Vizuál

Nagy ötletek kicsiben – kiállítás díszletmakettekből

2013.03.13. 13:30
Ajánlom
Bagossy Levente díszlettervező, grafikusművész makettjeit bemutató kiállítás nyílik március 14-én a Budapest Galériában. A művész eddigi munkásságát felölelő tárlaton harminchárom díszletterv látható.

Bagossy Levente az MTI-nek elmondta, hogy az összes olyan makettjét bemutatják a kiállításon, amely az évek során megfelelő állapotban fennmaradt. Mint felidézte, pályája elején még nem ügyelt arra, hogy tárolhatók, szállíthatók legyenek makettjei, így több munkája is széthullott, elveszett. Az utóbbi húsz év anyaga azonban jó állapotban van, az elmúlt tíz évben pedig már nemcsak a színházi funkcióra gondolva, hanem önálló kiállítási tárgyként alkotta meg makettjeit azzal a szándékkal, hogy mint egyfajta babaszoba, miniatűr világ, izgalmas vizuális élményt nyújtsanak.

Bagossy Levente grafikusként indult, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tervező grafika szakán 1996-ban diplomázott, ám mivel családjában több rendező is van, kérték, segítsen nekik a díszletek elkészítésében, így sodródott bele a színházi munkába, amelyen belül leginkább a makettek megformálásában leli örömét.

Vannak makettek, amelyeket különösen szeret, de ez nem jelenti azt, hogy azok a legjobb színházi díszletei - mondta. Számára kedves munkái között említette a vígszínházi Úrhatnám polgár-előadás vagy a soproni színházban bemutatott Pillantás a hídról makettjét. A számos díjat elnyert Katona-beli Ledarálnakeltűntem vagy a Radnótiban színre vitt Asztalizene című produkció makettje például nem látványos - sorolta. Szólt arról, hogy mindegyik munkája közel áll hozzá, nehezen is válik meg tőlük. Makettjeit otthon, megvilágítva, a lakás díszeiként tárolja. Így született a tárlat is: festőművész feleségének, Szabó Dorottyának a kiállítása miatt járt náluk Sulyok Miklós, a mostani tárlat kurátora, aki látva makettjeit felkérte a kiállításra.

A tárlatot megnyitó Zsámbéki Gábor rendezővel, a Katona József Színház alapító tagjával, korábbi igazgatójával legutóbb az év elején dolgozott együtt Dániában Csehov Cseresznyéskert című darabján - mondta, hozzátéve, hogy Zsámbéki Gábor mellett legtöbbször testvére, Bagossy László és Mácsai Pál kéri föl munkára. Ismertebb tervei a fővárosi Katona József Színházhoz, az Örkény Színházhoz és a Radnóti Színházhoz kötődnek.

Legutóbbi premierje a múlt héten volt: az Örkény Színházban Mácsai Pál rendezésében mutatták be a Tótékat az ő díszletével. Hogy mi lesz a következő munkája, most még nem tudja. A Budapesti Történeti Múzeumhoz tartozó Budapest Galériában Bagossy Levente tárlata április 14-ig látható.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Tánc

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Vizuál hír

Idén is világsztárok vonulnak fel a Berlinale vörös szőnyegén

Timothée Chalamet, Robert Pattinson, Toni Colette és Marion Cotillard is ott lesz a sztárok között a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, amelyre mások mellett a filmrendező Pong Dzsunhót, Edward Bergert és Tom Tykwert is várják.
Vizuál hír

A kozmikus leheletet jeleníti meg a következő Velencei Biennálé magyar pavilonjának installációja

A hazai gyakorlatnak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, dr. Fabényi Julia idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a következő Velencei Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilonja kurátorát és kiállítását.
Vizuál ajánló

Egy kutyát is perbe fognak a 15. Frankofón Filmnapokon

Február 27. és március 9. között rendezik meg a 15. Frankofón Filmnapokat Budapesten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben huszonhárom kortárs frankofón alkotást nézhet meg a közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.
Vizuál ajánló

A rendezők és producerek együttműködéséről beszélgetnek a Magyar Filmszemlén

Kivételes szakmai eseményre kerül sor a 44. Magyar Filmszemle keretei között: február 7-én 14 órától magyar filmrendezők és producerek kerekasztal-beszélgetés során vitatják meg a közös munka során felmerülő problémákat és azok lehetséges megoldásait.