Vizuál

Móricz-Sabján Simon nyerte a Capa-nagydíjat

2022.10.21. 10:10
Ajánlom
A győztes művész több mint tíz éve fényképezi az Alföldet, bevallása szerint mindig is lenyűgözte az itt élők hétköznapjainak ereje és a sok helyen tapasztalható mulandóság. E témák köszönnek vissza Árnyéksáv című sorozatából is.

A Capa-nagydíjat minden évben olyan, a fotográfia bármely ágában dolgozó alkotó kaphatja meg, aki szakmailag megalapozott múlttal rendelkezik és korábban kiemelkedő tehetségről tett tanúbizonyságot – fogalmazott a Capa Központ abban a közleményben, amelyben bejelentették: az elismerést idén Móricz-Sabján Simon kapja.

Mint írták, az ösztöndíjak és díjak odaítélésével hangsúlyozni szeretnék elkötelezettségüket a társadalmat gazdagító kreatív művek elkészülése mellett, valamint ily módon szeretnék előmozdítani az alkotók további fejlődését.

Arnyeksav_010_MoriczSabjanSimon-1024x768-100403.jpg

Fénykép Móricz-Sabján Simon Árnyéksáv című sorozatából (Fotó/Forrás: Móricz-Sabján Simon)

Móricz-Sabján Simonnak az Árnyéksáv című sorozatáért ítélték oda az elismerést. Erről maga az alkotó egyebek közt elmondta,

több mint tíz éve fényképezi az Alföldet,

korábbi fotóesszéit azonban új címmel és szélesebbre nyitott témákon keresztül folytatta, elsősorban a települések lakóinak és közösségeinek sorsfordulataira koncentrálva.

Arnyeksav_004_MoriczSabjanSimon-1024x768-100403.jpg

Arnyeksav_004_MoriczSabjanSimon-1024x768-100403.jpg (Fotó/Forrás: Móricz-Sabján Simon)

„Mindig is lenyűgözött ennek a világnak a rám gyakorolt hatása, az itt élők hétköznapjainak ereje és a sok helyen tapasztalható mulandóság, melynek jeleit testközelből látom.

Szinte mindent veszély fenyeget a kiöregedés, az elvándorlás és a szűkös lehetőségek miatt, így a fiatalok helyben maradását, a hagyományok, a szokások megőrzését és a közösségek életben tartását is.

Az iskolák bezárása már elég korán elmozdítja a fiatalokat, illetve szüleiket, a kisüzletek, a kocsmák vagy a közösségi terek megszűnése pedig lassan megpecsételheti a települések sorsát is” – írta. Egyúttal beszélt arról is, szerinte a vidéki emberekben és közösségekben rengeteg erő van, ellenálló képességük pedig az erős identitás- és hovatartozás-érzésből fakad, ami helyben tartja őket.

Az Árnyéksáv sorozat további válogatott fotói ezen a linken tekinthetők meg. 

Fejléckép: Móricz Sabján-Simon (Fotó/Forrás: Capa Központ)

A fotós, aki láthatóvá teszi a nőket – Interjú Fábián Évivel

Kapcsolódó

A fotós, aki láthatóvá teszi a nőket – Interjú Fábián Évivel

Egy Heller Ágnesről készített fényképpel kezdődött minden, tizennyolc évvel ezelőtt. Fábián Évi azóta három könyvet is megtöltött fekete-fehér női portrékkal. Olyan nőket fényképez, akik szakmailag kiemelkedőek és saját teljesítményük jogán megérdemlik a figyelmet. A most megjelent Nők Magyarországon című harmadik kötete kapcsán beszélgettünk vele többek között arról, miért hagyta abba évekre a fotózást, milyen volt a találkozása Karikó Katalinnal, és hogyan került Friderikusz Sándor kertjébe.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Vizuál

A Konklávé és A brutalista tarolt a BAFTA-gálán

Február 16-án este adták át a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjait. A londoni gálán a Konklávé és A brutalista című film is négy-négy elismerést gyűjtött be. Mikey Madison, Adrien Brody, Zoe Saldana és Kieran Culkin is díjat vehetett át.
Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Farsangi programokkal vár szombaton a Néprajzi Múzeum

A Néprajzi Múzeum önfeledt szórakozásra biztat, február 22-én családoknak, valamennyi generációnak számos programot kínál, hogy jobban megismerhessük az év legfergetegesebb időszakának, a farsangnak hagyományait.
Vizuál ajánló

Dokumentumfilm készült Leni Riefenstahlról, Budapestre látogat az alkotás világhírű producere

Február 27-én kerül a hazai mozikba a Riefenstahl című dokumentumfilm. A premiert követően, március 1-jén Budapestre látogat Sandra Maischberger világhírű újságíró, műsorvezető, a film producere, aki közönségtalálkozón vesz részt a Művész moziban.
Vizuál ajánló

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Vizuál hír

A Konklávé és A brutalista tarolt a BAFTA-gálán

Február 16-án este adták át a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjait. A londoni gálán a Konklávé és A brutalista című film is négy-négy elismerést gyűjtött be. Mikey Madison, Adrien Brody, Zoe Saldana és Kieran Culkin is díjat vehetett át.
Vizuál beszámoló