Delacroix híres festménye, A szabadság vezeti a népet például -amit az 1830-as párizsi felkelések inspirációjára festett- valószínűleg szintén tartalmaz ilyen értelemben emberi maradványokat.

A 16. század végétől egészen a 19. század elejéig ugyanis bevett szokás volt az alakok árnyékát az úgynevezett „múmiabarnával” kikeverni, ami szó szerint a múmiák porából készült. Így hát ismeretlen számú egyiptomi ős tölti utóéletét híres festők vásznain, szerte a világ múzeumainak falán. Szép jövő, nemde?

Eugène Delacroix: A szabadság vezeti a népet (Fotó/Forrás: Wikipedia)

Gyógyszer is készült a múmiák porából

Egy másik ismert felhasználási módja volt a múmiák porának, hogy a középkor elején epilepszia és gyomorbajok kezelésére használták. Nem tudni, hogy mindez ahhoz a tévhithez kapcsolódott-e, miszerint a múmiák porai bitument (arab szó, ragadós anyag, aminek gyógyhatást tulajdonítottak) tartalmaznak, vagy pedig ahhoz az elképzeléshez, hogy túlvilági hatalmakkal lehet így kapcsolatba kerülni.

Ez azért volt lehetséges, mert egy időben – a tiltások ellenére – nagy divatja volt annak, hogy az utazók hazavitték és kiállították a múmiákat a nappalijukban. Ehhez Napóleon 18. századi hadjáratai is hozzájárultak: az ő hatására egyfajta „egyiptománia” söpört végig az európai kontinensen. A 20. század elejére azonban szinte teljesen elapadt a „múmia-készlet”.

Tudták-e a művészek, hogy múmiák maradványaival festenek?

„Valószínűleg a legtöbb művésznek tudomása volt arról, hogy a „múmiabarna” egyébként valóban múmiából készült. Csak nem foglalkoztak vele” - mondja Gary Bowles, a Roberson and Co. festékforgalmazó cég kommunikációs munkatársa. Roberson az egyik leghíresebb 19 századi „festékes” volt, az összes elismert festő tőle vette a festékanyagokat, de olyan amatőrök is, mint például Winston Churchill. Mint Gary Bowles mondja, a múmiabarna egészen 1933-ig szerepelt a katalógusukban és még ő is emlékszik arra, hogy a 80-as években árulták ezt a „színt”. Ma azonban már sehol nem lehet beszerezni az eredeti „múmiabarnát” - mondja.

Kering erről egy vicces anekdota is: az író Kipling az 1860-as években eltöltött egy napot két festővel: nagybátyjával, Edward Burne Jones-szal és Lawrence Alma Tadema-val.

Amikor utóbbi tudomására hozta Burne-nek, hogy a múmiabarna múmiából készül, akkor Burne rémületében fogta a tubust és azon nyomban elásta a műterem kertjében. „A halottaknak a földben kell nyugodniuk – mondta.

Gary Blowes hozzátette: „Ha ez nem lenne elég, sokszor a festők a múmiabarnával egyiptomi témákat, múmiákat festettek. Így tulajdonképpen újrahasznosultak a tetemek, visszakerültek eredeti helyükre” - jegyezte meg viccesen.

Azt, hogy egyébként melyik kép tartalmaz múmia maradványokat, nem igazán lehet megállapítani, mint ahogyan azt is homály fedi, milyen eljárással készültek ezek a festékek. Egyesekhez az egész testfelületről gyűjtöttek alapanyagokat, másokhoz csak a legfinomabb izmot használták fel. Ráadásul a mumifikálási technika is sokat változott, különböző olajokat, balzsamokat használtak fel hozzájuk.

Bár a bebalzsamozott holttestekből készült múmiabarna többé nem kapható, ilyen néven még mindig forgalmaznak tubusokat. Természetesen ez már nem tartalmaz emberi maradványokat.