Vizuál

Néhány nap, és kezdődik a Budapesti Tavaszi Fesztivál

2012.03.10. 17:23
Ajánlom
Március 16-án veszi kezdetét a Budapesti Tavaszi Fesztivál - addig is még egyszer áttekintjük az eseményeket a fesztiváligazgató, Vitézy Zsófia segítségével.

Az Iparművészeti Múzeum anyagából összeállított új kiállítással, az Art deco és modernizmus - Lakásművészet Magyarországon 1920-1940-el nyit a 32. Budapesti Tavaszi Fesztivál március 16-án délelőtt - a tárlat a magyar iparművészet komoly nemzetközi sikereket is felvonultató korszakát mutatja be. Az első nap estéjén a Müpában Bartók Béla, Kodály Zoltán és Lajtha László munkásságát fogja össze az ünnepi nyitóhangverseny - a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Kocsár Balázs vezényli majd (itt elhangzik Lajthának a Hortobágy című film zenéjéből készült 1935-ös szvitje is, a zenéhez vágott filmrészletek vetítésével). Egy autentikus énekes a koncertet nyitó Páva-variációk és a Hortobágy előtt elénekel egy-egy népdalt, a két mű között pedig Bartók Brácsaversenye hangzik el Szűcs Máté előadásában.

Vitézy Zsófia fesztiváligazgató titkos tippje a csodagyerekként indult és mára az egyik legeredetibb zongoristává érett román művész, Mihaela Ursuleasa koncertje: az avatott Beethoven-előadó az Uránia Nemzeti Filmszínházban március 18-án Bartókot és Schumannt játszik. Fiatal magyar tehetségek is fellépnek a fesztiválon: példaképének állít emléket In memoriam Cziffra György című műsorával március 20-án a Junior Prima díjas ifj. Balázs János, aki a Liszt-évben harmadik lett a budapesti Nemzetközi Liszt Zongoraversenyen. Baráti Kristóf pedig a fesztivál zárókoncertjén, március 26-án a Müpában Stradiváriján Beethoven hegedűversenyét szólaltatja meg.

Hungarian HeartBeats címmel március 16-án egy különleges egyszeri produkció is hallható lesz az Urániában. "2011-ben Magyarország volt a rangos nemzetközi világzenei szakvásár és fesztivál, a Womex díszvendége. A Koppenhágában, a nyitógálán elhangzott óriási sikerű műsort ismétlik meg, amelyben központi szerepet játszik Balogh Kálmán és Lukács Miklós keze alatt a cimbalom" - emelte ki Vitézy Zsófia. Fellép a koncerten a Tükrös Zenekar, Tompos Kátya és a Söndörgő, Both Miklós és Szokolay "Dongó" Balázs, Dresch Mihály és Szalóki Ági is. A szervezők 2015-re szeretnék Magyarországra hívni a Womexet és remélik, hogy ezzel az eseménnyel segítenek ezt is előmozdítani.

Mivel a fesztivál idén tíznapos, a táncházi találkozó hagyományos időpontja ezen kívül esik. "Helyette a Thália Színházban Táncház 40 címmel évfordulós gálaestet rendezünk". Hagyományosan március 25-én, Bartók Béla születésnapján a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ad koncertet. Idén A fából faragott királyfihoz készít koreográfiát. Az est egy Magyarországon alig-alig játszott Stravinsky-balettel, az 1947-ben befejezett Orfeusszal folytatódik, közreműködik a Szegedi Kortárs Balett. Mozgalmas lesz a március 18-i nap is: délelőtt 11-től négy műsor hallható a Müpa különböző termeiben, az esti fináléban Gary Burton (vibrafon) és Chick Corea (zongora) játszik a hangversenyteremben. A Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében két estén, 23-án és 24-én vendégszerepel a nagyszebeni színház Caragiale Farsang című komédiájával (a darabot Silviu Purcarete rendezésében mutatják be), 21-én pedig a Compagnie L'immédiat Itt és most című produkcióját lehet látni.

A 2012-es Budapesti Tavaszi Fesztivál összes programja és minden ajánlója megtalálható fesztivál-aloldalunkon, a http://btf.fidelio.hu címen!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Han Kang kapta a 2024-es irodalmi Nobel-díjat

A dél-koreai szerző december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján veheti át a világ legrangosabb irodalmi kitüntetését intenzív és költői nyelvezetéért, amellyel megújította a kortárs prózát. 
Jazz/World

Távozik Csík János a Csík Zenekarból

Az együttes október 10-én kiadott közleménye alapján a zenekar alapító-névadója harminchat év után válik meg tőlük. Utódjaként Gál Tibor prímás-énekes követi, aki már lépett fel a muzsikusokkal.
Vizuál

Ezt a viccet bizony mi értettük félre – kritika a Joker második részéről

Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Klasszikus

Világsztárok sorakoznak fel a magyar muzsikusnövendékek továbbképzése mögött – újra Concerto Mesteriskola

Szűcs Máté és Takács-Nagy Gábor, a kamarazenei élet két kiválósága október 15-én és 16-án ingyenes, nyilvános mesterkurzust tart a Concerto Budapest Páva utcai székházában.
Vizuál

Japán lampiontól a fonott vécéülőkéig – megnyílt a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállítása

Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Kiégés

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal két lesújtó tanulmány hatására egy fényképpel illusztrálja az emberiség élelmezési helyzetének aktuális állapotát. 
Vizuál kritika

Ezt a viccet bizony mi értettük félre – kritika a Joker második részéről

Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Vizuál interjú

Japán lampiontól a fonott vécéülőkéig – megnyílt a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállítása

Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
Vizuál hír

Oscar-díjra kvalifikáló fesztivál lett a Friss Hús

A 2025-ös fesztiválon a legjobb magyar animációs rövidfilm és a legjobb magyar élőszereplős rövidfilm kategória díjazottjai már jogosulttá válnak a 98. Oscar-díjra való nevezésre, ezzel jelentősen lerövidítve az egyébként bonyolult és szigorú jelentkezési procedúrát.
Vizuál ajánló

A bronzkor csodája – bárki megcsodálhatja a 3000 éves Somló-hegyi nyakéket a Nemzeti Múzeumban

A Nyakék a késő bronzkorból címmel megnyitott kamaratárlat a Nemzeti Múzeum Széchényi-termében látogatható. A bronzkor csodájára a Somló-hegyen bukkantak rá a múzeum régészei idén nyáron, a kincsleletet tartalmazó korsó felnyitásáról videó is készült.