„Szeretnék megosztani egy családi titkot... A nagyapám egyik festményéhez lánya (az én anyám) pelenkájának tartalmát használta fel. Az 1938-as Csendélet című festmény egyik almájához használta a nem éppen hétköznapi festéket, melyet azzal magyarázott, hogy egy anyatejjel táplált baba kakijának különleges textúrája és okker színe van.”
Picasso már André Bretonnal is megosztotta terveit 1933-ban, miszerint szeretne szárított ürüléket használni csendéletek festéséhez, különösen azokat az utánozhatatlan experimentumokat, amiket egyszer véletlenül fedezett fel: vidéken a gyerekek meggyet ettek, és nem köpködték ki a magokat.
GettyImages-2674133 (Fotó/Forrás: George Stroud / Getty Images Hungary)
Két zseni, aki előszeretettel ábrázolta az erőszakos szexualitást
Az erotikában és szexualitásban rejlő erőszak ábrázolása az egyik legfontosabb közös téma Alberto Giacometti és Pablo Picasso művészetében, akik húsz évig voltak közeli barátok. Erre is rámutat első közös kiállításuk, ami a párizsi Picasso Múzeumban nyílt.
A művész képzeletét az is megmozgatta, hogy az emberek valószínűleg ellenérzésekkel viseltetnek az anyag iránt, ám ez az érzés a festményt látva csodálattá alakul át.
Az említett kép párhuzamba állítható az 1912-ben festett Still-life with Chair Caning című festményével is, melyhez a művész egy idegen testet is felhasznált. Egy 2003-as konferencián Jean Clair művészettörténész megosztott egy idevágó anekdotát is Picassóról: „Jelentős történelme van az ürüléknek a művészetekben. Egyszer megkérdezték Picassót, mit tenne, ha börtönbe zárnák. A válasz pedig: „A sz*rommal festenék.”
hírlevél
