban készülnek a nagy dobásra, a nagyjátékfilmre. Annyiban szerepel a történetben személyes élményem, amely inspirációként szolgált, hogy magam is dolgoztam már kisebb közösségekkel, marginalizált csoportokkal, illetve készítettem dokumentarista-részvételi színházi előadásokat. Ezekben a szituációkban magam is találkoztam azokkal a dilemmákkal, amikkel a filmem főhősei is. Ilyen például a szerzőség kérdése: hol van az a szint, ameddig etikus felhasználni más emberek – adott esetben tragikus – történeteit? Mi történik egy ilyen kis közösséggel, miután reflektorfénybe kerülnek? Hogyan lehet kezelni azokat az értékkülönbségeket, amelyek a városi, privilegizált, illetve a mélyszegénységben élő emberek közt húzódnak? Ráerőltethetem-e a saját értékrendemet kvázi árucikként másokra? Ezek nagyon fontos kérdések, mert

a művészek vagy a segítőszakmában dolgozók – és természetesen a közösségek vezetői, a helyi elit is – könnyen beleeshetnek abba a hibába, hogy illúziókat keltenek a saját munkájuk fontosságáról és céljáról.

Ezek az alapvető dilemmák foglalkoztattak minket, ennek próbáltunk valamilyen formát adni Szántó Fannival, amikor a forgatókönyvet írtuk.

Tavaly Császi Ádám drámája, a Háromezer számozott darab is hasonló problémákat tematizált. Ez a kérdés ezek szerint ennyire a levegőben van most, hogy rövid időn belül két magyar film is született róla?

Az biztos, hogy néhány éve elindult ez a fajta vonulat, hogy az alkotók határozottabban, markánsabban nyúlnak jelenvaló témákhoz önreflexív, önkritikus módon. Mindezt úgy, hogy valamiféleképpen az értelmiséget is konfrontálják, abban az értelemben, hogy nem kizárólag felfelé, a politikusokra mutogatnak, hanem a szélesebb értelemben vett elit vagy felső középosztály elé is görbe tükröt tartanak. 

Martin2_foto-BarthaMate-141841.jpg

Boross Martin a Nyersanyag című film forgatásán (Fotó/Forrás: Bartha Máté)

Görbe tükröt mondtál, de a Nyersanyag nagyon is pontos, reális tükör. Ha egy valamit ki kellene emelnem, az mindenképpen a szociológiai hitelesség, a karakterek felépítésétől elkezdve egészen a látványig. Hogyan sikerült ezt a fajta autentikus légkört megteremteni?

A filmben látható fiktív falu a valóságban öt-hat különböző helyszínből állt össze. Elsősorban azt mondanám, a legfontosabb ahhoz, hogy valami ennyire hiteles legyen, hogy valós élményekből kell táplálkozni, és ne akarjunk szánt szándékkal torzítani a valóságon, ami a lábunk előtt hever. A történet egy része tényleg megtörtént velünk, írókkal, míg más elemeket rengeteg kutatómunka, konzultáció után tudtunk felépíteni. Pusztán már a terepszemlék is nagyon hasznos tapasztalatot jelentettek. Jól érzed, ezt a fajta autentikus légkört rettentő fontosnak tartottam, mert

abban bíztam, hogy a sok száz apró kis részletből ténylegesen létrejöhet egy hiteles világ, olyasmi, amire mindenki ráismer, anélkül, hogy különösebben a nézők orra alá dörgölnénk, milyen a mai magyar vidék.

Ugyanakkor ez csak a film kontextusa, amelyben aztán egy univerzális történet bontakozik ki. A helyszínválasztásnál – számos produkciós bonyodalom mellett – azt is fontosnak tartottuk, hogy olyan helyen forgassunk, ahol örülnek nekünk, és szívesen válnak együttműködő partnerré. Ehhez a civil szervezetek segítsége is kellett, akik hidat tudtak képezni köztünk és a helyi lakosság között. Mindemellett együttműködő faluvezetésre is szükség volt, hiszen egyáltalán nem volt evidens, hogy örömmel fogadnak majd egy olyan filmet, ami éppen egy korrupt, kizsákmányoló és abuzív polgármestert ábrázol. Volt is olyan település, ahol éppen ezért nem jött létre az együttműködés, mert nem nézték jó szemmel, amit csinálunk.

Mit gondolsz, akik végül belementek, miért döntöttek így?

Biztos vagyok benne, hogy minden polgármesternek, aki hozzájárult a forgatáshoz, tiszta a lelkiismerete. Valószínűleg megértették, hogy ez nem dokumentumfilm. Bíztak a lakosságban és a közvéleményben, hogy nem gondolják majd azt, hogy ez egy szimbolikus lejáratóanyag. Minden bizonnyal mérlegelték azt is, hogy az adott közösségnek ebből haszna is származik, volt, aki úgy fogta fel, hogy ez lényegében egy büszkeség – hiszen mégiscsak az egész országból éppen az ő falujukat választottuk ki. Ez történt Somogyszentpál esetében is, ami a forgatás legfontosabb bázisa volt, ami főként a Társadalomklinika nevű szervezetnek köszönhető, akik évet óta erős, művészeti alapú közösségi munkát végeznek helyben.

nyersanyag-13-144053.jpg

Tankó Erika és Pál András a Nyersanyag című filmben (Fotó/Forrás: Vertigo Média)

A legfontosabb szerepeket olyan profi színészek kapták, mint Dér Zsolt, Mészáros Blanka, Pál András vagy épp Tankó Erika, akik mind remekelnek is. Mellettük azonban számos amatőr színész is felbukkan, akik szintén rengeteget hozzátesznek a film hitelességéhez, például a Zsanit alakító Szabó Stefi vagy a Palit játszó Bogdán Ádám. Az esetükben mi volt az elsődleges szempont a casting során?

Érdekes, hogy őket emeled ki, ugyanis Stefit és Ádámot különböző módszerrel választottuk ki. Stefié klasszikus eset volt: nyílt castingot hirdettünk, amire körülbelül százötvenen jelentkeztek. A döntés elég egyértelmű volt. Onnantól, hogy személyesen is találkoztunk, biztosak voltunk benne, hogy vele szeretnénk dolgozni. Egyszerre tud nagyon természetesen és rendkívül tudatosan viselkedni egy jelenetben. A technikai képességek mellett felszabadult és fegyelmezett személyiség is, sok ösztönös tudással, ami miatt kiváló munkatárs volt. Ádámmal ezzel szemben Somogyszentpálon találkoztunk. A Társadalomklinika munkatársai mutattak nekünk egy klipet, amit a faluban forgattak. Ebben szerepelt több gyerek, köztük Ádám is, akit hamar kiszúrtam, egyből nagyon megtetszett a karaktere. Amikor ellátogattunk egy terepszemlére, vele is találkoztunk, és rögtön bebizonyosodott, hogy egy az egyben olyan személyiség, akire szükségünk van, szinte pontosan megfelelt annak a karakternek, akit megírtunk a forgatókönyvben. Hála’ az égnek, kedve is volt eljátszani a szerepet. Abban, hogy végül Somogyszentpál lett a forgatás egyik legfőbb helyszíne, komoly szerepet játszott, hogy Ádám és a többi fiatal, aki szerepel a filmben, ott élnek.

Szóba került már a film alapproblémája, az értelmiség felelőssége, ami aztán további bonyodalmakhoz vezet, amikor megismerjük a helyi polgármestert, aki első ránézésre antihősnek tűnik, majd miután „legyőzik”, mégis kiderül róla, hogy van valamiféle igazsága. Nekem a filmről Dosztojevszkij nagy inkvizítor-jelenetének dilemmája jutott eszembe: felszabadíthatsz egy közösséget az igazság nevében, de az igazságtól még senki nem lakott jól…

Valóban szerettük volna ezt a szimbolikus párharcot kidomborítani a polgármester és a távolról érkezett művész között. Mindkettő ellentmondásos figura. A polgármesterről kiderül, hogy visszaél a hatalmával, uzsorázik, zsarol, fenyeget, a fizikai agressziótól sem riad vissza. Bizonyos szempontból ugyanakkor mégiscsak gondoskodó vezetőnek tűnik, egy prosperáló közösséget épít, munkát és megélhetést ad az embereknek. Vele szemben áll Tamás, akire tekinthetünk jószándékú figuraként: törődő, kíváncsi és erős az igazságérzete, de könnyű észrevenni, hogy van benne egyfajta felsőbbrendűségi érzet is. Biztosan lesz olyan néző, aki úgy gondolja, hogy inkább az egója vezeti, hiszen egy ponton túl visszaél a közösség bizalmával, elhanyagolja a workshopon résztvevő gyerekeket, és ellentmondásos módszerekkel készíti el leleplező dokumentumfilmjét. Ezzel ugyan nagy sikereket ér el, az addig kudarcos karrierje fellendül, de aztán szembe kell néznie a tettei következményeivel is. Számunkra a legfontosabb az volt, hogy semmiképp se egy moralizáló, fekete-fehér történetet hozzunk létre, amihez elengedhetetlen, hogy mindkét figurával lehessen azonosulni.

Szerintem a valódi kérdés mindkettejük esetében az, mi a siker ára, és ami még fontosabb: ki fogja azt megfizetni?

Bizonyos értelemben modernkori gyarmatosítástörténetként is lehet értelmezni ezt a filmet, hiszen annak is mindig a magára hagyott, marginalizált közösségek vannak leginkább kiszolgáltatva. Mi pedig arra voltunk kíváncsiak, milyen az a helyzet, amikor a kizsákmányoló nem egy agresszív ország vagy óriáscég, hanem egy jóhiszemű művész.

nyersanyag-20-144053.jpg

Jelenet a Nyersanyag című filmből (Fotó/Forrás: Vertigo Média)

A problémafelvetés a nagyvárosi értelmiség és a művészek felelősségéről, a kettészakadt társadalomról nagyon is pontos, de – ahogy azt az egyik kritika is kiemelte –, úgy tűnik, a történetből nem igazán rajzolóik ki a megoldás. Hogy látod, akár egy ilyen film kapcsán elindulhat valamiféle gyógyulási folyamat a társadalomban?

Annyiban pontosítanék, hogy nem csupán a művészek és az értelmiség felelősségéről van szó. Persze, a dolog ott kezdődik, hogy egyáltalán beszéljünk a problémáról, arról, mennyire kártékony ez a szakadék. Több millió ember és rengeteg fiatal van, akik pusztán azért nem jutnak hozzá gazdasági javakhoz, oktatáshoz, kultúrához, mert oda születtek, ahová. Rettenetesen igazságtalan rendszerben élünk, és ha erről párbeszédet kezdeményezünk, ha erre reflektálni tudunk, az még mindig csak az első lépés.

Morális felelősségünk gondolkodni arról, mit tegyünk, hogy ne pazaroljunk el ennyi tehetséget, értéket és életet.

Amikor létrejönnek olyan emberi kapcsolatok, mint például egy civil szervezet és a falusi lakosság között, az még mindig csak tüneti kezelés. Lehet, hogy néhány ember számára a törődő állampolgárok enyhíteni tudják ezt a fajta izoláltságérzetet, de alapvetően ennek felülről, politikai akaratból kellene megtörténnie, hogy ne csak szavazatot jelentő tömegként tekintsenek ezekre az emberekre. A politikai szándék viszont biztosan nem születik meg addig, amíg nincs egy olyan középosztály, ami ezt kikényszerítené. Számomra az önreflexió az ezzel kapcsolatos tudatosság növelésére irányul. Összességében nem gondolom, hogy egy művészi alkotásnak politikai reakciókat kellene elérnie. Abban azonban, hogy bizonyos dolgok felszínre kerüljenek, hogy ne lehessen elmenni szó nélkül a problémák mellett, biztosan tud segíteni, akár csak annyival is, hogy új perspektívából világít rá a dolgokra. Ebben látom az értelmiség szerepét, hiszen ők is meghatározzák, egy adott ország milyen irányba halad, még ha a döntéseket egy szűk politikai elit hozza is meg.

A Nyersanyag február 15-től látható a mozikban, de már tartottatok díszbemutatót. Hogy élték meg ezt a filmben szereplő gyerekek?

Több vetítést is tartottunk már, és bemutattuk a filmet Somogyszentpálon is, ahová meghívtuk az összes szereplőt, a családtagjaikat, illetve mindenkit a faluban, aki kíváncsi volt rá. A díszbemutató elsősorban a stábnak, a rokonoknak, barátoknak, a szakmának szól, és nagy szerencsénk volt, hogy a sorainkban üdvözölhettük a somogyszentpáli gyerekeket. Az ő jelenlétük sokat hozzáadott az élményhez. Nekik ez eleve nagy kaland, hiszen a többségük ritkán látogat Budapestre, most pedig kétszáz nézővel találkozhattak, akik közül sokan a film végén aztán személyesen is gratuláltak nekik.

nyersanyag-25-144247.jpg

Szabó Stefi és Dér Zsolt a Nyersanyag című filmben (Fotó/Forrás: Vertigo Média)

A film közvetlen állami finanszírozás nélkül, kisebb-nagyobb támogatások és – felteszem – sok-sok szívesség árán jött létre. A rendezők el szokták mondani erről, hogy bár izgalmas így dolgozni, de ezt a fajta gerillaharcot örökké nem lehet folytatni. Te hogy látod, egy ilyen erős film után milyen lehetőségeid lesznek?

Ehhez meg kell várni, ez a produkció mekkora nyilvánosságot kap, hiszen azért egy film sikere a szakmai visszajelzések és elismerések mellett a nézőszámokban is mérhető. Persze, nagy elégtétel lenne, ha sokakhoz eljutna.

A független filmezésről egyébként azt gondolom, hogy ez alapvetően nem normális állapot. Nem szabad túlromanticizálni ezt a helyzetet,

még ha bizonyos szempontból heroikusnak is tűnik, amikor egy alkotócsapat úgy dönt, ahelyett, hogy évekig várnának, és kockára tennék a film elkészültét, sok-sok áldozat árán mégis megcsinálják. Valóban van annak egyfajta felszabadító ereje, amikor felnőtt emberek, akik tudnak mérlegelni, néhány hónapot rászánnak az életükből, és elvállalják ilyen körülmények között is, kalandvágyból vagy az ügy iránti elkötelezettségből. Közben viszont el kell mondani, hogy az senkinek nem tesz jót, ha húsz nap alatt forog le valami, amihez negyven nap kellene. Szerintem ebben a helyzetben senki sem szeretne hátradőlni, és beletörődni, mert a látszat ellenére borzalmasan nehéz feladat, és rengeteg kellemetlen faktor van benne.

Készítenél még egyszer ugyanilyen körülmények között filmet?

Nem tartom kizártnak, de előtte alaposan meg kell fontolni, mert az nagyon fontos, hogy tudjunk egymásra vigyázni közben. Az ilyen helyzetekben sajnos kódolva van, hogy akaratlanul is visszaélhetünk mások segítő szándékával, persze így van ez a nagyobb produkcióknál is. Valamennyire erről is szól a Nyersanyag, hogy meg kell tanulnunk önmérsékletet gyakorolni. Éppen ezért ahogy másnak sem, úgy magamnak sem tanácsolnám, hogy mindenféle nehézség ellenére menni kell és csinálni. Persze, ha valaki mégis emellett dönt, azt úgysem lehet lebeszélni.

Ha egy filmnek el kell készülnie, akkor az el is fog készülni.

Mindenkinek a belső drive-jára van bízva, meddig hajlandó elmenni. És persze közben vannak olyan filmtervek, amikben nem lehet kompromisszumokat kötni, és sosem készülhetnek el low-budget formában.

stafeta_domolky_daniel_PRINT_014-142126.jpg

Boross Martin (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel)

A közelmúltban a filmezés mellett más témában is felbukkant a neved, Tóth Péterrel közösen ugyanis megpályáztátok a Trafó igazgatói posztját, amit végül Erdődi Katalin nyert meg. Eddig a nyilvánosság rendezőként és társulatvezetőként ismert, az intézményvezetés egy újabb szerep lett volna. Ha adódik lehetőség, más pályázatokon is találkozhatunk a neveddel?

Nem látok rá esélyt. A Trafó egy unikális intézmény, és azt éreztem igazán önazonosnak. Szóval elsősorban nem az intézményvezetés, hanem maga a Trafó érdekelt, azok a lehetőségek és értékek, amit képvisel. Ráadásul arra a területre fókuszál, amit igazán otthonomnak érzek: a kortárs és független művészetre. Úgy gondoltam, vezetőként képes lettem volna adni valamit, és hatással lenni erre a területre. Maga a pozíció ehhez képest másodlagos volt. Jelenleg nem látom, hogy Magyarországon lenne bármi ehhez fogható lehetőség. Közben az is egyértelmű, hogy a munka elég sok energiát elvett volna az alkotástól, legfeljebb segítői-produceri státuszban dolgozhattam volna új előadásokon, úgyhogy ennyiben ez vigasztal.

Erdődi Katalin kinevezésére reagálva azt írtad, pályázatának lényegi pontjaival messzemenőkig egyet tudsz érteni. Beszéltetek azóta lehetséges együttműködésről?

Nem konzultáltunk, Kati nem keresett azóta. Tudom, hogy olvasta és ismeri a pályázatunkat, úgyhogy ha abból valamit megfontolandónak tart, elképzelhető, hogy jelezni fogja, és valamilyen formában beépíti a saját tervei közé. A pályázat beadása előtt egyébként többször is beszéltünk, régóta ismerjük egymást, és jóban vagyunk. Sőt, életem első színházi előadásának éppen ő volt a produkciós vezetője, szóval kollegiális kapcsolat is van közöttünk.

Azt hiszem, azoknak, akik mindkét pályázatot elolvasták, joggal támadhatott az az érzése, hogy nagy átfedés van az értékrendünk és az elveink között,

hiszen hasonló világból érkezünk. Egy olyan, szerintem ritkának mondható szakmai konszenzust lehetett érezni a levegőben, ami végül is megnyugtató lehetett, mert azt jelezte, hogy a pályázatok és a tervek szintjén nem sülhet el rosszul a dolog.

Ezek szerint nem vagy csalódott.

Nincs okom aggódni a Trafó jövője miatt, Kati személyében egy felkészült, tapasztalt szakember került az élére, és ahogy akkor is tettem, ezúton is sok sikert kívánok neki. Azt meg valószínűleg sohasem fogjuk megtudni, jobban járt-e volna a Trafó, ha mi nyerjük meg a pályázatot. Ez egy ilyen játék.

Nyersanyag

magyar dráma, 2024, 108 perc

Rendezte: Boross Martin
Forgatókönyv: Szántó Fanni, Boross Martin
Premier: február 15.
Forgalmazó: Vertigo Média

Fejléckép: Boross Martin (Fotó/Forrás: Mile Máté)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Elhunyt Quincy Jones

A többszörös Grammy-, Tony- és Primetime Emmy-díjas amerikai zeneszerző, producer kilencvenegy éves korában hunyt el november 3-án éjszaka Los Angelesben, szerettei körében. Quincy Jones a 20. századi popkultúra egyik legmeghatározóbb alakja volt.
Színház

Elhunyt Forgács Gábor

A színész, humorista és szinkronszínész halálhírét lánya, Győrfi-Forgács Beáta tette közzé a közösségi oldalán. Forgács Gábor hetvenhat éves korában hunyt el november 4-én reggel.
Vizuál

KÉP-regény: Placebo-hatás

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a Placebo együttes énekeséről, Brian Molkóról hozott egy felvételt 2001-ből, és arról ír, miért bánkódhat az, aki kimaradt az analóg korszakból. 
Tánc

Kallós Zoltán gyűjtéseiből készült koncerttel lép fel a Fonóban a Duna Művészegyüttes népi zenekara

A Duna Művészegyüttes zenekara, a Göncöl zenekar koncertje a kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, Kallós Zoltán népzenei gyűjtéseiből válogat koncertjén, amely a Fonó Budai Zeneház színpadán november 29-én 19 órától lesz látható.
Zenés színház

„Színezüst erdők során repülünk az idők tavaszán” – ismét színpadra kerül a Meseautó

Böhm György és Nemlaha György átiratában mutatja be a Veres 1 Színház a legendás magyar film színpadi változatát. A Meseautó, egy zenés léhaság két részben, november 8-ától látható Veresegyházon, november 17-étől Budapesten, a RaM-ArT Színházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Placebo-hatás

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a Placebo együttes énekeséről, Brian Molkóról hozott egy felvételt 2001-ből, és arról ír, miért bánkódhat az, aki kimaradt az analóg korszakból. 
Vizuál hír

Leváltották a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyetteseit

„Új idők, új szelek, új működési rend” – egyebek közt ezzel indokolta Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnöke, miért váltak meg Hammerstein Judittól és Virágos Gábortól.
Vizuál hír

A felhők felett két héttel tovább kék az ég – meghosszabbították Gaál Kata kiállítását

Szeptember 13-án nyílt meg a Várfok Galériában Gaál Kata A felhők felett mindig kék az ég című kiállítása, amelynek zárlatára eredetileg október 31-én került volna sor, ám a galéria most bejelentette, hogy a tárlatot két héttel tovább, november 16-ig még látogathatja a közönség.
Vizuál interjú

Immerzív utazás az emberi psziché és a természet rejtett birodalmaiban – A Light Art Múzeum legújabb kiállításán jártunk

A LAM Phantom Vision című, 2025. június 30-ig megtekinthető új tárlatáról a két kurátorral, Bencsik Barnabással és Szalai Borbálával beszélgettünk.
Vizuál gyász

Elhunyt az underground filmjeiről híres Paul Morrissey, Andy Warhol egykori alkotótársa

Paul Morrissey 86 éves volt. Noha világéletében konzervatívnak vallotta magát, Warhol „szupersztárjaival” – modellekkel, drag queenekkel és transznemű színészekkel – forgatta underground filmjeit – írja a hvg.hu a Guardianre hivatkozva.