A témával foglalkozó korábbi filmek hogyan befolyásoltak?
Mindent negatívnak könyveltem el, ami explicit erőszakot, molesztáló jelenetet mutatott.
Úgy éreztem, hogy 2019-ben nem így kell hozzáállni a témához, nem ez az, amiről az embereknek beszélniük kéne. A filmemnek ennek a jelenségnek a legsajnálatosabb részét kell kikezdenie: amit nem látunk, az nem történt meg. Azzal, hogy megmutatjuk, csak azt a nézői elvárást erősítjük, hogy a szaftos részletekkel kell foglalkoznunk: mi történt, hogyan, hányszor. Szerintem nem ezzel kell foglalkoznunk, hanem azzal, hogy egy ilyen esetben mindenki gondolja végig a saját felelősségét. Testvérként, barátként, apaként, tanárként, osztálytársként mi az ő dolga vagy felelőssége ebben a helyzetben?
Áttetted a hangsúlyt a környezetre?
Ezeknek a történeteknek általában csak két szereplőjével foglalkozunk, az elkövetővel és az áldozattal. Ez a jogra tartozik, ami elítéli. Az érdekelt, hol van a közeg szerepe abban, hogy ezek megtörténhessenek és el lehessen tussolni őket. Az, hogy mi egy szülő felelőssége egy ilyen helyzetben, arról érdemes beszélni.
Mi az, amit ezek a lányok, fiúk keresnek egy tanárban: figyelemhiány, rajongás, szeretet? Mi az az űr, amit megpróbálnak betölteni?
Mi az a szakadék, amiben ezek a gyerekek nem tudják elmondani a szüleiknek, hogy mi van velük? Osztálytársként pedig hallgassam meg, higgyek neki, jöjjek rá, ha baj van… Ne kezdjem el gyerekként megoldani az ügyet, mert nem tudom, meg nem az én felelősségem, hanem keressünk egy olyan felnőttet, akiben mind a ketten megbízunk, mert megoldást találni a felnőttek dolga. Erről senki nem beszél, pedig ez fontosabb annál, mint hogy hova nyúlt ki.
Pesszimista képet festesz a felnőttekről. A kislány anyja (Szamosi Zsófi) a saját életében sem tűnik olyan kompetensnek.
Nekem ez a tapasztalatom. A szexualitás kérdésében elképesztően nagy szakadék van szülők és gyerekek között.
Egy 14 éves lányról a legtöbb szülő nem tudja és nem is akarja elképzelni, hogy már vannak bizonyos vágyai vagy kiforratlan nemisége.
Ha én bezárok egy ajtót azzal, hogy még kislány – ott kezdődik a baj.
Érthető ugyanakkor, hogy miért nem akarja kitenni a gyerekét egy több éves procedúrának, ahol újra és újra el kell mesélnie a történteket, s az elkövetővel is szembesítik. A legtöbb esetben emiatt maradnak abba az esetek. Az én személyes sztorimból is azért nem lett semmi, mert a szülők leállították.
A magánvéleményem az, hogy ezzel azt tanulja meg a gyerek, hogy nincs igazság a világon.
A trauma feldolgozása előbb-utóbb úgyis meg fog történni, és ezzel csak elhúzzuk ezt a folyamatot, miközben pedig akár egy félelmetesnek tűnő bírósági procedúra is lehet a feldolgozás első lépcsőfoka.
De ezt mindenkinek magának kell eldöntenie.
A felkészülés közben az áldozatokon kívül elkövetővel is beszélgettél. Ő hogyan indokolta a tetteit?
Azért volt elkerülhetetlen, hogy beszéljek egy elkövetővel is, mert a legkevesebbet az ő nézőpontjával találkozunk. Nagyon kíváncsi voltam, hogy racionalizálja magának egy ember azt, ami ilyenkor történik. És az a tapasztalatom, hogy az elkövető ilyenkor gyárt magának egy érthető logikai láncon alapuló világot, amibe ez belefér.
Valami tiszta ideákhoz kötött, szerelmi, fura vallási, esetleg a művészet vagy a sport köntösébe bújtatott, felemelő, földöntúli kapcsolatot, amit azért kell titkolni, mert olyan tiszta, hogy azt a többi ember nem érthet meg, mert nem élik át.
Az önfelmentésnek van egy foka, miszerint ez nem a szexualitásról és a testiségről szól. Közben pedig az a tapasztalatom, hogy a legtöbb esetben a felnőtt mégis eljutott bizonyos szintig a testiségben is, nemcsak verseket olvastak egymásnak. A legtöbb esetben ez túlmegy a plátói kapcsolaton.
Nagyon szimpatikussá tetted a szörnyet: jó pedagógus, a gyerekek nyelvén beszélő, modern tanár. A főszereplő fiú tanára, karvezetője, a legjobb barátja apja, családi barát.
Egy tanár, pótapa, mentor. Aki képes a gyerekek meg fiatalok nyelvén kommunikálni, az kerülhet bele ilyen helyzetbe. Aki távolságtartó vagy nagyon rideg, abban nincs oka bármit is meglátni egy lánynak.
Érdekes tapasztalat, hogy sokszor egyfajta kultusz, fura mitikus közeg lengi körül ezeket az embereket.
Mint a pannonhalmi történet vagy a Sipos tanár úr?
Pontosan. A főszereplőhöz egy folyamatosan változó apa-mentor viszony fűzi, aki szigorú is, de szerethető is.
Ez a kettősség, a szeretet és a tisztelet együtt, tesz nagyon fájdalmassá egy árulást. Ez tesz valakit feledhetetlenné egy diák számára.
Hogy instruáltad Máté Gábort a karmester karakterében?
Csak elmondtam neki, hogy miért őt választottam a szerepre. A Színművészetin gyakran megfigyeltem, ahogy Gábor végigsuhant a folyosón, és látom a rajongást és tiszteletet is, ami most övezi. Nem volt nehéz megtalálni azt az érzelmi központot, amiből a tanár sugárzása, aurája táplálkozik.
Hogy találtad meg a Nórit alakító Bognár Lulut?
Másfél évig jártunk olyan gyerektáborokba, ahol drámafoglalkozások is voltak. Lulu éppen nem is játszott a darabban, amikor láttuk, de a castingon egy olyan improvizált jelenetet mutatott, amiből egyértelmű volt, hogy milyen tehetséges. Az elhivatottságát mutatja, hogy 3 hónap alatt megtanulta eljátszani azt a csellószólódarabot, ami a filmben hallható.
Míg a tanár nagyon szimpatikus, a feltételezett áldozat kicsit mintha megbízhatatlan, bizonytalan lenne.
Tudatosan kerestem a konfliktust az áldozathibáztatással, amikor olyan mondatok hangzanak el, hogy „De hát ő is akarta! Ő kezdeményezett! Nem mondta, hogy nem! Hazudott! Miért nem vallotta be a bíróságon?” Azt gondolom, ez mind abból fakad, hogy az áldozat egy gyerek. Olyan dolgok történnek a testében, olyan változásokon megy keresztül a személyisége a hormonok miatt, amelyek hatására nem tudja feltétlenül artikulálni, ami vele történik, nem tudja pontosan, hogy mi az, amit csinál. A legtöbb esetben nem az történik, hogy van egy gonosz elkövető és egy szegény áldozat, aki szól valakinek, hogy mentse meg.
Ki kell kezdeni azokat a véleményeket, hogy a lány is tehet róla. Egy fiatal tinédzser lány az ilyen, és a felnőttnek tudnia kell, hogy ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy tényleg szerelmes belé.
Miért pont a klasszikus zene közegét választottad?
Szüleim zenészek, zenészcsaládból származom. Én is hegedülök, brácsáztam, doboltam. Zenesuli, zenekarok, rockbanda, fúvós-, vonós-, szimfonikus zenekar, koncertek, turnék – ebben nőttem fel, ez az a közeg, amiről beszélni tudok.
A színészeid maguk zenészek?
El kellett dönteni a legelején, hogy zenészeket fogok rávenni, hogy színészkedjen vagy színészeket, hogy zenéljenek valamilyen módon. Arra gondoltam, hogy komolyabb színészi feladat van a jelenetekben, mint hogy egy amatőrt megpróbáljak addig ütni, hogy ez jó legyen. Inkább megpróbáltuk a másik oldalról.
Nem a zenéről szól a film, az csak egy közeg, jó kontrasztja az egésznek. A színészek bár vettek órákat, de senki nem tanult meg hangszeren játszani.
A film eleji hegedűszólót például egy akadémista lány hónapok alatt ütötte bele Erik kezébe – kéthangonként.
Hanghelyes, ujjak és kéztartás szempontjából is az, de nem az igazi hang szól.
Az a hangszer nem is szólt egyáltalán?
Az volt az elképzelés, hogy ha beletesszük a szereplőket egy konzis zenekarba, akkor az ő zenei látványuk elfedi azt, ha a szereplők nem annyira profik. Ez jól működött, de az a nehézsége, hogy félprofi zenészek előtt kellett kamuzniuk. Eriket nagyon feszélyezte, hogy kihallatszik az a nyöszörgés, amit hallat. Kitaláltuk, hogy
befújjuk a vonót WD-40 sprayvel, amivel a fahrtsíneket is szokták. Ettől nem volt hangja.
Mi a helyzet Máté Gábor karmesteri mozdulataival?
Vele elmentem egyszer a Katon aJózsef Színházba és ott egy karmester megmutatott bizonyos alapokat. Ő kitalált egy nagyon jó dolgot, ami nekem eszembe se jutott. Tudta, hogy felvesszük a zenéket a forgatás előtt és ott lesz egy profi karmester. Megkért, hogy vegyem fel a karmestert, hogy a keze és az arca is jól látszódjon.
Gyakorlatilag megtanulta, hogy vezényli le a darabokat és az érzelmet meg az arcot ő hozzá tette.
A film vége nyitott, de hagytál nyomokat. Elég ez?
Igen, úgy gondolom, ha valaki figyel, pontosan értelmezni tudja a gesztusokat, ahogy Gábor viselkedik, és elkerülhetetlenül arra gondol, amire kell. Legtöbbször senki nem látja, hogy mi történik a zárt ajtók mögött, és ezért nem gondolja senki, hogy igaz. Éppen ezért nem azzal lehet segíteni, hogy megmutatjuk: „Bumm! Ez történt!”.
A konkrétumok hiányától nem válik elmismásolhatóvá a történet?
Amit én gondolok erről a jelenségről, amellett nem mutathatok meg még egy csókot sem. Mert ez félreviszi az erről való beszélgetést: a dühöt és az undort táplálja, ilyen erős érzelmekkel pedig nem lehet diskurzust kialakítani.
Nem botrányfilmet akartam csinálni. Ne a meztelen gyerektesteken botránkozzunk meg, hanem a valóságon.
Az egyik legszomorúbb dolog, ahogyan a környezet reagál, és ezzel lehetővé teszi, hogy hasonló esetek újra és újra megtörténjenek, vagy azt, hogy eltussolják őket.
Szép csendben
magyar játékfilm, 80 perc, 2019
Bemutató dátuma: 2019. november 14.
Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
Szereplők:
Major Erik - Dávid
Máté Gábor - Frigyes
Bognár Lulu - Nóri
Schell Judit - Krisztina
Szamosi Zsófia - Zsuzsa
Rendező: Nagy Zoltán
Forgatókönyvíró: Nagy Zoltán, Horváth János Antal
Operatőr: Gulyás Nándor