Vizuál

„Nála nincs fölösleges mondat” – Pályatársai köszöntik Mészáros Mártát

2021.09.19. 09:15
Ajánlom
Szeptember 19-én ünnepli 90. születésnapját Mészáros Márta filmrendező, akit ez alkalomból pályatársai, barátai, tisztelői köszöntenek a Fidelióban.

Kis Hajni

filmrendező

Nemrég nézhettem újra Mészáros Márta Napló Gyermekeimnek című húsbavágó alkotását. Érzéki képek, festői látomások sorozata és megannyi mély, igaz, karcos érzést ébresztett bennem most is.

Bámulatos, ahogy ez a film semmit nem veszített frissességéből, és ma, 2021-ben is lélekemelő befogadni.

Mészáros Márta filmjei pontos emberismeretről, mély empátiáról és egészen egyedi vizuális gondolkodásról tesznek tanúbizonyságot.

KisHajni_Foto_Szasz_Zita_Laura-005426.jpg

Kis Hajni (Fotó/Forrás: Szász Zita Laura)

 

Kútvölgyi Erzsébet

színművész

Márta első színpadi rendezése az Edith és Marlene volt. Pataki Éva dramatizálta e két fergeteges, szenvedélyesen élő nő életét, a darabot Hernádi Jucival és Szakácsi Sándorral mutattuk be a Pesti Színházban. Nagyon szerettük próbálni és játszani is, szívmelengető, szép előadás volt. Nagyon jó volt Mártával együtt dolgozni. Ő szókimondó alkat és szerintem a világon az egyik legfontosabb, hogy ne rejtőzködjön az ember. Ne fogalmazza túl, amit mondani akar, hanem szívből, szenvedélyesen, őszintén és azonnal mondja ki saját életének érzéseit és gondolatait.

Márta soha nem keresgélt, hanem kimondta. És szerintem 90 évesen is ezt teszi.

Próbák közben az ő elképzelései mentén, két, sőt három olyan nagyon erőteljes személyiségű nő, mint Juci, ő és én, egymásra tudtunk hangolódni. Nem volt „kard ki kard”, nem volt vita, csak mámorítóan fontos, meleg és szeretetteljes munka.

A végén, nem is tudom, hányadik előadásnál fogtuk egymás kezét Jucival, amikor odasúgtam neki, „nahát, mi most már négyen vagyunk!”. Ott volt a hasamban a kisfiam, az övében a kislánya. Addig tudtuk játszani, amíg nem látszott, hogy akár Piaf, vagy épp Dietrich teherbe esett, hiszen az nem illett volna egyik karakterhez sem. Igen nagy boldogság volt számunkra ez a munka. Remélem, Márta is jó szívvel emlékezik rá.

KutvolgyiErzsebet_Foto_Domolky_Daniel-140539.jpg

Kútvölgyi Erzsébet (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Vígszínház)

 

Pataki Éva

forgatókönyvíró

Már minden megvolt: a történet, a karakterek, elkészült a forgatókönyv, összeállt a stáb, csak éppen címe nem volt az utolsó filmünknek. Illetve volt (Született Bécsben), de nem szerettük, csak munkacímnek tekintettük. Az egyik nap megyek fel Mártához, aki éppen valamilyen tudományos folyóiratot lapozgatott, de ő ilyen, minden rendű és rangú sajtóterméket megvesz és elolvas. „Nézd csak, de szép!” – mutatott a lapban közölt északi fény felvételekre.

A képaláírás: Aurora Borealis. Összenéztünk, rájöttem arra, amit ő már tudott, ez lesz a film a címe.

Hogy miért vette meg az újságot, miért olvasgatta, miért tette el, honnan tudta, hogy fontos lesz, benne a tökéletes cím, az Márta titka. A tehetség titka.

MeszarosMarta_TothIldiko_PatakiEva-005553.jpg

Mészáros Márta, Tóth Ildikó és Pataki Éva (Fotó/Forrás: Vertigo Média)

 

Tolcsvay László

zenész, énekes, zeneszerző

1969-ban forgattuk a pákozdi, sukorói dombok között és egyéb helyszíneken a Szép leányok, ne sírjatok! című filmet, amelyben a bátyámmal, valamint Zalatnay Saroltával, a Kex és a Syrius zenekarral közösen szerepeltünk. A film operatőre Kende János volt, akiből Mészáros Mártához hasonlóan mérhetetlen békesség árad.

A forgatás ideje alatt végtelenül felszabadultnak éreztem magam, mert habár Mártának volt egy erős rendezői koncepciója, a zenében szabadságot hagyott nekünk.

Ő egy sugárzó egyéniség, akivel öröm volt együtt dolgozni és nagyon büszke vagyok arra, hogy az életemnek volt pár hónapja, amikor közel lehettem hozzá.

TolcsvayLaszlo-135912.jpg

Tolcsvay László

 

Tóth Ildikó

színművész

Amikor Mártára gondolok, mindig az jut eszembe, hogy se azelőtt, se azóta nem találkoztam olyannal, aki ennyire fiatal lenne! Az ember szellemiségében hordozza az univerzumot, azzal határozza meg önmagát és viszonyát a világhoz. Ez a fajta szellemiség Mártában elképesztően friss és fiatal. Rendkívül kíváncsi és nyitott. Számomra ez az ő természetének egyik legalapvetőbb lényege. Mérhetetlen tudása és élettapasztalata van.

Fantasztikus, amikor találkozunk valakivel, akiről azt gondoljuk, a tanítónk, a mesterünk lehet. Márta az én nagy tanítómesterem! Annyira tisztán látja a dolgokat – talán azok miatt az események miatt, amiken élete során keresztülment. Gyorsan észreveszi és pontosan tudja az összefüggéseket, törvényszerűségeket – és a lényeget!

Nála nincs mellébeszélés vagy fölösleges mondat. Nincs szervízút, csakis főút van.

A műveltsége elképesztő, s az, hogy ennyi nyelven beszél, nagy világokat, ajtókat nyitott és nyit meg előtte. Azt is tudja, hogy a filmkészítés közös munka. A körülötte lévő emberek tehetsége, kreativitása – és itt az összes munkatársra gondolok, nem csak a színészekre – nélkül nincs film. Mi egymást segítjük, és az a dolgunk, hogy amit csinálunk, az jó legyen. Mártát a történet érdekli és az, hogy minél pontosabban tudjon beszélni valamiről. Ezzel óhatatlanul olyan légkört teremt – és ez a legfontosabb –, amelyben nyitottá tud válni az ember. Az Aurora Borealis volt az első közös filmünk. Nagyszerűen dolgoztunk együtt: odafigyelésben és igazi, jóféle barátságban.

meszarosmarta-154043.jpeg

Törőcsik Mari, Mészáros Márta és Tóth Ildikó az Aurora Borealis forgatásán (Fotó/Forrás: Vertigo Média)

 

Wunderlich József

színművész

Azt hiszem, első látásra megszerettem.

Nagyon izgultam a casting előtt, de ahogy beléptem és megláttam, elmúlt az izgalom és egy kellemes izgatottság vette át a helyét. Ez nagyon ritkán történik meg velem. Olyasmi ez, mint amikor érted azt is, ahogy a másik néz. A legtöbb rendezőnél általában fogalmam sincs, hogy mire gondolnak, amikor csak úgy néznek, és sokszor még azt is nehéz megérteni pontosan, amit mondanak. Márta nézését azonnal tudtam dekódolni, és ezt onnan tudtam, hogy a következő pillanatban ki is mondta, amire gondolt. Például: „…unalmas… neked ez a szerelem?!” Nálam ezekkel az egyértelmű és provokatív nézésekkel és instrukciókkal abszolút elérte a hatást.

Az első pillanattól az utolsóig tudta, hogy mit akar, és 90 százalékban azt is, hogy azt hogyan fogja elérni.

Az egész forgatás alatt iszonyatosan energikus volt, azt éreztem, mindenhol ott van, ahol segítség kell, és mindig tudott segíteni: hol egy jó szóval, hol egy kíméletlen kritikával, hol azzal, hogy nem szólalt meg, csak figyelt. „Csak”. Mert ez a legfontosabb, amit tud: a valódi minőségi figyelem, ami manapság kihalófélben van.

Rendkívüli intelligenciája, őszintesége, karizmája és humora minden nehéz szituációban segített, valódi támasz volt a forgatás előtt, alatt és után, nem csak szakmailag, emberileg is. Leülni vele egy kávéra vagy teára szavak nélkül is nagy élmény volt. A szavaiból sugárzó életszeretet, művészi szenvedély és minden, amit tőle tanultam, azt hiszem, egész életemen át el fog kísérni.

Wunderlich József

Wunderlich József

Születésnapi interjúnkat Mészáros Mártával itt olvashatja:

„Azért élek, mert valamit el akarok mondani” – interjú Mészáros Mártával

Kapcsolódó

„Azért élek, mert valamit el akarok mondani” – interjú Mészáros Mártával

Mészáros Márta szeptember 19-én ünnepli 90. születésnapját. Ebből az alkalomból kerestük fel a rendezőt, akivel a film lényegéről, filmtörténeti csókjeleneteiről, a valósághoz vezető lépésekről és új filmtervéről is beszélgettünk. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.
Klasszikus

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Vizuál

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.
Színház

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál kritika

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A Filmszemle félrelép

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal az újból megrendezett Magyar Filmszemle kapcsán mondja el a véleményét a filmfesztiválokról és a magyar filmgyártásról.
Vizuál ajánló

Színház, képzőművészeti nézőpontból – megnyílt Katkó Tamás kiállítása

Egyszer volt, színház volt… címmel nyílik Katkó Tamás fotóművész kiállítása a Műcsarnokban. A tárlat az alkotó eddigi életművéből válogat: színházi kötődésű, autonóm fotográfiai munkásságát foglalja össze az 1980-as évektől a 2010-es évekig.
Vizuál hír

Tőkés Anna animációs filmje is versenyez Annecyban 

Élsport, ambíció, feszültség, extrém lelki és fizikális terhelés – ezeket a témákat dolgozza fel Tőkés Anna Az utolsó dobás című filmje, amelyet beválogattak a világ egyik legrangosabb animációs szemléje, az Annecy Nemzetközi Animációs Fesztivál diplomafilmes versenyprogramjába.
Vizuál interjú

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.