Minden döntésünkkel nemcsak valami mellett, hanem valami ellenében is határozunk. Ha válaszúthoz érkezünk, olyan ösvények közül választhatunk, amelyek meglehet, teljesen különböző irányba terelik az életünket. Ilyen döntéseket pedig nap mint nap, minden egyes embernek meg kell hoznia. Nem nehéz hát belátni, hogy
ha megpróbálnánk visszafejteni valamennyi döntésünk következményeit, és megpróbálnánk elképzelni az élettörténetünk összes elképzelhető változatát, egy rendkívül zavarba ejtő fogalommal találnánk szembe magunkat: a végtelennel.
Ennek az újra és újra elágazó ösvénynek a képe korántsem új felfedezés: Jorge Luis Borges argentin író már a 20. század első felében kiváló elbeszélésekben játszott el a végtelen fogalmával, a legemlékezetesebben talán a Bábeli könyvtárban vagy Az elágazó ösvények kertjében. A kvantumelmélet felfedezéseinek köszönhetően mára már igen népszerű teória, hogy ezek a párhuzamos idősíkok ténylegesen egyszerre léteznek, különböző univerzumokban, ami a mai ember számára úgy tűnik, különösen vonzó.
Ezt a hullámot lovagolja meg Dan Kwan és Daniel Scheinert legújabb filmje, a Minden, mindenhol, mindenkor (Everything, Everywhere, All at Once). A több mint kétórás alkotás már most az A24 legsikeresebb produkciója, és ez nem is olyan meglepő, ha időt szánunk rá.
A történet az első harminc percben egy realista mű benyomását kelti. Egy Egyesült Államokba kivándorolt kínai család nem éppen idilli hétköznapjába nyerünk betekintést. Evelyn Wang (Michelle Yeoh), az édesanya élete ugyanis látszólag megfeneklett: a családi vállalkozás miatt folyamatosan meggyűlik a bajuk az adóhatóságokkal, meglehetősen pipogya férje, Waymond (Ke Huy Quan) a válóper benyújtásával próbál életet lehelni a házasságukba, és kamaszlányával, Joy-jal (Stephanie Hsu) is egyre inkább elhidegülnek egymástól. Mindennek tetejébe pedig éppen látogatóba érkezik rég nem látott, konzervatív édesapja, akinek lényegében lehetetlen megfelelni.
Evelyn számára akkor változik meg minden, amikor megjelenik férje egy alternatív idősíkból, hogy közölje: rettenetes veszély fenyegeti a párhuzamos univerzumok egységét. Természetesen egyedül ő, Evelyn mentheti meg a világot.
A film a felszínen egy tipikus szuperhőstörténet: Evelyn, miután elsajátítja az univerzumok közti mozgás technikáját, képes lesz olyan képességeket megtanulni, amelyekre kizárólag úgy tehetett volna szert, amennyiben élete során más döntéseket hoz meg. Kiderül ugyanis, hogy könnyedén válhatott volna belőle kung-fu mester, világhírű énekesnő vagy éppen mesterséf. Ezek a skillek pedig, bármilyen meglepő, hasznosak lehetnek a világot fenyegető gonosz ellen.
A Minden, mindenhol, mindenkor azonban nem veszi túl komolyan ezt a felszínt.
Tudatában van annak, hogy egy sablonos multiverzumfilm.
Olyannyira, hogy amikor az első akciójelenet elindul, a film 4:3-ról hirtelen 16:9-es, szélesvásznú képarányra vált, mintha jelezné, hogy átlépünk a valóságból a fikcióba. Ez egészen eredeti humort kölcsönöz a történetnek, amelyet további abszurditások tesznek még nevetségesebbé.
Mégsem beszélhetünk paródiáról. A film egy pontjától ugyanis egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a felszín alatt sokkal súlyosabb kérdésekről van szó. A főgonosz, Jobu Tupaki (akinek pontos kilétét felfedni már spoiler volna) ugyanis különleges képességének köszönhetően egyszerre, egy időben érzékeli a létező összes idősíkot, és emiatt, az életet valamennyi formájában látván, arra jut, hogy az ember létezésének semmilyen megjelenési módjában nincs értelme – ezért akar elpusztítani mindent. Hogy felvegye a harcot Tupakival, Evelynnek ugyanezt a képességet kell elsajátítania.
Lényegében egy egzisztencialista tanmese bontakozik ki a szemünk előtt, amelyben a kérdés csak az, ki, mit kezd ezzel a felismeréssel. A rendezők viszont nem a nihilizmus apologétái: egy rendkívül megható jelenetben azt üzenik, hogy meglehet mi, emberek évszázadok óta minden tudományos felfedezéssel újra és újra arról győződünk meg, hogy jelentéktelen porszemek vagyunk az univerzumban, és szüntelenül szorongunk az ismeretlentől, de – teszik fel a kérdést – ettől még
miért ne lehetnénk egyszerűen kedvesek egymással?
Sőt, éppen akkor legyünk kedvesek, ha nem tudjuk, mi folyik körülöttünk, mert ez is egy módja a harcnak. Ez a banális, de szívmelengető üzenet áll a film középpontjában.
Egy rendkívül jól kidolgozott, allegorikus film a Minden, mindenhol, mindenkor, amely alapvetően a szülő-gyermek kapcsolat, egy elfáradt házasság és egy fásult főhős ürügyén képes beszélni az általános létezés dolgairól, úgy, hogy közben végtelenül szórakoztató. Művészi erőt mutat fel, és a széles tömegek ízlésének is megfelel – olyan keskeny határmezsgye ez, amelyet meglepően ritkán sikerül eltalálni.
A filmet több fővárosi moziban is láthatjuk még, a napokban a Corvin, a Puskin és a Művész mozi is vetíti.
Fejléckép: Jelenet a Minden, mindenhol, mindenkor című filmből (forrás: PROPROM Entertainment Kft.)