Van Gogh-ról mindenki tud legalább két dolgot: azt, hogy festő volt, és hogy levágta a fülét. Persze életének további részletei sem titkosak: viszonylag későn, 27 évesen kezdett el festeni, életében mindössze egyetlen képet sikerült eladnia, testvére volt a legfőbb támogatója és támasza, depresszióval küzdött, Gauguin-hoz pedig viharos barátság kötötte - mindezek eléggé kanonizált dolgok. Életének két epizódja ad okot találgatásra, bár ezekkel kapcsolatban is egyre kevesebb a homály: az egyik az a bizonyos levágott fül, a másik pedig halálának rejtélye.

Kapcsolódó
Az, hogy levágta a fülét, csak a jéghegy csúcsa
Vincent Van Gogh öncsonkítását és halálát is rejtélyek övezik. Élete egy meg nem értett zseni tragikus története, hírneve csak halála után kapott szárnyra. Ma már szinte mindent el lehet adni nevével.
Életét ismerjük, film is készült már róla, így nem érdemes újra ugyanazt megmutatni. De akkor mégis hogyan lehet méltó emléket állítani neki?
A Loving Vincent alkotói egészen zseniális ötletet találtak ki - Van Gogh stílusában festik meg a róla szóló mozit. A rendhagyó animációt a világ első festményfilmjeként hirdették (pedig az 1984-es magyar Daliás idők jócskán beelőzte - köszönjük az infót a Dot&Line blognak), és a Fidelio oldalán mi is hírt adtunk róla:

Kapcsolódó
Több ezer olajfestményből készült a világ első festmény-filmje
Van Gogh élete és művei is megjelennek a rendhagyó technikával készült Loving Vincent című filmben: a Csillagos éj című kép mellett még az ikonikus füllevágás is megelevenedik a festményekből. A film a héten debütált a hétfőn kezdődött Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon.
Eredetileg rövidfilmet terveztek, az ötlet viszont kinőtte ennek kereteit, így lett belőle egész estés animáció.
A technika tehát megvolt, de a kérdés még mindig állt: mit mutassanak be, mit hagyjanak ki - és legfőképp, miről szóljón a film? Már azon kívül hogy Van Gogh-ról. A forgatókönyv végül egy Aranypolgár-szerű keretet választott: a Loving Vincent Van Gogh halála után egy évvel kezdődik, amikor a festő barátja és postása, Roulin megkéri fiát, Armandot, hogy találja meg Van Gogh testvérét, Theo-t, és kézbesítse neki a festő utolsó levelét.
Armand nem nagy rajongója Van Gogh-nak, de ellenszenve dacára elvállalja a feladatot és megkezdődik a nyomozás Theo után. Armand bejárja a festő életének utolsó helyszíneit, beszélget a helyiekkel. A testvér utáni nyomozás pedig szép lassan átalakul: kiderül, hogy Theo halott, így a tét már inkább az, ki is volt Van Gogh, és mi áll tragikus sorsa hátterében.
Hiába elcsépelt újra filmre vinni Van Gogh életének jól ismert epizódjait, egy róla szóló önéletrajzi filmben nem merték meglépni, hogy kispórolják a kötelezőt. Folyamatos flashbackekben ugrunk hátra a festő múltjába, így megtudjuk hogy állt festőnek, és miként alakultak utolsó napjai, mi történt közte és Gauguin között. Ez a rengeteg időbeli váltás rettenetesen szétszabdalja a filmet, ráadásul az esetek többségében tényleg pusztán arról van szó, hogy a forgatókönyv kipipálgatja a legismertebb biográfiai tényeket.
Aztán a Loving Vincent második felében történik valami: a film végre beáll egy tempóra, a Van Gogh utáni nyomozás pedig elkezd többé válni, mint egy Wikipedia cikk. Árnyalódik a festő alakja, a hozzá közel állók ellentétes véleménye és ítélete ütközik össze, és a nyomozás is egyre izgalmasabb válik. A döcögős kezdés ellenére a záróképre sikerült elérnie a mozinak a célját: úgy hozta közelebb hozzánk Vincent Van Gogh alakját, hogy nem idealizálta, és nem is próbálta görcsösen megoldani halálának rejtélyét. Egyszerűen megtöltötte emlékét érzelmekkel.
Mindebben pedig a látvány volt a legnagyobb segítségére:
Van valami megkapó abban, ahogy látjuk az egyes ecsetvonások nyomait, az egymásra rakódott festékrétegeket. A félre-félrecsúszó narratíva néha eltereli erről a figyelmünket, de mikor lepereg a másfél óra, mégis úgy állunk fel a székből, hogy életünk egyik legszebb animációs filmjét láttuk.