Vizuál

Négy magyar filmet díjaztak Szarajevóban

2023.08.21. 10:30
Ajánlom
Buda Flóra Anna, Gyimesi Anna, Somogyvári Gergő alkotását, valamint Tudor Giurgiu román-magyar koprodukcióban készült nagyjátékfilmje is díjat kapott a Szarajevói Nemzetközi Filmfesztiválon.

Buda Flóra Anna 27 című, Cannes-ban és Annecyban is díjazott animációs filmje kapta meg a legjobb rövidfilmnek járó elismerést. A rövidfilmért járó Szarajevó Szíve-díj egyben az Oscar-jelölést is biztosítja az alkotásnak, amely egy huszonhét éves nőről, Alizról szól, aki egy átmulatott éjszaka után rájön, hogy ideje búcsút mondania az illúzióknak, és megélni az őt körülvevő világot. 

A diákfilmek versenyébe Gyimesi Anna Falling című, anyaságról szóló diplomafilmje érdemelte ki a fődíjat.

A dokumentumfilmes kategóriában Somogyvári Gergő Fanni kertje című filmje a zsűri különdíját nyerte el, míg a romániai kommunista rezsimet megdöntő forradalom eseményeit feldolgozó Libertate '89 Nagyszeben Tudor Giurgiu rendezésében a Nemzetközi Artmozi-szövetség (CICAE) különdíját kapta meg.

A Szarajevói Filmfesztivál az elmúlt három évtizedben Európa legnagyobb presztízsű seregszemléi közé nőtte ki magát, a vetítéseken évről évre több mint százezer néző vesz részt, míg a nívós szakmai programokat világsztárok és a térség élvonalbeli filmesei közreműködésével rendezik meg.

Fejléckép: Buda Flóra Anna a Szarajevói Nemzetközi Filmfesztiválon (Fotó/Forrás: Szarajevói Nemzetközi Filmfesztivál)

Buda Flóra Anna: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme

Kapcsolódó

Buda Flóra Anna: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme

Háromszor is visszautasították Buda Flóra Anna filmtervét, most mégis gratuláltak az Arany Pálmához. A rendező szerint sajnálatos, hogy az ügy eltereli a figyelmet arról, kik, mekkora energiát fektettek a filmbe.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Színház

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Klasszikus

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.
Plusz

Átadták a Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat díjait

A 2025-ben immár 31. alkalommal megrendezett Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázatra idén rekordszámú pályamű érkezett, 102 alkotó 409 munkája. A népi kézművesség egyik legrangosabb szakmai eseményének számító megmérettetés kiemelkedő színvonalon zajlott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Egy ismeretlen, akire tízezrek kíváncsiak – vasárnapig látható az MS mester-kiállítás a Szépművészetiben

Július 20-ig látható az MS mester és kora című tárlat a Szépművészeti Múzeumban.  A magyarországi középkori művészet titokzatos alkotóját, az MS mesterként ismert művészt és korát bemutató kiállítást eddig több mint ötvenezren tekintették meg.
Vizuál hír

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Vizuál hír

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Vizuál ajánló

Egy hétvégére Balatonfüred lesz a művészet fővárosa

Idén nyáron is Balatonfüredre költözik a művészeti világ krémje: július 18. és 20. között rendezik meg a Füred Art Weeket, amelyen 23 galéria és aukciósház vesz részt, és számos egyéb kísérőprogram várja a látogatókat.
Vizuál ajánló

Franz Kafka életéről készített filmet Agnieszka Holland

Az Oscar-jelölt lengyel rendező Franz című filmjének előzetesét a napokban zajló Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be először. Cikkünkben megtekinthető a videó!