Tavalyi, a pécsi Zsolnay Negyedben férjével, Farkas Ádám szobrásszal közösen rendezett kiállítás után kapott ismét lendületet a festőművész. Április közepétől a MANK Galériában láthatóak legfrissebb alkotásai.
A mostani kiállítás képekit nézve a természetet gyanítottam az inspirációforrásaként.
Valóban tájképek ezek, de inkább belső tájképeknek nevezném őket. Megjelennek bennem ugyanis olyan gondolatok, képek, amelyeket csak a vászonra tudok felvinni. Ez összefügg azzal a kérdéssel, amelyet magamnak is feltettem már többször, mégpedig, hogy miért is lettem én festő. Azért, mert képekben tudom magam kifejezni, ahhoz pedig, hogy a képeknek mélysége is legyen, színekből kell összeállniuk, a színek pedig indukálják a teret és az érzelmeket. De hogy mi is áll a képeken, azt nem is érdemes kimondani. Ezek inkább érzések, amelyek bennem születtek meg.
Hogyan dolgozik?
Először mindig vázlatokon dolgozom, majd ez után fordulok a vászon felé. Ekkor egyszer csak észreveszem, hogy nem én irányítok, hanem a kép diktál. Kialakul köztem és aközött egy háború, egy harc, majd egy párbeszéd. Ennek következtében energia és dinamika szabadul föl, ami jó esetben megjelenik majd a néző előtt is. Ha ez sikerül, győzött a kép.
Valójában azonban engem a munkafolyamat érdekel a legjobban, és szerencsére a korral ez egyre erősebbé válhat,
fiatal koromban ugyanis a családommal voltam elfoglalva, nem hiába gondolom úgy, hogy az életművemhez ők ugyanúgy hozzá tartoznak, mint a festészet.
Ötven éve él Szentendrén. Mennyit változott ezalatt a helyi művészélet?
Teljesen más, mint 40-50 évvel ezelőtt. Korábban talán jobban összetartottunk, havonta mindig másnál rendeztünk közös vacsorákat, összejöveteleket, vidám hangulatban beszélgethettünk, de ez fokozatosan megszűnt. Már nincs meg az a szoros kapcsolat. Hatalmas kohéziós erőt jelentett például a 2016-ban elhunyt Deim Pál festőművész, aki erős egyéniség, egy biztos pont volt a számunkra.
A Mosó Masa mosodája grafikáinak megszületési helyén beszélgetünk.
Valóban, a férjem édesanyja, Győrffy Anna sok-sok aranyos gyermekkönyvsorozathoz készített illusztrációkat, a Mosó Masa Mosodája mellett például a Pöttyös Pannit. 92 éveskorában hunyt el, és
örököltem is tőle néhány munkát, a Pöttyös Panni-sorozat örökösei jelentkeztek például néhány meg nem jelent kézirattal, így én is rajzoltam néhányat,
de ez elsősorban a kedves, szeretettel teli anyósom munkája volt.
Egy művészkolóniába csöppent bele a házasságával. Nem szül ez konfliktusokat?
Akkor nem, ha mindenkinek megvan a maga mondandója, ráadásul mi gyakran kértünk segítséget egymástól, véleményeztük a másik munkáit. A férjem például sokszor motivál, és parancsol rám, hogy irány a műterem, mert túl sokat foglalkozom a háztartással. A lányaink szintén a művészi pályát választották, Bori textilművész, Zsófia szobrászművész lett (Farkas Bori és Farkas Zsófia – a szerk.). Szerencsére mindketten önálló gondolatokat fogalmaznak meg, szobrász lányunk munkái egészen mások, mint az apjáé. Tavaly a Dunán három hatalmas úszószobra volt látható például a Műegyetem előtt. Pedig aggódtunk a pályaválasztása miatt, a művészpálya egyébként is nehéz, hát még ha valaki ugyanazon a területen próbál érvényesülni, mint az apja, aki történetesen a Képzőművészeti Egyetemrektora volt.
Kapcsolódó
Hatalmas, vízen lebegő kortárs installációval indul a fővárosi nyár
Megszületett a Duna-installáció pályázat nyertes alkotása, Farkas Zsófia „Nagy halak emlékezete” címet viselő szoborkompozíciója, ami a budapestiek és az ide látogatók figyelmét is a folyóra irányítja.
NÉVJEGY
D0A7986 (Copy) (Fotó/Forrás: Csakvari Zsigmond / MANK)
Rákossy Anikót az Iparművészetin is oktató édesapja, Rákossy Zoltán indította el a pályán, tanított meg rajzolni. A Képzőművészeti Egyetemen elsőéves hallgatóként ismerte meg az akkor a negyedéves férjét, Farkas Ádámot. Az egyetemi tanulmányok után megszülettek a gyerekek, ezért aligha tudott volna nagy képekbe belekezdeni, így grafikusként vállalt munkákat, számos diafilmet, tankönyvet, mesekönyvet illusztrált. Az első kiállítását Párizsban rendezte – férje ugyanis egy évig élt Franciaországban. Közösen állítottak ki Dunaszerdahelyen, de önállóan mutathatta be képeit Sárváron, Vácon, Pesten az Ernst Múzeumban, a szentendrei Skanzenben és korábban a MANK Galériában is.
A színek útjai és útvesztői című kiállítás április 18-tól május 18-ig látogatható, a munkákat Szepes Hédi művészettörténész válogatta kurátorként.
hírlevél
