Vizuál

Na, de hogy nézett ki Shakespeare?

2016.09.07. 10:32
Megosztom
Az egyetlen Shakespeare-portrét, ami még a költőóriás életében készült, közel 400 éve festették. Ezt az alkotást készülnek most letakarítani, aminek eredményeképpen kiderülhet, hogy nem is úgy nézett ki Shakespeare, ahogy mi azt gondoljuk. A news.artnet.com írt erről.

A szóban forgó festményt egy bizonyos John Taylor készítette 1610-ben; a 46 éves Shakespeare-t majdnem vállig érő, göndör hajjal és szakállal ábrázolta. A festményt 1988-ban restaurálták, és ekkor kiderült, hogy pár részletet módosítottak az idők során. A tudósok most meg akarják tisztítani az alkotást, és úgy vélik, hogy több rétegnyi – az idők során rákerült – egyéb anyag is eltűnik majd.

John Taylor: William Shakespeare

John Taylor: William Shakespeare (Fotó/Forrás: wikipedia)

Kiderülhet, hogy teljesen másképp néz ki a helyreállított festmény, és ezáltal valami nagyszerű felfedezést is tehetnek a szakemberek.

Azt gondolják, hogy Shakespeare szakállát megnagyobbították, és haját is meghosszabbították. Mindezek fényében az is kiderülhet, hogy Shakespeare teljesen másképp nézett ki, mint ahogy mi azt hisszük. Bár a költő életével és költészetével kapcsolatban mindig is nagy volt az érdeklődés, és számos kíváncsi kutató ügyködött azon, hogy minél többet kiderítsenek róla, a festményhez eddig nem nyúltak, mivel az túl érzékeny volt.

Most azonban olyan új technikai eljárások is szóba jöhetnek, amelyek régebben még nem volt elérhetőek, és ezáltal sokkal biztonságosabban lehet restaurálni őket.

"Harminc éve még azt mondtam volna, hogy békén kell hagyni a festményt" – nyilatkozott Simon Gillespie művészettörténész a Daily Mailnek. „Mostanában azonban már sokkal kifinomultabb technikai eljárással dolgozunk.”

Betiltják Shakespeare-t a török színpadokon

A török színházi társaságok igazgatósága levetetett minden olyan előadást a török színházak repertoárjáról, amelyeket „nem nemzeti szerzők” írtak – adta hírül az unikornis.hu.

A festményt egyébként Chandos hercege vásárolta William Davenant-tól, aki - egyesek szerint – Shakespeare eltitkolt fia volt. A darab 1848-ban elsőként került a londoni National Portrait Gallery falára.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Könyv

Szabó Magda-díj: Rakovszky Zsuzsa és Ráckevei Anna az idei kitüntetettek

Az elismerést október 5-én, az írónő születésnapján vehetik át, a díj történetében először Debrecenben. A kitüntetést olyan művészek vehetik át, akik munkásságukkal hozzájárulnak Szabó Magda életművének életben tartásához.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

A Skandináv Filmfesztiválon lesz először látható Cristian Mungiu Arany Pálma-díjas filmje, a Fjord

Szeptember 24-30. között rendezik meg a 13. Skandináv Filmfesztivált. A szemle során egy héten át a legkiválóbb északi filmek kerülnek vászonra a budapesti Art+ Cinema két mozitermében. A programot négy premier előtti vetítés is színesíti.
Vizuál ajánló

Karácsonyra megjövök: megérkezett az előzetes Herendi Gábor új filmjéhez

December 3-ától látható a mozikban Herendi Gábor új vígjátéka, amelynek főszerepében Csányi Sándor és Lovas Rozi látható, de a történetben felbukkan a hazai színjátszás számos kiválósága. Előzetes a cikkben!
Vizuál beszámoló

Lezárult a 33. Országos/Kárpát-medencei Diákfilmszemle – átadták az idei díjakat

Öt nap alatt 164 versenyfilmet mutattak be a 33. Országos/Kárpát-medencei Diákfilmszemlén, amely augusztus 30-án díjátadóval és a díjazott alkotások vetítésével zárult a budapesti Csokonai Rendezvényházban.
Vizuál ajánló

A „Magyar Amerika” metamorfózisa a Magyar Nemzeti Múzeumban

Az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat 250. évfordulóján a Magyar Nemzeti Múzeum nagyszabású időszaki kiállítással tiszteleg a transzatlanti kapcsolatok előtt.
Vizuál ajánló

Hajdu Szabolcs filmjei újra nagyvásznon – vetítéssorozat a Kino moziban

Egy különleges filmes utazásra hív a Kino szeptemberben: Hajdu Szabolcs pályájának emlékezetes rendezéseit tűzik műsorra három hétvégén keresztül.