Vizuál

Műalkotások az utcán

2008.07.21. 00:00
Ajánlom
Nem olyan régen a Műcsarnokban jártam egy kiállítás megnyitón, ahol az egyik újságíró kolléga fitymálóan megjegyezte: ilyet mi is tudnánk csinálni, nem? Kijelentése jól mutatja a konceptuális művészet iránti általános itthoni viszonyulást.

Történelem utáni triptichon, avagy Megismételt titok

Mentségére élemedett korát sem tudjuk felhozni, mivel a concept és a conceptual art kezdete mintegy negyven évvel ezelőttre datálható, és azon ritka művészeti tüneményről van szó, amely a nyugati starttal egy időben Magyarországon is megjelent.

Kétségtelen azonban, hogy akkoriban csak a másodlagos nyilvánosság rejtett berkein belül terjedt az alkotások és az alkotók híre. Az elmúlt évtizedek és a rendszerváltás azonban – mint a fenti kis történet is mutatja – nemhogy a nagyközönséghez, de még az információk tolmácsolására hivatott személyek mindegyikéhez sem vitte közelebb a képzőművészet ezen új(?) ágát. Emellett kétségtelen tény, hogy a konceptuális művek erősen elütnek az átlagos múzeumlátogató által elképzelt műalkotásoktól. Távol áll tőlünk, hogy ezzel a kijelentéssel minősítsük a kiállítások nézőit, a művészeteket és a szépet egyébként kedvelő, de nem szakmai közönséget. Ugyanakkor tény, hogy a műalkotás szó hallatán (tán még a vájtfülűeknek is) egy tárgy az első gondolatunk. Szobor vagy táblakép, esetleg váza vagy egy asztal, de mindenképpen valami, ami kézzel fogható.

A konceptuális művészet azonban csak használja a tárgyakat, középpontjában a gondolat áll. A tárgyak csak közvetítik, illusztrálják, esetleg szimbolizálják a gondolatot, ami felhasználásukat egyáltalán szükségessé tette. S miután a gondolat az elsődleges, épp ezért a művészi kivitelezés másodlagos. Egy keszekusza gyerekrajz is műalkotás részévé válhat, ha az adott elképzeléshez, koncepcióhoz ez passzol a leginkább, és persze az új műfajok, mint a fotó, a film, a videó vagy az installációk. És itt kezdődik az évszázadok alatt felhalmozott, szép tárgyakon edzett szem problémája. Ha valami nem míves, nem szép, sokszor nem is egyedi, akkor mitől műalkotás? És a művész mitől művész? Hiszen minden alkotás alapja a gondolat, de kétszáz évvel ezelőtt ennek eredménye egy konkrét dolog volt, most pedig?!

Kétségtelen, hogy a konceptuális művek megértéséhez egy másfajta befogadói attitűd szükséges, de sem megrettenni nem szabad, sem azt gondolni, hogy lehetetlen a vállalkozás. Az ódzkodás leküzdésére kiválóan alkalmas Braco Dimitrijević most látható retrospektív kiállítása. Az évtizedek óta aktívan alkotó szarajevói művész első kiállítását tízéves korában nyitották meg. A csodagyereknek kikiáltott Dimitrijević pedig tizenöt évesen létrehozta első konceptuális művét: a hajóján a nemzeti lobogót egy ecsettisztításhoz használt, sokszínű, foltos rongyra cserélte azzal a címmel, hogy Világzászló I. Ezt követték (a tárlaton a Korai munkák szekcióba sorolt) az utca emberének bevonásával készített projektjei, mint a Véletlen szobor, a Véletlen rajz és az ebből a korszakból származó legfontosabb munkája a Krešimir Klika festménye (1968). Dimitrijević tejesdobozt rakott az úttestre, majd miután átment rajta egy autó, megkérdezte a sofőrt, hogy mit gondol, a szétfröccsent tej vajon műalkotás-e. Ha az autós igennel felelt, akkor szignóztatta vele a pacát. Azon kívül, hogy az autósok jól megijedhettek a pukkanástól, örülhettek, hogy nem defektjük van, csak egy dobozra hajtottak rá, a véletlen és aláírásuk révén egy műalkotást hoztak létre.


5. Történelem utáni triptichon

Persze felmerül a kérdés, hogy ebben az esetben ki az alkotó? Dimitrijević, aki kiötölte a projektet vagy az autós, aki mintegy végrehajtotta? Hosszan értekezhetnénk a történet filozófiai hátteréről, de ettől függetlenül is nyilvánvaló a tény: ebből az alkotói metódusból egyenesen következik, hogy nem egyértelműen meghatározható az alkotó és a befogadó szerepe, a határ elmosódik. A Dimitrijević akciója mögött húzódó gondolati háttér az, ami mintegy vörös fonalként kanyarog végig teljes munkásságán: keresi a határokat, de leginkább azokat a megoldásokat, amelyekkel lerombolhatja azokat. A művészi távolállás és gőg helyett közel akar kerülni a látogatókhoz, annyira, hogy előszeretettel választja az utcát kiállítótérnek és a hétköznapi járókelőket modelleknek.

Leghíresebb alkotásai is a városi utcákhoz köthetőek mint a Casual Passers-by (Ismeretlen járókelők) projekt sorozata, melynek keretében 1969 óta napjainkig számtalan ismeretlent fotózott le és helyezte el nagy méretű fotóikat az adott város központi helyeire. A sorozat első darabját Zágráb főterén lógatta ki 1969-ben, ahol igen nagy megrökönyödést keltett, hogy a megszokott, istenített kommunista vezetők helyét egy óriási ismeretlen arc foglalta el. Gesztusa fricska volt a totalitárius állam orrán. A kommunizmus ugyan véget ért, de ma is óriási idegenek előtt hódolunk be, akik személyük és az általuk képviselt termékek révén gondtalan boldogságot ígérnek nekünk. A személyi kultusz tovább él a sztárkultuszban, a giccs pedig feltartóztathatatlanul burjánzik.

Dimitrijević igazi zsenialitása abban rejlik, hogy miközben a modern kommunikáció csapdáira és fonákságaira kívánja felhívni a figyelmünket, okos ellenállóként, az ellenség fegyvereit használja és fordítja ellene. Ez nemcsak a felületek vagy a formák használatára igaz. Ahogy a reklámok a legelemibb érzéseinkre, asszociációnkra építenek úgy Dimitrijević is elég bátor ahhoz, hogy kézenfekvő jelentéssel bíró elemekkel dolgozzon, hol az egyértelműség, hol a meghökkentés érdekében. Ez utóbbi érhető tetten Triptychos Post Historicus (Történelem utáni triptichon) sorozatában, ahol egy műalkotás, egy hétköznapi tárgy és egy zöldség vagy gyümölcs alkot "Szentháromságot". A csoportosításoknak köszönhetően pedig a kompozíció minden darabja új értelmet nyer. Culturescapes (Kultúrtájképek) című installációsorozatában vadállatokat és műalkotásokat, illetve hétköznapi tárgyakat rakott egymás mellé, így mutatva rá, hogy míg a nyugati kultúra egyre távolabb kerül a természettől, addig más kultúrák jóval nagyobb a harmóniában élnek a természettel. Kétségtelen, hogy elnézve bolygónk jelenlegi állapotát, ennek az egységnek a hiánya egyre konkrétabb formákat ölt. Dimitrijević üzeneti nem is lehetnének aktuálisabbak, az már rajtunk múlik, hogy vesszük-e őket és hajlandóak vagyunk-e változtatni?

Braco Dimitrijević (1948 –)
Szarajevóban született, jelenleg Párizsban él és világszerte alkot. 1968 és 1971 között a Zágrábi Képzőművészeti Akadémián tanult, ezt követően két évig posztgraduális képzésben vett részt a St. Martin’s School of Arts-on. 1972-ben megkapta a British Council ösztöndíját, 1978-ban pedig Nagy-Britannia Művészeti Tanácsának Nagydíját. 1976-ban egy évig a DAAD ösztöndíjprogram vendége Berlinben. Több tucat egyéni és csoportos kiállításon vett részt. Önálló kiállítása volt többek között, Zágrábban, New Yorkban, Párizsban, Bogotában, a londoni a Tate Gallery-ben, a kölni Ludwig Múzeumban és a szarajevói állatkertben. Többször részt vett a Velencei, a Sydney-i Biennálén és a kasseli Documentán.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

HVG: Kiszivárgott az SZFE huszonhat új oktatójának neve

Eljuttatták a hvg.hu-hoz az összes olyan főállású oktató nevét, akik újonnan kerültek a Színház- és Filmművészeti Egyetem állományába.
Zenés színház

„Nessun dorma” – Minek köszönheti rendkívüli népszerűségét Puccini operaáriája?

„Vincerò! Vincerò-ò-ò!!!” – És a fejünkben máris megszólal Pavarotti hangja, amint elnyújtva a magas H hangot, üdvrivalgásra készteti a stadionok közönségét. Kerülőúton vált Puccini áriája mindenki kedvencévé, és egy futball-világbajnoksággal indult az egész.
Vizuál

Tiziano-kiállítással ünnepli fennállásának 130. évfordulóját a bécsi Szépművészeti

Az évforduló alkalmából ingyenjeggyel és Tiziano-kiállítással kedveskedik látogatóinak a Kunsthistorisches Museum.
Színház

„Minden szerettem volna lenni” – Sinkovits Imre élete képekben

A Tizedes, Dobó István és Tót, a tűzoltóparancsnok a tévénézők számára, Mózes, Macbeth és a Tudós a színház szerelmeseinek. Nem volt olyan szerep és karakter, amelyben Sinkovits Imre ne remekelt volna. A húsz éve elhunyt színészlegendára fotókkal emlékezünk.
Színház

Interaktív kiadványként jelent meg idén a Radnóti Magazin

„Ez már a Gutenberg-galaxis utáni világ” – hirdeti a színház évados kiadványa, amelyet most digitálisan tettek közzé, számos interaktív és a későbbiekben is bővülő tartalommal.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

A-kategóriás filmfesztiválon debütál a magyar elsőfilmes drámája

Az 51. Goai Nemzetközi Filmfesztiválon mutatják be Krasznahorkai Balázs Hasadék című filmjét. Az elsőfilmesek versenyében szereplő alkotás India után 2021 tavaszán Magyarországon is látható lesz a Budapest Film forgalmazásában.
Vizuál hír

Tiziano-kiállítással ünnepli fennállásának 130. évfordulóját a bécsi Szépművészeti

Az évforduló alkalmából ingyenjeggyel és Tiziano-kiállítással kedveskedik látogatóinak a Kunsthistorisches Museum.
Vizuál galéria

9+1 műalkotás az amszterdami Rijksmuseumból, amit egyszer újra látni akarunk

Rembrandt, Vermeer és Avercamp festményei, több korszak fajanszkerámiái, babaházak és csendéletek sajttal, gyümölccsel. Szabadon böngészhető az amszterdami Rijksmuseum gyűjteménye az interneten. Tíz must-see műalkotást válogattunk össze az alábbi cikkben, amiket látni akarunk az újranyitás után.
Vizuál filmzene

Megjelent Mundruczó Kornél filmjének eredeti filmzenéje

Neves hollywoodi komponista írt zenét a Pieces of a Woman című filmhez, de nem csak eredeti filmzene, hanem Sigur Rós és Duke Ellington is szerepel Mundruczó első angol nyelven forgatott mozijában.
Vizuál hír

A legígéretesebb európai színésztehetségek közé választották Stork Natasát

Stork Natasát Európa tíz ígéretes színésztehetsége között mutatja be a European Film Promotion (EFP) a nemzetközi filmszakmának február végén. A filmpromóciós szervezeteket tömörítő EFP által felkért szakmai zsűri a magyar színésznőt beválasztotta a „Shooting Stars” programba.