Vizuál

Múzeum Negyed: az ötletpályázat eredménye

2013.10.03. 10:30
Ajánlom
Összesen 12 pályaművet díjazott és vásárolt meg a városligeti Múzeum Negyed épületeinek elhelyezésére kiírt pályázat zsűrije. A most kiválasztott ötletekből állítják össze a liget mestertervét.

A júliusban kiírt elhelyezési pályázat célja az volt, hogy az Új Nemzeti Galéria - együtt a Ludwig Múzeummal -, a Magyar Néprajzi Múzeum, a Magyar Zene Háza, a Magyar Fotográfiai Múzeum, valamint a Magyar Építészeti Múzeum épületeinek nemzetközi tervpályázata konkrét helyszínekre legyen kiírható.

A bírálóbizottság végül három-három, rangsorolás nélküli első és második díjat adott ki, és ezeken kívül további hat terv megvételéről döntött - közölte a szeptember 3-ai eredményhirdetésen Baán László miniszteri biztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.

Mint hangsúlyozta, mindegyik pályázat nagy figyelmet fordított a zöldfelületek megőrzésére, ahogy a Liget Budapestről szóló kormányhatározat is kimondja: a park biológiai aktivitásának a projekt eredményeképpen növekednie kell. A beruházás célja, hogy a kétszáz éves Városliget fejlesztése során olyan komplex családi szabadidőparkot hozzon lére, amely a maga nemében egyedülálló lesz Európában - emlékeztetett.

Baán László kiemelte: a pályázók többsége nem egyszerűen épületekben, hanem funkciókban is gondolkozott, így nem az Ötvenhatosok terén sorban elhelyezkedő épületeket képzeltek el. A Magyar Zene Házát például a legtöbben a zajos utaktól távol, a liget belsejébe helyezték, a Néprajzi Múzeumot több pályázat a Hermina út mellé javasolta felépíteni, míg néhányan a városligeti tó méretét is megnövelnék.

Nagy Ervin országos főépítész bejelentette: megosztott első díjban és egyenként 3 millió forintos megvételben a Philaemon 2003 Kft., a Triskell Épülettervező Kft. és a Kollektív Műterem Kft. munkái részesültek. A 2-2 millió forinttal járó második helyen a Szateki Kft., a Napur Architect Kft. és a Tarka Kft. pályázatai végeztek, míg három pályamű 1 millió forintos kiemelt megvételben (díjban), további három munka 500 ezer forintos megvételben (díjban) részesült.

Az országos főépítész a pályázat színvonalát méltatva elmondta, a bírálat során kiemelt figyelmet fordítottak a város, a liget és az épületek egymás közti kapcsolataira, és külön vizsgálták a környezet- és örökségvédelmi szempontokat, valamint a már itt működő intézmények üzemeltetési szempontjait is.

Nagy Ervin beszámolója szerint a Városliget mestertervét a megvásárolt tervek ötleteinek a felhasználásával készíti el a zsűri, majd az öt új múzeumépületre 2013 végén írják ki a nemzetközi tervpályázatokat, amelyeken csak magyar építész partnerrel lehet majd elindulni. A Liget Budapest beruházás a tervek szerint az Európai Unió következő, 2014-ben kezdődő költségvetési ciklusában rendelkezésre álló források segítségével valósulhat meg, 2018-as befejezési határidővel.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Színház

Liliom mint intellektuális művész – ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Vígben

A Vígszínház hatalmas színpadát is szinte szétfeszítő, óriási díszletben mutatták be Molnár Ferenc emblematikus darabját, a Liliomot. A kisemberek szinte elvesznek a térben, de tragédiájuk elemi erővel tör át a rivaldán.
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Tánc

Februárban megnyit a Nemzeti Táncszínház várva várt új épülete

Négy év bizonytalan helyzet után február 15-én a Budapest Táncfesztivállal egybekötve adják át a nagyközönségnek az intézmény új épületét a Millenáris Parkban.
Jazz/World

Írók, akiknek szövegeiben ott lüktet a jazz

A jazz és az irodalom keveredéséből igazi varázsital jön létre, ha avatott kezek keverik. Olyan prózaírókat gyűjtöttünk össze, akik a jazz és az irodalom iránti szenvedélyüket igazi esszenciába oltották.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál ludwig múzeum

Szavazzon, hogy a Ludwig múzeumé legyen a legjobb kiállítás díja!

A Global Fine Art Awards (GFAA) 2019 díjra A Permanens Forradalom. Mai ukrán képzőművészet című válogatást jelölték 31 ország további 93 nomináltjával együtt. Január 27-ig a közönség is szavazhat az egyik díjra.
Vizuál hír

Mégsem Klimt-domborművet találtak Budapesten?

Két Klimt-szakértő szerint nem Gustav Klimt munkája az a Budapesten talált dombormű, amelyet kedden mutattak be a Magyar Belsőépítész Egyesület közgyűlésén - írta a The Art Newspaper.
Vizuál ajánló

Februárban kerül a mozikba Bud Spencer életrajzi filmje

Hatvan év után a magyar alkotás az első portréfilm, amely Bud Spencer egész életét feldolgozza és bemutatja azt az arcát, amelyet a filmjeiből nem ismerhettünk.
Vizuál BIDF

Ha kíváncsi vagy a nagyvilágra, nézz dokumentumfilmeket

Csaknem 40 film, köztük hét rövid dokumentumfilm száll versenybe az idei Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF), amelyet január 28. és február 3. között rendeznek Budapesten a Cinema City Aréna moziban.
Vizuál berlinale

Társadalmi, politikai kérdéseket feszegetnek a 69. Berlinale versenyfilmjei

Összeállt a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) versenyprogramja, az Oscar-díjas francia színésznő, Juliette Binoche vezette zsűrinek 17 alkotás közül kell kiválasztania a legjobbat. A magyar filmet Mészáros Márta, Buda Flóra Anna, Tóth Luca és Tasnádi Zsófia képviseli.