Vizuál

„Nem a nyomort akarjuk látványossággá tenni”

2017.02.24. 09:28
Ajánlom
Mit szólna, ha a nyaralásból hazatérve egy idegen család lakna az otthonában, és az állam nemhogy kilakoltatná az új lakókat, hanem önnel egyenlő jogokat adna nekik? Esetleg ha a főbérlője hetente emelné a lakbért, amire az egész család fizetése sem elég? Összefogna a sorstársaival? Utcára menne a jogaiért? A Kassák Múzeum kiállítása azt tekinti végig, mit tettek a lakhatási kérdések megoldásáért az elmúlt bő száz évben.

Tettek ideje. Lakhatási mozgalmak a 20. században kiállítása kapcsán Csatlós Judittal, a kiállítás kurátorával beszélgettünk.

– Mit ölel fel a kiállítás a XX. századi lakhatási mozgalmak körében?

– Az első két téma az olyan budafoki barlanglakások és saját építésű kunyhók, telepek élete a századfordulótól a második világháborúig bár – bizonyos telepek csak a hetvenes években tűntek el –, mint a Hangyatelep vagy a Kiserdő a mostani Ferencvárosban. Azért ezt vettük a kiállítás elejére, mert lerajzolja, hogy milyen körülmények voltak évtizedeken át. Ezt követi a bérlőmozgalom, ahol a folyamatosan emelkedő magas lakbérek ellen tiltakoznak. Bojkottot hirdetnek a ház és a főbérlő ellen, végső esetben lakbérsztrájkot. 1919-ben, 1944-ben és 1956-ban a tömeges lakásfoglalások alkalmával a fővárosban teljesen kicserélődnek a házak lakói.

Néhány hét alatt tízezer lakás cserél gazdát, üres lakásokat vesznek tulajdonba, a kialakult viszonyokat pedig az állam is szentesíti. Ez azért érdekes, mert ma is akad olyan család, aki az 1956-ban elfoglalt lakásában él.

A kiállításon két lakásfoglaló család történetét mutatjuk be egy hangjáték és az eredeti fényképek segítségével.

A második terem a Kádár-kor lakhatási viszonyait mutatja be, részben az iparosítás hatására kialakult ingázó réteg számára épült munkásszállók világát, az ötvenes években feléledő kalákázást, és a lakótelepek közösségszerveződését és érdekképviseletét. A közösségi építkezés virágzása szintén összekapcsolódik a vidéken kialakult munkaerőhiánnyal és a családok nagyvárosok vonzáskörzetébe költözésével, ugyanakkor az állami is támogatta egy idő után ezt a szövetkezeti építkezések ösztönzésével, és az elérhető típustervekkel. Az újonnan épülő lakótelepeken pedig nem egyszer a hiányzó közfunkciók pótlására a lakók vállalkoznak, így működött Újpalotán lakásnapközi, különböző lakóklubok vagy az iskola udvaron kialakított jégpálya. Az Újpalotaiak Baráti Köre pedig Budapest egyik első egyesületeként a helyi érdekképviselet megszületésének példája, ugyanakkor tevékenységük már a rendszerváltás utáni időkbe nyúlik át.

Külön tárgyalja a kiállítás a roma lakásfoglalások kérdését, amit a Szatmár utca 26. szám alatti ház és a mára lerombolt Dzsumbuj lakóinak történetén keresztül mutatunk be. A tárlatot a 1989-90 telén zajló hajléktalan tüntetések zárják, amikor a pályaudvarok éjszakai bezárása ellen ülő és fekvő sztrájkkal tiltakoztak az érintettek. Ami mai is érdekes ebben, hogy olyan személyek álltak ki a hajléktalan emberek mellett mint Nagy-Bandó András, de a rendőrség és a MÁV is szolidárist mutatott.

– Ez a széles társadalmi összefogás szemben áll a mostani áldozathibáztató hozzáállással.

– A kiállítás arra hívja fel a figyelmet, hogy a tömeges lakásproblémának társadalmi szintű okai vannak, hiszen számos történeti példa cáfolja, hogy ez csak a munkanélkülieket érintő probléma lenne. Szintén gyakran találkozni azzal a nézettel, hogy a szegénységben élők önhibájukból kerültek ebbe a helyzetbe, illetve emiatt nem képesek ezen változtatni. Ezzel szemben

a kiállítás minden téma kapcsán azt mutatjuk meg, hogy az érintettek hogyan léptek fel közösen az érdekeikért:

tüntetnek, lakást foglalnak, közösséget szerveznek, egyesületet hoznak létre, saját maguk építkeznek, érdekképviselettel próbálnak lobbizni a jobb állami feltételekért. Nem a nyomort akarjuk látványossággá tenni, hanem épp azt, hogy mi az, amit az érintettek tesznek magukért és ők hogy látják a saját helyzetüket.

– Miért volt szükség arra, hogy az érintettek maguk lépjenek fel?

– A kiegyezéstől kezdve a főváros lakossága folyamatosan növekszik, nagy munkaerő igény van, amit a lakáspiac nem tud követni. Mivel

meghatározó nézet volt, hogy a lakhatás mindenkinek a magánügye, ezért az állam és az önkormányzat kezdetben egyáltalán nem karolta fel

ezt a problémát sem szabályozásokkal, sem szociális célú építkezésekkel. A Kádár-korban pedig éppen az állami gondoskodás akadályozta az érdekképviseletet, és igyekezett háttérbe szorítani az állampolgári kezdeményezéseket. Azt gondolom, hogy nagyon fontos ismernünk az önszerveződő kezdeményezések történetét, hiszen ez az alapja a mai civil társadalomnak, és ez segíthet megérteni a civil szféra fontosságát és szerepét. A ma ismert egyesületi forma a XIX. század végén az osztálytársadalom kialakulásakor jön létre, ezt már nem a tagok személyes érdeklődése határozott meg, hanem a közjóért folytatott tevékenységek (gondoljunk csak a társadalombiztosításért, a munkafeltételek szabályozásáért folytatott harcokra). Számos olyan téma létezik, melyek a privát szférához tartoztak és nem volt lehetséges ezek nyilvános megtárgyalása, amíg egy társadalmi csoport ezt nem határozta meg közügyként.

Az érintettek önszerveződése a lakhatás közügyként történő meghatározásának is a története.

– A kiállítást a Közélet Iskolája kutatóival közösen hozták létre. Kik ők?

– A Közélet Iskolája 2015-ben alakult azzal a céllal, hogy a kirekesztésben élő emberek aktív társadalmi részvételét támogassa. Ennek egyik eszköze, hogy az érintettek bevonásával olyan kutatásokat végeznek, melyek építenek a tagok saját hétköznapi tapasztalatára és tudására.

Nem csak a saját történetük megismeréséhez járul hozzá a kutatás, hanem cselekvési mintákat ismernek meg,

illetve a munkafolyamat során új készségeket sajátítanak el. A csoport 2015-ben kezdett el foglalkozni a lakhatási mozgalmakkal – a kifejezés is tőlük származik -, majd 2016 elejétől dolgoztunk közösen ennek a bemutatásán.

– Mi volt a közös munkába az önök része?

– Nekünk, mint múzeumnak az volt a célunk, hogy a társadalom peremén élők nézőpontjából mutassuk be ezeket a történelmi kérdéseket. Az akadémiai tudásanyaghoz képest számos olyan információval és értelmezési lehetőséggel gazdagodtunk, ami a résztvevők tapasztalatából táplálkozik. Olyan egyszerű felismerésekre kell gondolni, hogy

a viskótelepeken száradó ruhák, és az ajtó mellett hagyott szerszámok nem a rendetlenség jelei, hanem a szűk belső terekből adódó kényszer.

Ehhez hasonlóan bizonyos intimnek számító tevékenységek, mint az evés, szintén kényszerből kiszorulhatnak a nyilvános térbe, ami zavaró vagy érthetetlen lehet a jobb körülmények között élők számára. A Hangyatelepen élő Rákos György munkanélküli pék és családja történetén keresztül bemutatjuk például, milyen volt az élet egy viskótelepen a húszas-harmincas években. A családból a felesége és a két nagyobb lány textilgyárban dolgoznak, de ez nem elég, hogy lakást béreljenek. A fotósorozat arról mesél, hogy egy ilyen szegény környezetben hogyan oldják meg a mindennapjaikat.

Emellett fontos látunk azt is, hogy a nagy történelmi események a peremen miként csapódnak le. Az általános választójogért folytatott küzdelmekről tanulunk a középiskolában, de arról már, hogy ezzel párhuzamosan óriási tüntetések zajlottak a lakásuzsora ellen. Sokat tudunk az 1956-os forradalomról, mégis kevéssé ismert, hogy a forradalom idején két hét alatt Budapesten egy elképesztő lakásmobilizáció alakult ki, és több mint tízezer lakást foglaltak el. Pedig ezek a történések szorosan összekapcsolódnak!

Gyakori témája volt ez a közeg a sajtónak?

– Az újságok sokszor közöltek úgynevezett „nyomorfotókat”, ahogy a szociálisan érzékeny fényképészek nevezték.

Ezeken kiszolgáltatott helyzetekben mutatnak be embereket, akiknek nem volt lehetősége beleszólni a képek készítésébe. Például Tábori Kornél rendőrségi razziákon készített felvételei a szörnyűségekre, a rémisztgetésre helyezték a hangsúlyt: a koszos, rendetlen környezet ábrázolása a polgári közegben élőknek igazi látványosság volt. Nem hiába voltak népszerűek az Uránia Mozi képes vetített előadásai, ahol hasonló hatásvadász történetek kíséreték a látottakat. Számunkra pedig az volt a fontos, a szegények milyennek látják magukat, hogyan gondolkoznak a saját történetükről, hova helyezik a hangsúlyokat.

Tettek ideje. Lakhatási mozgalmak a 20. században

2017. január 26-április 2.

1033, Budapest, III. kerület Fő tér 1.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Apukák, korhelyek, Alberich, gonosz vagy borvirágos pasik

Nem is igazi basszus, inkább bariton, mondja magáról. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a legjelentősebb operajátszó helyekre hívják. Pünkösdkor például Salzburgba, de az alábbi beszélgetéshez is Párizsba telefonáltunk. Márciusban A Mester és Margarita premierjén láthatjuk színpadon.
Klasszikus

A 94 éves Kurtág György Mozartot játszik – VIDEÓ

Feleségének, Mártának tett ígéretét teljesíti be azzal, hogy február 19-én előadja Mozart F-dúr szonátáját a BMC-ben.
Klasszikus

Richter, Ojsztrah és Rosztropovics közös Beethoven-felvétele, ami borzalmasan sikerült

Maga Richter is azt mondta rá, nem hajlandó vállalni, de nem volt mit tenni, az EMI klasszikus zenei supergroup-ot álmodott magának.
Zenés színház

Vitray Tamás Händel-operában lép színpadra

Nem mindennapi operabemutatóval készül idei évadára a Szegedi Szabadtéri. Händel vígoperai jellegű művében, az Agrippinában Mester Viktória és Ludovik Kendi mellett Vitray Tamás is színpadra lép.
Plusz

9,3 milliárd forintot kaptak tavaly a zeneszerzők

2019-ben több mint 17 ezer új dal született és közel 14 ezer magyar szerző részesült jogdíjból. Minden korábbinál több jutott a hazai alkotóknak, mint a külföldieknek: közel 5 milliárd Ft jogdíjat kaptak egy év alatt. Az Artisjus szerzői egyesület közzétette 2019-es zenepiaci statisztikáit.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál interjú

Filmzenét írt hat óra alatt, nyert – interjú Hodován Milánnal

A Zeneakadémia hallgatója huszonegy évesen hozta el a legjobb filmzenéért járó díjat az Eindhoveni Film­fesztivál 48 Hour Film Project versenyéről decemberben. Hodován Milánnal beszélgettem. A FIGARO MAGAZIN CIKKE.
Vizuál ajánló

Az azeri tájak festői világába invitálnak az Azerbajdzsáni Filmnapok

A fiatal azerbajdzsáni rendezők új hullámának alkotásaiból válogat az Azerbajdzsáni Filmnapok, amelyen hét alkotás látható február 18. és 22. között három helyszínen, Budapesten, Szegeden és Pécsen.
Vizuál hír

Bocsánatot kért az installációt véletlenül összetörő kritikus

Egy üres poharat akart letenni mellé, amikor véletlenül összetört egy 20 ezer dollár (hatmillió forint) értékű kortárs installációt egy mexikói művészeti vásáron.
Vizuál magazin

Női vámpír, vérszívó zenetanár és magyar Drakula – 10 érdekesség a vámpírokról

Mi a retró vámpír film rendezőjének kedvenc vérszívó fun fact-je? Mi az, ami nem fért már be Nagy Zsolt és Walters Lili figurájába? A Drakulics elvtárs rendezőjével összegyűjtöttünk tíz meglepő infót a vámpírokról.
Vizuál morphoto

KÉP-regény: Csináljunk lemezborítót!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezen a héten egy koncertfotó kalandos utóéletével foglalkozik.