A művészeti rapid randi ötletét az a tapasztalat hívta életre, amellyel a legtöbb alkotó szembesül, mikor szeretné megmutatni munkáit a közönségnek egy kiállításon. Rengeteg kérdés, döntési helyzet merül fel, a válaszok megtalálásában egy szakmai hozzáértéssel rendelkező külső szemlélő hatékonyan támogathatja a művészt. A kurátor tehát fontos pillére ennek az összetett folyamatnak, de a legtöbb alkotó számára nem kézenfekvő, hol találkozhat a kurátorral, hogyan indulhat el egy ilyen közös munka – emlékeztet az Esterházy Magyarország Alapítvány közleménye.
Ennek a folyamatnak az elősegítésére indította az Együtt a Művészetért Egyesület és az Esterházy Magyarország Alapítvány a tavalyi évben ezt a rendhagyó művész-kurátor találkozási formát, amelynek keretében az alkotók megismerkedhetnek nyitott szemléletű, kooperatív elméleti szakemberekkel, hogy velük
közösen gondolkodhassanak, kiállítási koncepciókról beszélgethessenek és akár hosszú távú kapcsolatok is születhessenek.
Művészek és kurátorok találkoztak az Esterházy Art Dating eseményén a Nagyházi Galériában (Fotó/Forrás: The Space Galéria)
„Az idei évben kicsit módosítottunk a kiíráson, hogy olyan művészeknek adjunk lehetőséget az érvényesülésre, akiknek amúgy kevesebb lehetősége nyílik megjelenni, mert nincs galériás képviseletük, vagy mert autodidakta alkotók. Nagyon sok izgalmas pályázat érkezett, számos új alkotót is megismerhettünk” – idézi a közlemény Bérczi Lindát, az Együtt a Művészetért Egyesület képviselőjét.
A február 24-én lezajlott Esterházy Art Dating-on a húsz művész 15-15 perces időtartamokban találkozott a tíz művészettörténetben és művészeti projektek megvalósításában jártas kurátorral, hogy bemutassa elképzelését, illetve kiderüljön, kik lehetnek azok a párosok, akik jól megtalálják egymással a hangot egy leendő együttműködéshez. Az esemény végére minden kurátor megtalálta alkotópárját, így elindulhat a közös munka, amelynek során
két hónap áll a párosok rendelkezésére, hogy megálmodják és kidolgozzák kiállításuk koncepcióját.
A terveket május 4-én prezentálják majd a kuratóriumnak, amelynek tagjai ezután döntenek arról, hogy melyik páros nyerje el a díjként felajánlott 1,5 millió forintot, és a lehetőséget a kiállítás megvalósítására a The Space Galériában. Nagyházi Lőrinc, a Nagyházi Contemporary alapítója felajánlásának köszönhetően pedig a pályázat egy különdíjas párosa a NaCo Galériában rendezhet egy kiállítást. Eredményhirdetés május 15-én a The Space Galériában.
A tíz páros:
- Boros Lilla - Tettamanti Ádám
- Don Tamás - Zékány Dia
- Fülöp Tímea - Boruzs Ádám
- Máté Zsófia - Klájó Adrián
- Muladi Brigitta - Tettamanti Zsófia
- Sipos Tünde - Kusnyar Eveline & Valkó Dávid
- Szabó Noémi - Enzsöly Kinga/ Varga Dóra
- Tayler Patrick - Vidra Réka
- Török Krisztián - Molnár Judit Lilla
- Vékony Délia - Juhász Nóra.
Művészek és kurátorok találkoztak az Esterházy Art Dating eseményén a Nagyházi Galériában (Fotó/Forrás: The Space Galéria)
„Az Esterházy Magyarország Alapítvány azért kötelezte el magát az Esterházy Art Dating mellett, mert szívesen támogat rendhagyó, de értékteremtő kezdeményezéseket. Hiszünk abban, hogy innovatív módon is lehet hidat építeni a hagyomány és a kortárs megközelítések között, és
célunk, hogy korunk kulturális értékeit minden lehetséges módon közelebb vigyük a szélesebb közönséghez is – legyen az képzőművészeti, zenei esemény, vagy összművészeti projekt
– mondta el Czigány Balázs, az Esterházy Magyarország Alapítvány képviselője.
A pályázatok kiválasztásában és a prezentációk zsűrizésében részt vevő kuratórium tagjai: Bérczi Linda kulturális menedzser, a The Space Galéria tulajdonosa, az Együtt a Művészetért Egyesület elnöke, Nagyházi Lőrinc műkereskedő, a NaCo galéria vezetője; Vizi Katalin művészettörténész, a MODEM ügyvezető igazgatója; Tűzkő Péter műkereskedő, igazságügyi szakértő; Zsikla Mónika művészettörténész, a Q Contemporary művészeti vezetője.
Fejléckép: Művészek és kurátorok találkoztak az Esterházy Art Dating eseményén a Nagyházi Galériában (Fotó/Forrás: The Space Galéria)

hírlevél













