Egy átlagos szép nap Lakner cityben
A csuklómon lakó Dermoherba ébreszt. Rég összebarátkoztunk már. Bájos, mutatós tenyészet. Reggelente kiszellőzteti a sejtháztartásom, cserébe csak némi testmeleget igényel. Afféle környezettudatos testékszerként viselem és nem is áll rosszul. A reggeliző asztalnál kanalazok párat a vitamindús Eurofarm-pépből, hozzá - mint rendesen - Spermocolor teát kortyolok. A mai nap színe: ciklámen. Mialatt egy eleganciát hatékonysággal ötvöző mozdulatsort gyakorlok a falba épített Bankomat-szimulátoromon, a telekép a legújabb városmarketing-beruházásról tájékoztat. A Bundesberg-projekt célja az élettér vertikális irányú növelése. Legyen úgy - motyogom magam elé az ajtóban, ahol egy kék cetliről kérdés mosolyog rám: MEGLOCSOLTAD?
Post-it nélkül megfeledkeznék a szobanövényről, hisz az Eurotrop olyan félénk, hogy kizárólag a föld alatt hajt. Ha viszont elmulasztom az öntözést, nyomban kileheli a lelkét. A kaspó megtelik. Azt hiszem, indulhatok végre. A liftben hűvös női hang diktálja a reggeli stretching-penzumot. Határozott, alapos. A nap végén jó volna meginni vele egy Eurofarm-koktélt - fut végig az agyamon -, de az efféle búgó hangú félgép-spinék bizonyos intelligencia-izomzat kvóciens alatt elérhetetlenek. A tegnapi húzódás miatt egyelőre a nagylábujjam is annak bizonyul. Szédülten lépek ki az utcára.
Hogy a mozgólépcsőút idején se tétlenkedjek, kölcsönzök a trafikból egy felvonó-lólengőt. Némi jatt ellenében a csillogó króm-molibdén vázat kapom meg. Lefelé kétszer is megcsinálom rajta a Magyar-vándort, így aztán elégedetten ugrok le a szerről. A hűsítő léghuzat jelzi: szerelvény érkezik. Annyi időm maradt még, hogy a lejátszási listáról kikeressem a kedvenc délszláv garázsszörf-muzsikám. Mire az ajtók záródnak, én már javában alagútszörfözöm. Passzentos öltönybe préselt testemet hullámok nyaldossák. A végállomáson üres Art Mobile-ok sorakoznak. Állandó edzőtársammal felpattanok az egyikre és áttekerünk a híd túlsó oldalára. Ideátról, odaátra. Ajkunkon az ilyenkor szokásos „I live by the river"-ordítástól még gyorsabban repül a háromkerekű, oldalkocsis bicaj. A konditerem előtt parkolunk le. Kezdődhet az egész napos móka.
Egy átlagos szép délután a Ludwig Múzeumban
Aki találkozott már Lakner Antal munkásságával, tudhatja: a fentebbi bekezdések nem egy tudományos-fantasztikus regényből származnak. Persze Lakner termék-műtárgyai/műtárgy-termékei kellőképp futurisztikus válaszokat adnak jelenünk társadalmi kérdéseire. Kritikus-humoros attitűdje, művészetszociológiai megközelítése, illetve gondolatközpontúsága felől szemlélve Lakner művészete a konceptualista hagyomány folytatásának látszik. Ám ha a konceptualizmusra oly jellemző anyagellenesség elvetésére, valamint a fizikai megvalósítás kiemelt szerepére gondolunk, mégiscsak a kellően obskúrus posztkonceptualista meghatározás illik inkább rá. Persze a címkézésnél sokkal fontosabb Lakner egyéni látásmódját, alaposságát, munkáinak sokszínűségét és gondolati egységességét hangsúlyoznunk.
A Munkaállomás című kiállításnak az 1998 óta újabb és újabb elemekkel bővülő INERS-széria darabjai adják a gerincét. A kiállítótér központi terme ezért a tárlat idejére gumitéglás edzőteremmé alakult. A Lakner GYM látogatói a klasszikus erőfejlesztő gyakorlatok közül talicskatolásban, fűrészelésben, valamint teddy hengeres pszeudó-festésben próbálhatják ki magukat. Ám az INERS-kollekció nemcsak a konditermi munkavégzés értelmére kérdez rá ironikusan, hanem a hagyományos műtárgy-fetisizmusnak is hadat üzen. Lakner egy interjúban azt mesélte, hogy amikor az INERS-sorozat első tárgyait állította ki, többen azt hitték, edzőterem nyílt a galéria helyén.
A legújabb INERS-gépek mértéktelen kütyühasználatunkra reflektálnak. A velük végzett finommozgásos gyakorlatok segítségével érintőképernyők és okostelefonok által megkövetelt izomzatot építhetünk - akár már néhány nap alatt. A gyurmával, vagy tömény gumival bevont felületek, a nehéz fémegerek, vagy a mágneses zoom-kesztyűk alaposan megdolgoztatják ujjperceinket. Súlya van továbbá minden szónak, amit a robosztus-rugós telefon nyomógombjain üzenetként pötyögünk be. Ugyancsak a sorozathoz tartoznak a PERCEIVER névre keresztelt, a Velencei Biennálét is megjárt aktív székek, amelyek a mozi-, vagy színházi előadások befogadóiban fellépő cselekvési késztetés levezetésére szolgálnak. A kiállítótérben tesztelhető a fentebb említett lift-stretching, az alagútszörf és a mozgólépcsőre szerelhető tornaszer is. Hiszik, vagy sem, miután a gyanútlan látogató kipróbált minden eszközt, jól esik egy nagy pohár vizet innia. Aztán következhet a duplagravitációs szkafander, szerencsések számára pedig a - regisztrációhoz kötött - mikrogravitációs tartály.
Laknernak kezdettől fogva dolga van a mozgással. Erről szól az 1991-es, Georg Winterrel közösen végrehajtott Expedíció című akciója is. 1991 októberében a tatarozás előtt álló Műcsarnokot pár napra fiatal alkotóknak engedték át. Az Iparosok dekoráltak, az apszisban koncerteket és divatbemutatókat tartottak, a Dózsa György út felőli mellékhajóban pedig csendesülős felolvasások folytak. A budai háztetőre hasonlító első terem társalgóként, kocsmaként üzemelt. A második és a harmadik teremben kaptak helyet a Képzősök alkotásai.
Lakner Antal és Georg Winter munkája nem követelt ugyan túl nagy felületet, produkciójukat mégis sokat emlegetik azóta is. Winter és Lakner előbb keresztirányban átfúrták a Műcsarnok falait - az épületet mintegy kiszellőztetendő -, az erről készített fotódokumentációt aztán a Szépművészeti Múzeum Márvány Csarnokában helyezték el. A közös munka címe: Expedíció. A rendhagyó alkotás túrára invitálta a látogatót, méghozzá kortárs és klasszikus közti, alig több mint nyolcszáz méteres távon. A lényeg - állítja az eseményről beszámoló Diana Kingsley - nem a happening maga, hanem az annak két színhelye között a befogadó által megtett út.
A haladás irányával, a mozgás relativitásával játszik el Lakner IRÁNYJELEK című 1993-as projektje is, melynek keretében három héten át a nyugati, illetve a keleti hídgerendákra installált IDEÁT, illetve ODAÁT feliratok fogadták az Erzsébet-hídon áthaladókat. Lakner később, a METRO ISTANBUL akcióval a kontinensek közti földalatti járat megalkotására is kísérletet tett. A Velencei Biennáléra tervezett praktikus járgánya, az Art Mobile pedig a hatalmas területű kiállítás standjai közötti közlekedést tette hatékonyabbá.
Előbbiek fényképes, makettes dokumentációjához hasonlóan a kisebb kiállítótermekben kaptak helyet a művész különleges növényi létformákkal és speciális táplálékkiegészítőkkel foglalkozó kísérletei, valamint a Németország újraegyesítésének metaforájaként és mementójaként (is) értelmezhető, ezer méter magasra tervezett mesterséges hulladékhegy, a Bundesberg-projekt bemutatója is. az Izlandi hadsereg-projekt keretében előállított páncélsátrat, tengeri megfigyelőszondát és egyenruhákat viszont a múzeum épületén kívül tekinthetjük meg.
Lakner felvetései - vonatkozzanak bár az önmagáért végzett, időminimalizálásra és muszkli-maximalizálásra törekvő testkultuszra, a poszthumán sorozatgyártásra, a génmanipuláció haszontalan mellékhajtásaira, a nagyvárosi passzív utazásra, vagy az épített környezet megállíthatatlan terjeszkedésére - egytől egyig időszerűek és relevánsak. Szórakoztatnak, de el is gondolkodtatnak: műtárgyfogalmunk sorozatos újragondolására, szélesítésére ösztönöznek, vagy legalábbis töprengésre késztetnek a műalkotás mibenlétét illetően. Lakner munkáinak ugyanolyan fontos részét képezi a művei mögött meghúzódó frappáns gondolat, mint a precíz kivitelezés. A Munkaállomás a Duna pesti oldalán tekinthető meg, s a Lakner eddigi munkásságát összefoglaló tárlaton a művész ismét bizonyítja: az ideát sem hagyta odaát.
hírlevél
