Vizuál

Nem valószínű, hogy az Iszlám Állam fotózását túl lehetne élni

2016.08.05. 11:22
Ajánlom
Megjárta a délszláv háborút, Izraelt és Irakot, legutóbb pedig menekültekről készített emblematikus fotója miatt hallhattunk róla. Balogh László képe bejárta a világot, és egyike volt azoknak a felkavaró képeknek, amelyekért nyolcadmagával Pulitzer-díjat kapott. A fotóssal a Kultúrpart készített interjút.

A nyolc fotós nyolc képből álló, menekültek útját Görögországtól Németországig bemutató sorozata a vezetői amerikai újságokban, a New York Timesban, Los Angeles Timesban is megjelentek. László képe azt a pillanatot örökítette meg, amikor Bicskénél egy menekült házaspár leveti magát a sínekre.

Balogh László fotója

Balogh László fotója (Fotó/Forrás: kultúrpart.hu)

László pályafutása során több háborúban is járt, az első a boszniai volt. „Sokakat láttam meghalni a harcokban. A katonákon segíteni a harctéren nem a mi dolgunk, ilyenkor fényképezünk. Ha civilekről van szó, akkor igen. Az első, hogy segítünk. Egyszer egy gyereket vittem kórházba, aki egy aknatűzben sérült meg.

Semmi nem látszott rajta, ahogy ott feküdt, de mire beértünk a kórházba, meghalt.

Egy szilánk volt az agyában. 12 éves volt, annyi, mint akkor az egyik fiam...” - mesélte a Kultúrpartnak élményeit , amelyeket egy üveg whiskeyvel tudott csak feldolgozni.

Balogh László járt még Izraelben is, ahol elmondása szerint durvább volt a helyzet, mert palesztin területre mentek. Bár már öregnek tartja magát, hogy a golyók elől fusson, az Iszlám Államot még lefotózná, mert a terrorizmust fontos témának tartja.

„Nagyon veszélyes, és megcsinálhatatlan. Óriási dobás lenne, de

 nem valószínű, hogy túlélné bármelyik fotós.

Viszont nem vagyok benne biztos, hogy ha ennek vége szakad, akkor nem kerülnek elő olyan fotók, amik a lefejezésekről szólnak” - mondta. László egyébként a holokauszt túlélőiről is csinált egy sorozatot lengyel kollégájával párhuzamosan.

Balogh László

Balogh László (Fotó/Forrás: kultúrpart.hu)

Hogy hogyan lehet érzelmileg hozzászokni a borzalmakhoz, és hogy milyen feladatok várnak rá, illetve mit szól ahhoz, hogy mindkét fia fotós lett, a Kultúrpart teljes interjújában olvashatja el.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Liszt Ferenc szépunokája ez a csodakamasz zongoraművész

Ahogy a középkorú és idősebb generációk birtokba vették a közösségi médiát, úgy futott fel Michael Andreas Häringer karrierje is. A most tizenhét éves zongoraművész nem csak ragyogó tehetség, de kivételesen népszerű is.
Vizuál

Mutatjuk, hol találja a ma 75 éve elhunyt Róth Miksa alkotásait!

Sőt, galériánkban azokat az enteriőröket is, amelyek már elpusztultak. Róth elsőként ismerte fel a monarchiában a Tiffany-üveg alkalmazásában rejlő lehetőségeket, és mesteri szintre emelte az üvegművészetet. 1944. június 14-én halt meg Róth Miksa üvegfestő és üvegmozaik-készítő.
Vizuál

Elhunyt Franco Zeffirelli

A hosszú betegség után elhunyt rendező 96 éves volt. Firenzében helyezik örök nyugalomra – számolt be róla a hvg.hu.
Könyv

12 izgalmas kötet a Könyvhétről

Mi ezeket a könyveket szeretnénk látni a könyvespolcunkon. Szubjektív válogatás a most megjelenő újdonságokból.
Könyv

Simon Márton nyitotta meg a 90. Ünnepi Könyvhetet Budapesten

Simon Márton költő ünnepi beszédével megnyílt a 90. Ünnepi Könyvhét és 18. Gyermekkönyvnapok csütörtök délután a Duna-korzón, Budapesten.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Több hónapos programsorozattal emlékeznek a száz éve elhunyt Csontváryra

A június 19-én kezdődő sorozat keretében neves szakemberek tematikus előadásai vezetik végig az érdeklődőket Csontváry Kosztka Tivadar életútján, szakmai és személyes megközelítésből egyaránt.
Vizuál interjú

Rófusz Ferenc: „Ma Európában a klasszikus kultúra és a keresztény üzenet is érdektelenné válik”

Negyven év várakozás után elkészült Rófusz Ferenc festményfilmje, Az utolsó vacsora. Leonardo da Vinci világhírű freskója tizenegyperces animációs filmben elevenedik meg, szerdától Kecskeméten, a KAFF versenyprogramjában látható.
Vizuál gyász

Elhunyt Franco Zeffirelli

A hosszú betegség után elhunyt rendező 96 éves volt. Firenzében helyezik örök nyugalomra – számolt be róla a hvg.hu.
Vizuál Film

Málnaszörp, fröccs, Szánsájn – nyári fesztivált rendez a Cirko-Gejzír mozi

Hagyományosan a Szánsájn fesztivállal kezdődik a nyár a Cirko-Gejzír moziban, ahol három héten át több mint 60 filmből válogathatunk, köztük olyan kedvencekből, mint a Kedi – Isztambul macskái, a Paterson vagy a Rúzs, reptér, satöbbi.
Vizuál galéria

Mutatjuk, hol találja a ma 75 éve elhunyt Róth Miksa alkotásait!

Sőt, galériánkban azokat az enteriőröket is, amelyek már elpusztultak. Róth elsőként ismerte fel a monarchiában a Tiffany-üveg alkalmazásában rejlő lehetőségeket, és mesteri szintre emelte az üvegművészetet. 1944. június 14-én halt meg Róth Miksa üvegfestő és üvegmozaik-készítő.