Vizuál

Múzeumi negyed: tavasszal ötletpályázatot írnak ki

2013.02.21. 09:41
Ajánlom
A pályázatot a múzeumi negyed öt új épületének Városligeten belüli elhelyezésére írják ki, az év második felében pedig magukra az épületekre vonatkozó nemzetközi tervpályázat is megjelenik - mondta el Baán László, a beruházás előkészítéséért felelős miniszteri biztos február 20-án.

A közgyűjteményi épületegyüttesben a Néprajzi Múzeum, a Magyar Fotográfiai Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeinek egyesítése érdekében az Új Nemzeti Galéria, A Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, a Magyar Zene Háza és a Magyar Építészeti Múzeum kap helyet. A leendő épületek funkcióit, múzeumi tartalmát a kiírás előtt külön munkabizottságok dolgozzák ki - közölte a miniszteri biztos.

Baán László emlékeztetett arra, hogy április 30-ig kell a kormány elé terjeszteni a teljes Városliget megújításának koncepcióját, amely rögzíti a Liget Budapest elnevezésű fejlesztési projekt legfontosabb elemeit. Hangsúlyozta, hogy a Ligetet Európa egyik első számú városi családi turisztikai célpontjává akarják tenni, így a 100 hektáros parkban a tervek szerint kibővül az Állatkert, új helyen talál otthonra a Fővárosi Nagycirkusz, megújul a közlekedési múzeum, a Petőfi Csarnok helyén egy gyermek és ifjúsági interaktív élménypark jön létre, magyar gasztronómiai falu épül és teljes zöldterület-felújítás megy majd végbe.

Európa legtöbb nagyvárosa nem kínál átfogó programokat egy, a város szívében elhelyezkedő, kiemelt helyszínre koncentrálva a gyerekkel utazó családok számára, pedig ez egy óriási és folyton újratermelődő, fizetőképes réteg - hívta fel a figyelmet Baán László, hozzátéve: a megújult Liget évi 1-1,5 millióval meg tudja majd növelni a Budapestre érkező turisták létszámát. A Ludwig Múzeum gyűjteménye az elképzelések szerint az Új Nemzeti Galéria egyik szárnyában kap majd helyet, ahova letétként bekerülhet az újraegyesült Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria 1960 utáni anyaga is.

Baán László kiemelte: a liget zöldfelületeinek nagysága a beruházás során nem csökkenhet, ezért a jelenleg lebetonozott Ötvenhatosok tere és egykori Hungexpo-telek részleges újraparkosítására is sor kerülhet. A főigazgató a téren álló 1956-os emlékműről megjegyezte: kiváló munka, amelyről még nem eldöntött, hogy mostani helyén marad vagy más közterületre kerül-e. Az egykori Regnum Marianum-templom bizonyosan nem épül újjá, de annak helyén egy olyan emlékjelet vagy épületet emelnének, amely mementójául szolgál az egykori templomépületnek.

Mint elárulta, javaslata szerint a Ludwig Múzeum által a Művészetek Palotájában hátrahagyott kiállítótérbe egy vagy két jelentős külföldi magángyűjtő 20. századi, kortárs kollekcióját lenne érdemes elhelyezni, mert itt hiátus mutatkozik a hazai gyűjtésben, amelyet a magyar állam saját erőből, műtárgyvásárlás útján soha nem lesz képes pótolni. A múzeumi negyed projekt részeként megújul a Szépművészeti hatvan éve romos Román Csarnoka is, a jelenleg ott tárolt gipszmásolat-gyűjteményt pedig egy jól megközelíthető vidéki helyszínen, egy "különleges és újrafogalmazott" épületegyüttesben láthatja a közönség - jegyezte meg Baán László.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Jazz/World

Idén is meghirdeti Fringe felhívását a Magyar Zene Háza

Mivel az intézmény kiemelt céljának tekinti a zenei tehetségek támogatását, a zenélés népszerűsítését kortól és zenei háttértől függetlenül, 2025-ben is meghirdeti a Fringe-t. Jelentkezési határidő: március 2., vasárnap éjfél.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Chihiro Szellemországban – újra a mozikba kerül Mijazaki Hajao klasszikusa

Február 13-tól újra nagyvásznon lesz látható Mijazaki Hajao 2001-ben bemutatott, Arany Medve- és Oscar-díjas Chihiro Szellemországban című animéje, amelyet eredeti nyelven és szinkronnal is vetítenek majd.
Vizuál hír

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Vizuál hír

Idén is világsztárok vonulnak fel a Berlinale vörös szőnyegén

Timothée Chalamet, Robert Pattinson, Toni Colette és Marion Cotillard is ott lesz a sztárok között a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, amelyre mások mellett a filmrendező Pong Dzsunhót, Edward Bergert és Tom Tykwert is várják.
Vizuál hír

A kozmikus leheletet jeleníti meg a következő Velencei Biennálé magyar pavilonjának installációja

A hazai gyakorlatnak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, dr. Fabényi Julia idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a következő Velencei Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilonja kurátorát és kiállítását.
Vizuál ajánló

Egy kutyát is perbe fognak a 15. Frankofón Filmnapokon

Február 27. és március 9. között rendezik meg a 15. Frankofón Filmnapokat Budapesten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben huszonhárom kortárs frankofón alkotást nézhet meg a közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.