Vizuál

Műalkotások az utcán

2008.07.21. 00:00
Ajánlom
Nem olyan régen a Műcsarnokban jártam egy kiállítás megnyitón, ahol az egyik újságíró kolléga fitymálóan megjegyezte: ilyet mi is tudnánk csinálni, nem? Kijelentése jól mutatja a konceptuális művészet iránti általános itthoni viszonyulást.

Történelem utáni triptichon, avagy Megismételt titok

Mentségére élemedett korát sem tudjuk felhozni, mivel a concept és a conceptual art kezdete mintegy negyven évvel ezelőttre datálható, és azon ritka művészeti tüneményről van szó, amely a nyugati starttal egy időben Magyarországon is megjelent.

Kétségtelen azonban, hogy akkoriban csak a másodlagos nyilvánosság rejtett berkein belül terjedt az alkotások és az alkotók híre. Az elmúlt évtizedek és a rendszerváltás azonban – mint a fenti kis történet is mutatja – nemhogy a nagyközönséghez, de még az információk tolmácsolására hivatott személyek mindegyikéhez sem vitte közelebb a képzőművészet ezen új(?) ágát. Emellett kétségtelen tény, hogy a konceptuális művek erősen elütnek az átlagos múzeumlátogató által elképzelt műalkotásoktól. Távol áll tőlünk, hogy ezzel a kijelentéssel minősítsük a kiállítások nézőit, a művészeteket és a szépet egyébként kedvelő, de nem szakmai közönséget. Ugyanakkor tény, hogy a műalkotás szó hallatán (tán még a vájtfülűeknek is) egy tárgy az első gondolatunk. Szobor vagy táblakép, esetleg váza vagy egy asztal, de mindenképpen valami, ami kézzel fogható.

A konceptuális művészet azonban csak használja a tárgyakat, középpontjában a gondolat áll. A tárgyak csak közvetítik, illusztrálják, esetleg szimbolizálják a gondolatot, ami felhasználásukat egyáltalán szükségessé tette. S miután a gondolat az elsődleges, épp ezért a művészi kivitelezés másodlagos. Egy keszekusza gyerekrajz is műalkotás részévé válhat, ha az adott elképzeléshez, koncepcióhoz ez passzol a leginkább, és persze az új műfajok, mint a fotó, a film, a videó vagy az installációk. És itt kezdődik az évszázadok alatt felhalmozott, szép tárgyakon edzett szem problémája. Ha valami nem míves, nem szép, sokszor nem is egyedi, akkor mitől műalkotás? És a művész mitől művész? Hiszen minden alkotás alapja a gondolat, de kétszáz évvel ezelőtt ennek eredménye egy konkrét dolog volt, most pedig?!

Kétségtelen, hogy a konceptuális művek megértéséhez egy másfajta befogadói attitűd szükséges, de sem megrettenni nem szabad, sem azt gondolni, hogy lehetetlen a vállalkozás. Az ódzkodás leküzdésére kiválóan alkalmas Braco Dimitrijević most látható retrospektív kiállítása. Az évtizedek óta aktívan alkotó szarajevói művész első kiállítását tízéves korában nyitották meg. A csodagyereknek kikiáltott Dimitrijević pedig tizenöt évesen létrehozta első konceptuális művét: a hajóján a nemzeti lobogót egy ecsettisztításhoz használt, sokszínű, foltos rongyra cserélte azzal a címmel, hogy Világzászló I. Ezt követték (a tárlaton a Korai munkák szekcióba sorolt) az utca emberének bevonásával készített projektjei, mint a Véletlen szobor, a Véletlen rajz és az ebből a korszakból származó legfontosabb munkája a Krešimir Klika festménye (1968). Dimitrijević tejesdobozt rakott az úttestre, majd miután átment rajta egy autó, megkérdezte a sofőrt, hogy mit gondol, a szétfröccsent tej vajon műalkotás-e. Ha az autós igennel felelt, akkor szignóztatta vele a pacát. Azon kívül, hogy az autósok jól megijedhettek a pukkanástól, örülhettek, hogy nem defektjük van, csak egy dobozra hajtottak rá, a véletlen és aláírásuk révén egy műalkotást hoztak létre.


5. Történelem utáni triptichon

Persze felmerül a kérdés, hogy ebben az esetben ki az alkotó? Dimitrijević, aki kiötölte a projektet vagy az autós, aki mintegy végrehajtotta? Hosszan értekezhetnénk a történet filozófiai hátteréről, de ettől függetlenül is nyilvánvaló a tény: ebből az alkotói metódusból egyenesen következik, hogy nem egyértelműen meghatározható az alkotó és a befogadó szerepe, a határ elmosódik. A Dimitrijević akciója mögött húzódó gondolati háttér az, ami mintegy vörös fonalként kanyarog végig teljes munkásságán: keresi a határokat, de leginkább azokat a megoldásokat, amelyekkel lerombolhatja azokat. A művészi távolállás és gőg helyett közel akar kerülni a látogatókhoz, annyira, hogy előszeretettel választja az utcát kiállítótérnek és a hétköznapi járókelőket modelleknek.

Leghíresebb alkotásai is a városi utcákhoz köthetőek mint a Casual Passers-by (Ismeretlen járókelők) projekt sorozata, melynek keretében 1969 óta napjainkig számtalan ismeretlent fotózott le és helyezte el nagy méretű fotóikat az adott város központi helyeire. A sorozat első darabját Zágráb főterén lógatta ki 1969-ben, ahol igen nagy megrökönyödést keltett, hogy a megszokott, istenített kommunista vezetők helyét egy óriási ismeretlen arc foglalta el. Gesztusa fricska volt a totalitárius állam orrán. A kommunizmus ugyan véget ért, de ma is óriási idegenek előtt hódolunk be, akik személyük és az általuk képviselt termékek révén gondtalan boldogságot ígérnek nekünk. A személyi kultusz tovább él a sztárkultuszban, a giccs pedig feltartóztathatatlanul burjánzik.

Dimitrijević igazi zsenialitása abban rejlik, hogy miközben a modern kommunikáció csapdáira és fonákságaira kívánja felhívni a figyelmünket, okos ellenállóként, az ellenség fegyvereit használja és fordítja ellene. Ez nemcsak a felületek vagy a formák használatára igaz. Ahogy a reklámok a legelemibb érzéseinkre, asszociációnkra építenek úgy Dimitrijević is elég bátor ahhoz, hogy kézenfekvő jelentéssel bíró elemekkel dolgozzon, hol az egyértelműség, hol a meghökkentés érdekében. Ez utóbbi érhető tetten Triptychos Post Historicus (Történelem utáni triptichon) sorozatában, ahol egy műalkotás, egy hétköznapi tárgy és egy zöldség vagy gyümölcs alkot "Szentháromságot". A csoportosításoknak köszönhetően pedig a kompozíció minden darabja új értelmet nyer. Culturescapes (Kultúrtájképek) című installációsorozatában vadállatokat és műalkotásokat, illetve hétköznapi tárgyakat rakott egymás mellé, így mutatva rá, hogy míg a nyugati kultúra egyre távolabb kerül a természettől, addig más kultúrák jóval nagyobb a harmóniában élnek a természettel. Kétségtelen, hogy elnézve bolygónk jelenlegi állapotát, ennek az egységnek a hiánya egyre konkrétabb formákat ölt. Dimitrijević üzeneti nem is lehetnének aktuálisabbak, az már rajtunk múlik, hogy vesszük-e őket és hajlandóak vagyunk-e változtatni?

Braco Dimitrijević (1948 –)
Szarajevóban született, jelenleg Párizsban él és világszerte alkot. 1968 és 1971 között a Zágrábi Képzőművészeti Akadémián tanult, ezt követően két évig posztgraduális képzésben vett részt a St. Martin’s School of Arts-on. 1972-ben megkapta a British Council ösztöndíját, 1978-ban pedig Nagy-Britannia Művészeti Tanácsának Nagydíját. 1976-ban egy évig a DAAD ösztöndíjprogram vendége Berlinben. Több tucat egyéni és csoportos kiállításon vett részt. Önálló kiállítása volt többek között, Zágrábban, New Yorkban, Párizsban, Bogotában, a londoni a Tate Gallery-ben, a kölni Ludwig Múzeumban és a szarajevói állatkertben. Többször részt vett a Velencei, a Sydney-i Biennálén és a kasseli Documentán.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Klasszikus

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Könyv

Nyáry Krisztián: Nem a politika, hanem az olvasó fogja eldönteni, milyen könyvet vesz a kezébe

A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója szerint hiába erőlködnek a jobboldali, kormánypárti ideológusok, nem lehet az olvasók nélkül lecserélni az irodalmi kánont. És végső soron nem számít az író politikai beállítottsága, csak az, hogy milyen szöveget írt.
Könyv

950 személy számára állítottak ki igazolást arról, hogy Arany János rokona

Nem várt fordulat az Arany-kutatásban: az egyházi anyagkönyvek vizsgálata alapján akár 2000 élő rokona is lehet a költőnek, igaz, mind oldalági.
Jazz/World

Elkészült a Kossuth téri ünnepség és a tűzijáték zenéje

Az István király dicsérete című mű zeneszerzője Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapító tagja, szólistaként Miklósa Erika operaénekesnő hallható.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál mesterségek ünnepe

Mesés mesterségek őrzői

Augusztus 17-20. között 32. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét a Budai Várban, ahol nyolc ország, köztük Irán népművészei is bemutatkoznak. Rubovszky Éva, az iráni programok szervezője mesélt lapunknak a több ezer éves perzsa civilizációról és annak tárgyi kultúrájáról.
Vizuál Ostrom

Magyar alkotó filmje is esélyes a Diák Oscarra

Kovács István Ostrom című diplomafilmje a nemzetközi fikciós rövidfilm kategóriában jutott be a jelöltek közé.
Vizuál street art

24 óra alatt eltűnt a legújabb utcai Banksy-mű

Az egyik legismertebb kortárs művész minden munkájának feltűnése eseményszámba megy. Ilyen hamar viszont ritkán tűnnek el alkotásai.
Vizuál frida kahlo

Válaszolt a mexikói követség a Frida Kahlo-kiállítást ért támadásra

„Frida Kahlo: kommunista, trockista, de mindezek előtt, művész” – szögezi le David Nájera nagykövet a Magyar Időkben megjelent cikkre reagálva. A lapban támadott kiállítást már ez első héten tízezer látogató tekintette meg.
Vizuál british múzeum

Már a Húsvét-szigetekről is támadják a British Museumot

A Húsvét-sziget őslakos közösségei egy egyedülálló moai szobrot szeretnének visszakapni a múzeumtól. A szobrot a britek még 150 éve vitték el a Chile partjaitól 3500 kilométerre lévő szigetről, hogy Viktória királynőnek ajándékozzák.