Vizuál

Névelő növények – rajzoló szépírók

2013.09.13. 09:00
Ajánlom
Negyvennégy magyar szépíró rajzaiból, firkáiból és fotográfiáiból nyílt kiállítás Pécsett, a Művészetek és Irodalom Házában, a debreceni Déri Múzeum rendezésében.

A tárlat negyvennégy magyar szépíró grafikáit, rajzait, firkáit és fotográfiáit mutatja be. A bemutatás koncepciója egyedülálló kezdeményezése a Déri Múzeum muzeológusainak, hiszen a művek nagy része a közönség számára ismeretlen: életüket kézirattárak és archívumok mélyén töltik, kutató kézre, értő szemre, publikálásra, kiállításra várakozva. A Pécsen látható tárlat a 2012-ben, Debrecenben, a Déri Múzeum egyik kiállítótermében elkészített kiállítás és a FUGA Budapesti Építészeti Központban bemutatott tárlat szellemi és térbeli továbbgondolása.

A kéziratok válogatása során a muzeológusok igyekeztek a nagy múltú magyar szépirodalmi hagyományból - Csokonai Vitéz Mihálytól Tandori Dezsőig - szemezgetni az irodalmi gyűjteményekkel rendelkező közgyűjteményekben. Kerülték az irodalom és a képzőművészet területén egyenrangú alkotásokat létrehozó művészek bemutatását: a válogatás során egyre érdekesebbé vált a spontán vonal által önkéntelenül "körberajzolt" alkotói személyiség megmutatkozása. A grafikák között megbúvó egy-két fotográfia pedig sok esetben csak műfajában különbözik, szándékában és megvalósulásában nem: arról beszél, ami ki nem mondható.

A tárlat költői címét egy Tandori Dezső játékos fantáziája által megalkotott "irodalmi növény" nevéből nyerte, amelyet a költő többször csatolt ajándékként barátainak írt leveleihez, és jelenített meg önálló alkotásokban is. A határozott névelő A és Z betűjéből formált növény egyszerre szimbolizálja a művészetek közötti átjárhatóság szabadságát és a nyelvi vizualitás lehetőségeinek határtalanságát.

A kiállítás nem grafikák, idézetek sora, hanem egyetlen műtárgy. A kiállítás tervezője egy 250 oldalas, "lapjaira hulló" könyvet álmodott ebbe a térbe, melynek lapjaira digitális nyomatokként kerülnek rá a rajzok és fotók a hozzájuk választott idézetekkel. A kiállítás egyfajta térbeli illusztrációnak, grafikai-irodalmi térkísérletnek tekinthető. Miközben a művészek által megrajzolt portrék, tájképek, életképek, önarcképek, csendéletek követik egymást, eközben fölsejlik az alkotók élethez és művészethez való viszonya is. Az írói világra utalnak azok az idézetek is, amiket a rajzoló, fotográfiát készítő írók irodalmi munkáiból a rendezők a képekhez társítottak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Novák Ferenc "Tata": Egyszer csak rájöttünk, hogy a Táncszínház nem a miénk

Elkészült a Nemzeti Táncszínház épülete, aztán kiderült, hogy nem is az övék. „Megalázó volt” – mondta az ügyről Novák Ferenc „Tata” Kossuth-díjas koreográfus.
Klasszikus

Hiphopra gyúrja a zongorát, és kavicsot dob a klasszikus zene állóvizébe

Chloe Flower az idei Grammy-gálán tűnt fel, most pedig leszerződtette a Sony. Nem, nem klasszikus zenész a szó szoros értelmében, de a hiphopban is előny lehet, ha egy zongoraművész a Juilliard Schoolban tanult.
Vizuál

14 érdekesség Rembrandt épp restaurálás alatt álló Éjjeli őrjáratáról

A Rijks Múzeum július elején megkezdte a festmény nyílt színi restaurálását. A projektet online és a helyszínen is nyomon követhetik az érdeklődők. Ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány izgalmas tényt a képről.
Zenés színház

Ezek Renée Fleming kedvenc szopránáriái

Az egyik legnépszerűbb amerikai operaénekes, Renée Fleming hat kedves áriáját gyűjtötte össze. Meglepő, de hiányzik egy nagyon fontos darab a listáról.
Klasszikus

Egy este a hangszerek királynőjével: jön az Orgonák Éjszakája

Első alkalommal lesz olyan, hogy Orgonák Éjszakája. Mégpedig július 20-án, országszerte, és a Filharmónia Magyarország szervezésében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál Film

Öt kisfilm Európáról – Így látják a fiatalok az EU-t

Online elérhetőek az Európai Bizottság EUandME kampányának díjnyertes alkotásai, köztük Galambos Levente Rejtett értékek című filmje, amely a környezetvédelem, a fenntarthatóság és a tárgyak és az emberi kapcsolatok megújíthatóságáról beszél.
Vizuál galéria

Hulladékból készült Gigacsiga a Művészetek Völgyébe

A vigántpetendi Cirque du Tókertben felállított alkotás a környezetvédelemre és az újrahasznosítás fontosságára hívja fel a figyelmet, miközben a művész olyan mintákat követ az alkotás során, mint Giacometti, vagy éppen Picasso. Galériánkban az alkotói folyamatot is végigkövethetik.
Vizuál fényképTár

Einstand a Múzeumkertben

Az Esti Hírlap forgatási fotói az újságban végül nem jelentek meg. Most a Fidelio FényképTár sorozatát olvasóival pedig még az internetes bázisba kerülés előtt megosztják a felvételeket múzeum munkatársai.
Vizuál ajánló

„A lassú idő a sivatag felől jön" - mozikban a Yao utazása

Szívhez szóló alakítással tér vissza a filmvászonra az Életrevalók francia szupersztárja, Omar Sy. Mától vetítik a mozik a francia-szenegáli road-moviet, a Yao utazását. 
Vizuál galéria

14 érdekesség Rembrandt épp restaurálás alatt álló Éjjeli őrjáratáról

A Rijks Múzeum július elején megkezdte a festmény nyílt színi restaurálását. A projektet online és a helyszínen is nyomon követhetik az érdeklődők. Ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány izgalmas tényt a képről.