Vizuál

Múzeumok Majálisa 2012

2012.05.18. 14:02
Ajánlom
A Múzeumkertben és a Magyar Nemzeti Múzeumban május 19-én és 20-án kerül sor a múzeumok egész hétvégét betöltő seregszemléjére, ami több mint másfél évtizede a családok egyik legkedveltebb tavaszi programja.

Közel száz hazai közgyűjtemény vállalkozik arra, hogy a maga által berendezett sátrában kamaratárlatokkal, interaktív játékokkal, kézműves foglalkozásokkal várja és szórakoztassa vendégeit reggel 9-től egészen koraestig. Eközben a nagyszínpadon egymást követik a gyerek- és felnőtt zenés-táncos produkciók és lesznek természetesen vásári finomságok és portékák is, melyek elmaradhatatlan kellékei a Múzeumok Majálisának.

Meg lehet ismerkedni "Az év múzeumával" és "Az év kiállításával" is, a kiemelt téma pedig a hungarikumok, amelyet a múzeumok közös jelenlétükkel is képviselnek. A Múzeumok Majálisa rendezvény alatt a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításaira a belépés ingyenes, a XXX. Sajtófotó Kiállítás pedig harminc százalékos kedvezménnyel tekinthető meg ezen a két napon. A Magyar Nemzeti Múzeum - hagyományteremtő szándékkal - 1996 májusában rendezte meg első alkalommal a Múzeumok Majálisát, mely szorosan kötődik az ICOM, a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa által több mint fél évszázada minden évben meghirdetett Múzeumi Világnaphoz (május 18.). Az ICOM 2012. évi, a Múzeumi Világnaphoz kapcsolódó központi jelszava: "Múzeumok a változó világban: új kihívások - új inspirációk."

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Kékbe álmodott patchwork – a foltvarrás és kékfestés találkozása a Néprajzi Múzeumban

Megnyílt a Néprajzi Múzeum Foltvarrás kékben című kiállítása, amely a kékfestő pályázat díjazott alkotásai mellett a magyar foltvarrás hagyományát és közösségi kultúráját is bemutatja.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Vegyünk limlomot!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk Hegedűs Ákos. Ezúttal egy régi lomtalanításról készült felvétele kapcsán azon töprengett el, vajon hogyan válnak bizonyos tárgyak értékes ajándékból utcára való szemétté. 
Vizuál ajánló

Közös gondolkodásra invitál a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál

November 26–30. között a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál ismét elhozza Budapestre a zsidó és izraeli filmművészet legizgalmasabb alkotásait. A vetítéseket beszélgetések és kísérőprogramok egészítik ki,
Vizuál kritika

Josef Mengele a pokolban

Mi történik, ha a gonosz soha nem bánja meg tetteit? Kirill Szerebrennyikov új filmjében testközelből ismerhetjük meg Josef Mengele háború utáni életét. Meglehet, a kétórás pszichothriller a náci bűnös pokoljárásáról szól, a rendező egyúttal a néző világképét is megingatja.
Vizuál ajánló

Díjnyertes filmekkel jön a 19. Román Filmnapok

November 14. és 16. között három napon át a kortárs román filmművészet legfrissebb és legsikeresebb alkotásai lesznek láthatók a Corvin moziban. A vetítések után közönségtalálkozókat is tartanak.