Vizuál

Nagyszabású kiállítással indítja jubileumi programsorozatát a Magyar Képzőművészeti Egyetem

2021.11.02. 16:45
Ajánlom
Az intézmény a 2021/22-es tanévben ünnepli alapításának 150. évfordulóját, melyet egy november 6-án kezdődő, egész évben tartó programsorozattal ünnepel. Az MKE150 az egyetemen zajló sokrétű alkotói és oktatói munkát hivatott bemutatni Erős István rektor irányításával.

Az első tárlat fókuszában az emberi test áll, a kiállítás festményeken, rajzokon, grafikákon és szobrokon keresztül mutatja be a különböző korok testábrázolását, illetve az aktuális társadalmi problémákat.

A Barcsay teremben megrendezett Modellállítás: az emberi test képi konstrukciói című tárlat mottóját Székely Bertalantól kölcsönözték a szervezők: „Miután a természetnek nem hivatása, hogy számunkra kész képeket állítson elő, így a természet által nyújtottak puszta másolása nem adhat műterméket.”

A kiállításon keveredik múlt és jelen, hiszen a kortárs alkotók – mint például Lakner László, Birlás Ákos, Dallos Ádám, Czene Márta, Keresztesi Zsófia, Győrffy László és Kristóf Krisztián – mellett olyan nagy elődök művei is helyet kaptak, mint Barcsay Jenő, Bortnyik Sándor, Kondor Béla Major János vagy Székely Bertalan.

A kiállítás elsősorban az MKE Egyetemi Könyvtár, Levéltár és Művészeti Gyűjtemény anyagára épít, többek között Székely Bertalan anatómiai rajzaira, de a tárlatra az egyetem a Magyar Nemzeti Galériából is kölcsönzött ikonikus festményeket.

A Modellállítás: az emberi test képi konstrukciói mellett hallgatói kiállítás is nyílik Adták uram esőt, de nincs köszönet benne címmel. A tárlat performanszokon és videó-installációkon keresztül azt vizsgálja, hogy a női hallgatók megjelenése hogyan változtatta meg a Képzőművészeti Egyetem mindennapjait és a művészetoktatást.

A Modellállítás: az emberi test képi konstrukcióit november 6-án Nádasdy Ádám nyitja meg, míg a hallgatói tárlat résztvevői maguk az alkotók: Antalka Zsófia, Ács Kinga Noémi, Drótos Dominika, Jakab Borbála Róza, Liksay Csenge Gyopár, Papp Írisz, Papp Fanni, Pálóczi Andrea és Puskás Melitta Flóra.

Fejléckép: Bellony László: Férfi akt (részlet) (forrás: MKE)

Ahol a diákok szombaton is iskolába akarnak járni - Erős István rektor a Képzőművészeti Egyetem jubileumi évéről

Kapcsolódó

Ahol a diákok szombaton is iskolába akarnak járni - Erős István rektor a Képzőművészeti Egyetem jubileumi évéről

A jubileumi, 150. tanév gazdag programsorozatáról, a képzőművészet újrapozicionálásáról, pedagógiai módszerekről és új tanszékek indításáról beszélgettünk a Magyar Képzőművészeti Egyetem nemrég kinevezett rektorával, Erős Istvánnal, aki azt is elárulta, hogy mitől tart a legjobban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Könyv

Dragomán György: „Azt szeretnénk, hogy ez az alkotóház mindenki otthona lehessen”

Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A teremtés bukása

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt a kérdést teszi fel, emlékszik-e még valaki Ray Wilsonra? Egyúttal azt is megválaszolja, miért érthető, ha a kérdésre a válasz: nem. 
Vizuál hír

Bukovszky Orsolya és Pigler Emília az idei két Friss Csillag

Május 29. és június 4. között rendezik meg a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált. Az idei év különösen fontos mérföldkő a fesztivál történetében: ez lesz az első Oscar-kvalifikáló kiadás.
Vizuál ajánló

Dokumentumfilm készült a budapesti romkocsmákról 

A kulturális élet számos ismert alakjának közreműködésével készült el Sipos Bence Romokból című dokumentumfilmje, amelynek alkotói elsőként kísérelnek meg hiteles lenyomatot adni a fővárosi romkocsmák történetéről, jelenéről és jövőjéről. 
Vizuál magazin

KÉP-regény: Az ősélmény

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos... ezúttal azonban mégsem.
Vizuál ajánló

Utazás a magány és a szexualitás világában – hamarosan a mozikban a Queer

Április 24-én mutatják be itthon Luca Guadagnino legújabb rendezését, a Queert. A film főszerepében Daniel Craig látható, akit alakításáért Golden Globe-díjra jelöltek.