Nem csak a fenékjegye árulja el a hamis Zsolnayt

A Zsolnay porcelán receptjének a titkát ismerjük már?

Zsolnay Vilmos rengeteg kísérlettel jutott el a porcelánfajanszig, ami magas tűzön ég, de mégis porózus anyag, amit a párizsi világkiállításon aranyéremmel jutalmaztak. Az ő esetében ha titokról beszélünk, általában nem ennek összetételére, hanem az eozinra szokás gondolni. Szerintem még izgalmasabb rejtély az, hogy Zsolnay honnan ismerte például a Titicaca-tó melletti indiánok kerámiáit, a japán imari porcelánt, a rizsszemes technikát, a francia reneszánsz keramikusok munkáját, amelyeket mind megcsinált. Az előadásomban is erre keresem a választ. 

Vaja László porcelánszakértő (Fotó/Forrás: Műtárgyak Éjszakája)

Hogyan hamisítják a porcelánt?

Egyes esetekben az egész tárgyat hamisítják. Az eredeti tárgyról vesznek egy negatívot, kiöntik masszával, azt kiégetik, és megpróbálják valami hasonló mázzal bevonni. Így a hamisító a jellel együtt kompletten megcsinál egy vázát. Volt gyűjtő ismerős, aki „beleszaladt” egy ilyen tárgyba. Kért egy kalapácsot, és a szemem láttára törte apróra az egészet. A váza fenekét mentettem meg, hogy a jelet meg tudjam mutatni a tanítványaimnak. A másik variáció, hogy a különböző üzemekben készült eozinmázú tárgyakat, amelyek nem olyan értékesek, ellátják a Zsolnay jelével. A Zsolnay-körpecsét sajnos adja magát e nemtelen célra, könnyen lehet különböző anyagokból készíteni hasonlót. Akadt olyan eset is a praxisomban, amikor egy nagy tálon szerepelt az úgynevezett családi jelzés. Az eredeti, körmöcbányai jelzést kicsiszolták a tál aljából, és helyette fel volt festve és vastagon lelakkozva a Zsolnay-jel.

Mik azok a nyomok, amiket keres?

Én mindig a mintából, a tárgyból indulok ki. A módszerem az, hogy megfogom a tárgyat, leülök, és elkezdek „beszélgetni” vele. Amit látok, azt vissza kell, hogy igazolja a tárgy „feneke”, jelzése. Ha nem igazolja vissza, vagy valami disszonanciát érzek a két vizsgált dolog között, akkor azonnal el kell kezdenem gyanakodni. Egy madaras tál láttán elgondolkoztam: ilyet nem festhetett senki a Zsolnay-gyárban. Megvizsgáltam a hátoldalát, és kiderült, hogy egy úgynevezett beültetett jellel van dolgom. Ilyen hamisítást eddig csak ezüstöknél láttam. Esetünkben az eredeti jelet kicsiszolták, és mázas kerámiából készítették el a Zsolnay-jelet, amit egy gondosan kialakított mélyedésbe „ültettek” bele.

Vaja László felvétele (Fotó/Forrás: Műtárgyak Éjszakája)

Kerülnek még elő ismeretlen darabok?

Mindig bukkannak fel újak, lehet nyomozni. Ez egy örök öröm, különösen akkor, ha jelzetlen tárgyat találunk. Kiváló példa erre Alpár Ignác ajándékba kapott vázája. Zsolnay olyan tárgyat ajándékozott neki, aminek a máza lefolyt a berakólapra. Emiatt a fenékszöget le kellett vágni, és simára csiszolni, ezért nincs rajta a jel. Szépen égett ki, szép kristálymázas a tárgy, és nincs rajta a jel – de ugyanúgy Zsolnay.

Már a kortársak is hamisították ezeket a tárgyakat?

A két világháború között nem tudok ilyenről. Amikor én a szakmát kezdtem, nem volt ára a Zsolnaynak, az árrobbanással azonban belépett a piacra a hamisítás.

Nemcsak szakértőként foglalkozik ezekkel a tárgyakkal, hanem javítja is őket. Restaurátorként akadt már dolga különösen izgalmas darabbal?

Ebben a szakmában sok a rutinmunka, de közben folyamatosan tanul az ember: a nagymama csészéjétől a Zsolnay eozin kaspóig sok tárggyal foglalkoztam már. Restauráltam 1730-ból származó kancsót, a meisseni porcelángyárhoz kapcsolódó egyik ház festőnek, Ignaz Preisslernek a munkáját, amihez meg kellett tanulnom úgy festeni, mint ő. Előfordult, hogy fejet vagy kezet kellett pótolni egy nagyméretű Zsolnay figurán. Kellett találnom egy olyan modellt, akinek nagyon kicsi a keze, mert egyszerűbb volt egy emberi kézről mintát venni és azt továbbformázni.

Hoztak már a műhelyembe Benkő Ilona-vázát is. A művésznő a raku japán kerámia magyarországi „anyja”, ezért ezt a tárgyat olyan technikával restauráltuk, arannyal, amit a japán kollégák is előszeretettel használnak. Sok komoly és szép tárgy futott át a kezemen. Restauráltam egy XVIII. századi söröskorsót, aminek egy sörfőző figura volt a füle, kezében a sörhab leszedésére használt fakanállal. Ennek hiányzott az egyik keze. A mintázáshoz maga a tulajdonos jött modellnek.

Zsolnay cserepek (Fotó/Forrás: Műtárgyak Éjszakája)

Miből látszik, hogy valami értékes lehet? Ha megörököljük a Nagyi hagyatékát, mire figyeljünk, mit keressünk?

Előfordul, hogy valaki behoz egy örökölt tárgyat, amit az előző tulajdonosa nagyra tartott. Elmondja ügyfelem, hogy azt nagyra becsült őse kapta nászajándékba 100 évvel ezelőtt – én pedig látom, hogy a tárgy nem igazolja vissza ezt a távoli időt. Se nem 100 éves, se nem jó a tárgy, de a tulajdonos abban a hitben van, hogy különleges érték birtokosa. Nem hiszem, hogy engem be akarna csapni, hiszen én nem megvenni akarom a tárgyat, csak restaurálni. Nagyon nagy a tanácstalanság ebben a témában. Persze szakértőként is szembetalálhatjuk magunkat rejtélyes darabokkal. Tíz éve van a birtokomban egy apró lágyporcelán sas, amiről a mai napig nem tudom, hogy mi is az. Az „Ecserin” vettem, nem tudni, hol készült. Majd kiderül egyszer...

Itthon van hagyománya a porcelángyűjtésnek?

Az utóbbi évtizedben a hazai kerámiát egyre többen elkezdték becsülni, gyűjteni. De már a 20. század elején, a II. világháború előtti Budapesten olyan gyűjteményekről tudunk, melyeket ma is számon tartanak a világban. Ilyen volt például a Gerhardt-gyűjtemény. A külföldi aukciós házak katalógusai címlapon hozzák azt a tárgyat, ami bizonyíthatóan az ő kollekciójából származik. Hatvany Lajosnak egész falnyi Sorgenthal csészéje volt.

A nagypolgári gyűjtemények súlyos sérüléseket szenvedtek. Például Alpár Ignác rózsadombi házában ott maradt a hatalmas Róth Miksa üvegfal, de a berendezésből két herendi tányér, pár bútor és egy váza maradt meg.

De tudok mondani a közelmúltból pozitív példát is: a közel hétszáz darabból álló Zsolnay kollekció, mely Pécsett a Zsolnay Kulturális Negyedben látható. Az úgynevezett Gyugyi-gyűjtemény egy modern kori gyűjtemény. 30 éve, Amerikában kezdte el gyűjteni Gyugyi László a műtárgyakat, tőle a Pécsi Önkormányzat vásárolta meg 2009-ben.