Vizuál

„Nem a nyomort akarjuk látványossággá tenni”

2017.02.24. 09:28
Ajánlom
Mit szólna, ha a nyaralásból hazatérve egy idegen család lakna az otthonában, és az állam nemhogy kilakoltatná az új lakókat, hanem önnel egyenlő jogokat adna nekik? Esetleg ha a főbérlője hetente emelné a lakbért, amire az egész család fizetése sem elég? Összefogna a sorstársaival? Utcára menne a jogaiért? A Kassák Múzeum kiállítása azt tekinti végig, mit tettek a lakhatási kérdések megoldásáért az elmúlt bő száz évben.

Tettek ideje. Lakhatási mozgalmak a 20. században kiállítása kapcsán Csatlós Judittal, a kiállítás kurátorával beszélgettünk.

– Mit ölel fel a kiállítás a XX. századi lakhatási mozgalmak körében?

– Az első két téma az olyan budafoki barlanglakások és saját építésű kunyhók, telepek élete a századfordulótól a második világháborúig bár – bizonyos telepek csak a hetvenes években tűntek el –, mint a Hangyatelep vagy a Kiserdő a mostani Ferencvárosban. Azért ezt vettük a kiállítás elejére, mert lerajzolja, hogy milyen körülmények voltak évtizedeken át. Ezt követi a bérlőmozgalom, ahol a folyamatosan emelkedő magas lakbérek ellen tiltakoznak. Bojkottot hirdetnek a ház és a főbérlő ellen, végső esetben lakbérsztrájkot. 1919-ben, 1944-ben és 1956-ban a tömeges lakásfoglalások alkalmával a fővárosban teljesen kicserélődnek a házak lakói.

Néhány hét alatt tízezer lakás cserél gazdát, üres lakásokat vesznek tulajdonba, a kialakult viszonyokat pedig az állam is szentesíti. Ez azért érdekes, mert ma is akad olyan család, aki az 1956-ban elfoglalt lakásában él.

A kiállításon két lakásfoglaló család történetét mutatjuk be egy hangjáték és az eredeti fényképek segítségével.

A második terem a Kádár-kor lakhatási viszonyait mutatja be, részben az iparosítás hatására kialakult ingázó réteg számára épült munkásszállók világát, az ötvenes években feléledő kalákázást, és a lakótelepek közösségszerveződését és érdekképviseletét. A közösségi építkezés virágzása szintén összekapcsolódik a vidéken kialakult munkaerőhiánnyal és a családok nagyvárosok vonzáskörzetébe költözésével, ugyanakkor az állami is támogatta egy idő után ezt a szövetkezeti építkezések ösztönzésével, és az elérhető típustervekkel. Az újonnan épülő lakótelepeken pedig nem egyszer a hiányzó közfunkciók pótlására a lakók vállalkoznak, így működött Újpalotán lakásnapközi, különböző lakóklubok vagy az iskola udvaron kialakított jégpálya. Az Újpalotaiak Baráti Köre pedig Budapest egyik első egyesületeként a helyi érdekképviselet megszületésének példája, ugyanakkor tevékenységük már a rendszerváltás utáni időkbe nyúlik át.

Külön tárgyalja a kiállítás a roma lakásfoglalások kérdését, amit a Szatmár utca 26. szám alatti ház és a mára lerombolt Dzsumbuj lakóinak történetén keresztül mutatunk be. A tárlatot a 1989-90 telén zajló hajléktalan tüntetések zárják, amikor a pályaudvarok éjszakai bezárása ellen ülő és fekvő sztrájkkal tiltakoztak az érintettek. Ami mai is érdekes ebben, hogy olyan személyek álltak ki a hajléktalan emberek mellett mint Nagy-Bandó András, de a rendőrség és a MÁV is szolidárist mutatott.

– Ez a széles társadalmi összefogás szemben áll a mostani áldozathibáztató hozzáállással.

– A kiállítás arra hívja fel a figyelmet, hogy a tömeges lakásproblémának társadalmi szintű okai vannak, hiszen számos történeti példa cáfolja, hogy ez csak a munkanélkülieket érintő probléma lenne. Szintén gyakran találkozni azzal a nézettel, hogy a szegénységben élők önhibájukból kerültek ebbe a helyzetbe, illetve emiatt nem képesek ezen változtatni. Ezzel szemben

a kiállítás minden téma kapcsán azt mutatjuk meg, hogy az érintettek hogyan léptek fel közösen az érdekeikért:

tüntetnek, lakást foglalnak, közösséget szerveznek, egyesületet hoznak létre, saját maguk építkeznek, érdekképviselettel próbálnak lobbizni a jobb állami feltételekért. Nem a nyomort akarjuk látványossággá tenni, hanem épp azt, hogy mi az, amit az érintettek tesznek magukért és ők hogy látják a saját helyzetüket.

– Miért volt szükség arra, hogy az érintettek maguk lépjenek fel?

– A kiegyezéstől kezdve a főváros lakossága folyamatosan növekszik, nagy munkaerő igény van, amit a lakáspiac nem tud követni. Mivel

meghatározó nézet volt, hogy a lakhatás mindenkinek a magánügye, ezért az állam és az önkormányzat kezdetben egyáltalán nem karolta fel

ezt a problémát sem szabályozásokkal, sem szociális célú építkezésekkel. A Kádár-korban pedig éppen az állami gondoskodás akadályozta az érdekképviseletet, és igyekezett háttérbe szorítani az állampolgári kezdeményezéseket. Azt gondolom, hogy nagyon fontos ismernünk az önszerveződő kezdeményezések történetét, hiszen ez az alapja a mai civil társadalomnak, és ez segíthet megérteni a civil szféra fontosságát és szerepét. A ma ismert egyesületi forma a XIX. század végén az osztálytársadalom kialakulásakor jön létre, ezt már nem a tagok személyes érdeklődése határozott meg, hanem a közjóért folytatott tevékenységek (gondoljunk csak a társadalombiztosításért, a munkafeltételek szabályozásáért folytatott harcokra). Számos olyan téma létezik, melyek a privát szférához tartoztak és nem volt lehetséges ezek nyilvános megtárgyalása, amíg egy társadalmi csoport ezt nem határozta meg közügyként.

Az érintettek önszerveződése a lakhatás közügyként történő meghatározásának is a története.

– A kiállítást a Közélet Iskolája kutatóival közösen hozták létre. Kik ők?

– A Közélet Iskolája 2015-ben alakult azzal a céllal, hogy a kirekesztésben élő emberek aktív társadalmi részvételét támogassa. Ennek egyik eszköze, hogy az érintettek bevonásával olyan kutatásokat végeznek, melyek építenek a tagok saját hétköznapi tapasztalatára és tudására.

Nem csak a saját történetük megismeréséhez járul hozzá a kutatás, hanem cselekvési mintákat ismernek meg,

illetve a munkafolyamat során új készségeket sajátítanak el. A csoport 2015-ben kezdett el foglalkozni a lakhatási mozgalmakkal – a kifejezés is tőlük származik -, majd 2016 elejétől dolgoztunk közösen ennek a bemutatásán.

– Mi volt a közös munkába az önök része?

– Nekünk, mint múzeumnak az volt a célunk, hogy a társadalom peremén élők nézőpontjából mutassuk be ezeket a történelmi kérdéseket. Az akadémiai tudásanyaghoz képest számos olyan információval és értelmezési lehetőséggel gazdagodtunk, ami a résztvevők tapasztalatából táplálkozik. Olyan egyszerű felismerésekre kell gondolni, hogy

a viskótelepeken száradó ruhák, és az ajtó mellett hagyott szerszámok nem a rendetlenség jelei, hanem a szűk belső terekből adódó kényszer.

Ehhez hasonlóan bizonyos intimnek számító tevékenységek, mint az evés, szintén kényszerből kiszorulhatnak a nyilvános térbe, ami zavaró vagy érthetetlen lehet a jobb körülmények között élők számára. A Hangyatelepen élő Rákos György munkanélküli pék és családja történetén keresztül bemutatjuk például, milyen volt az élet egy viskótelepen a húszas-harmincas években. A családból a felesége és a két nagyobb lány textilgyárban dolgoznak, de ez nem elég, hogy lakást béreljenek. A fotósorozat arról mesél, hogy egy ilyen szegény környezetben hogyan oldják meg a mindennapjaikat.

Emellett fontos látunk azt is, hogy a nagy történelmi események a peremen miként csapódnak le. Az általános választójogért folytatott küzdelmekről tanulunk a középiskolában, de arról már, hogy ezzel párhuzamosan óriási tüntetések zajlottak a lakásuzsora ellen. Sokat tudunk az 1956-os forradalomról, mégis kevéssé ismert, hogy a forradalom idején két hét alatt Budapesten egy elképesztő lakásmobilizáció alakult ki, és több mint tízezer lakást foglaltak el. Pedig ezek a történések szorosan összekapcsolódnak!

Gyakori témája volt ez a közeg a sajtónak?

– Az újságok sokszor közöltek úgynevezett „nyomorfotókat”, ahogy a szociálisan érzékeny fényképészek nevezték.

Ezeken kiszolgáltatott helyzetekben mutatnak be embereket, akiknek nem volt lehetősége beleszólni a képek készítésébe. Például Tábori Kornél rendőrségi razziákon készített felvételei a szörnyűségekre, a rémisztgetésre helyezték a hangsúlyt: a koszos, rendetlen környezet ábrázolása a polgári közegben élőknek igazi látványosság volt. Nem hiába voltak népszerűek az Uránia Mozi képes vetített előadásai, ahol hasonló hatásvadász történetek kíséreték a látottakat. Számunkra pedig az volt a fontos, a szegények milyennek látják magukat, hogyan gondolkoznak a saját történetükről, hova helyezik a hangsúlyokat.

Tettek ideje. Lakhatási mozgalmak a 20. században

2017. január 26-április 2.

1033, Budapest, III. kerület Fő tér 1.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Zenés színház

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Vizuál

Színekkel keltették új életre Pompeii-t és Herculaneum-ot

Nemcsak a színpompás panelek érdekesek, de a helyszínek is, ahol kiállították őket. Az igazgató szerint mindez remek módja a múlt a jelen összekapcsolásának.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál Film

Végre többet tudunk az új Freddie Mercury-filmről

„A bandában csak egy hisztériás királynőnek van hely.” Kijött a Queen-film első igazi előzetese, és még többet ígér, mint a teaser.
Vizuál velencei biennálé

Képzelt kamerák a Velencei Biennále magyar pavilonjában

Szegedy-Maszák Zsuzsanna kurátor és Waliczky Tamás újmédiaművész képviselik Magyarországot jövőre a 58. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén.
Vizuál videó

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.
Vizuál pompeji

Színekkel keltették új életre Pompeii-t és Herculaneum-ot

Nemcsak a színpompás panelek érdekesek, de a helyszínek is, ahol kiállították őket. Az igazgató szerint mindez remek módja a múlt a jelen összekapcsolásának.
Vizuál galéria

Kiállítják az első bécsi női fényképész századeleji portréit

Művészek, arisztokraták és más hírességek a század elejéről Klimttől Picassóig a Madame d'Ora néven dolgozó Dora Kallmus fotográfiáin a bécsi Leopold múzeumban.