Vizuál

Múzeumok Éjszakája 2009

2009.06.18. 12:01
Megosztom
Június 20-a éjszakája idén a múzeumoké és persze a tűzugrásé!

A francia kezdeményezésre indult Múzeumok Éjszakája immár hazánkban is egyértelműen népszerű és szokványos eseménynek mondható. Az egész országban több mint kétszáz intézmény várja egész nap és egész éjjel a látogatókat, azonban nem csak ettől más ez a nap. Az állandó és időszaki kiállítások mellett rengeteg különleges program és szórakozási lehetőség közül választhatunk. A programokat felsorolni szinte lehetetlenség, azonban a Múzeumok Éjszakája hivatalos honlapján az összes program megtalálható.

Ehelyütt csupán egy rövid válogatásra szorítkoznánk, ám mielőtt ebbe belevágunk, lássunk pár alapvető és igen fontos információt.

A belépőjegy ára felnőttek részére 1300, a diákjegy 600 forint (6-18 éves korig), 6 éves kor alatt a programok látogatása ingyenes. A jegyek megvásárolhatók a programban résztvevő intézményekben, emellett Budapesten a BKV jegypénztárakban is.

A belépőjegy karszalagja egész éjjel ingyenes utazást biztosít a BKV járataira és az ez alkalomból indított múzeumi járatokra.

A népi hagyományok hívei pedig ne feledjék, hogy az év legrövidebb éjszakája, Szent Iván éjjele, június 24-én (szerda) van, így a bő termés és a boldog szerelem érdekében tett varázslatokkal várni kell még pár napot.

Ludwig Múzeum

A Ludwig múzeumban Anton Corbijn művészetével ismerkedhetünk meg alaposabban. Egyrészt a szakértő tárlatvezetések révén, melyeket Lugosi Lugo László és Winkler Nóra tartanak, hanem a Corbijn filmjeiből (Control, Anton Corbijn - No Still Life) tartott vetítéseknek köszönhetően. Emellett ingyen juthatunk képzőművészeti kiadványokhoz, ha itt vásároljuk meg az Éjszakára érvényes jegyünket.

Magyar Képzőművészeti Egyetem

A Magyar Képzőművészeti Egyetem először csatlakozott a Múzeumok Éjszakája programsorozathoz. A programok délután öt órakor kezdődnek, lesz epreskerti séta, intermédia diploma tárlatvezetés Enyedi Ildikó filmrendezővel és Szegedy-Maszák Zoltán médiaművésszel, performanszok és koncertek.

Magyar Mezőgazdasági Múzeum

A Mezőgazdasági Múzeumban fellép Szőke Nikoletta, Ferenczi György és a Rackajam, alkalom nyílik a tűz ugrás kipróbálására, a legjobban azonban a gyerekek járnak. Kézműves foglalkozások, játszóház, gólyalábas kikiáltók és kovácsműhely, míg az idősebb „gyerekeket" szerelmi varázslással és bájital kóstolással várják a szervezők. A kulináris élvezetek kedvelőire pedig pálinkák és borok várnak, s nem utolsó sorban, a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje által helyben készített finomságok.

Magyar Nemzeti Galéria

A Nemzeti Galéria nem véletlenül a Művészetek éjszakája mottóval jelöli programjait. A tárlatvezetések mellett színházi programok, újrahasznosított anyagokból készült ruhákat felvonultató divatbemutató és koncertek várják úgy a komoly-, mint a könnyű zene kedvelőit.

VAM Design Center

Szintén a programsorozat debütáló résztvevői között üdvözölhetjük a VAM Design Centert. Programjaik a II. János Pál pápa életét bemutató tárlat köré csoportosulnak, így nem meglepő, hogy a fellépők (Sotto Voce együttes, Szent Efrém férfikar) repertoárjában a klasszikus zenei művek mellett liturgikus énekek is helyet kaptak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Vizuál

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Vizuál ajánló

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Vizuál hír

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Vizuál gyász

Elhunyt Kardos Sándor

A Kossuth-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja szeptember 12-én, szombaton hunyt el. Kardos Sándor 82 éves volt.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Balatonátkúszás 2. rész – Gyerekseregszemle

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan sikerült a Balatont az alacsony vízállás ellenére is megtölteni élettel.