Klasszikus és új magyar filmekkel, kedvezményes és ingyenes vetítésekkel, beszélgetésekkel, közönségtalálkozókkal, gépházlátogatásokkal készülnek a települések április 30-ára, a magyar film napjára.
A Filmalap által tavaly életrehívott kezdeményezéshez idén száznál is több saját szervezésű rendezvény csatlakozik, érdemes körülnézni a mozikban Miskolctól Szécsényen át a Monostori-erődig.
Sőt, külföldön is, a Magyar Intézetek szervezésében Ankarától Washingtonig 35 városban ünneplik ma a magyar filmet.
Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban idén is kiemelt programmal készülnek. Ezen a napon két vetítéssorozatot indítanak a régi és az új magyar film két nagy színésznője, Szeleczky Zita és Törőcsik Mari tiszteletére. Az induló sorozatok mellett április 30-án 14:30-kor Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című filmje és "Összhang" sorozat következő része, Szász Attila Apró mesék című filmje (16:00) teszi teljessé a Magyar Film Napját.
A budapesti Toldi Moziban az animáció jegyében telik a magyar film napja, klasszikus és modern,
egész estés és rövid animációkat lehet megtekinteni ingyenesen, míg az előtérben izgalmas játékok várják a látogatókat. Az este - Filmesek a DJ pult mögött - bulit tartogat Buda Flóra Annával, Szabó Simonnal és Szimler Bálinttal.
Miért pont április 30-a lett a magyar film napja?
Tiszteletből. Hiszen az első magyar film, A táncz bemutatója 1901. április 30-án volt az Urániában, sőt az épület tetején vették fel a jeleneteket is hozzá. A magyar filmművészet megszületése óta közel 120 év telt el, van mit ünnepelnünk április 30-án.
Fejléckép: Törőcsik Mari és Soós Imre a Körhinta című filmben (Fotó: Schandl Teréz / MNF - Filmarchívum)