Vizuál

New York-i fesztiválon mutatkozik be Szilágyi Fanni első mozifilmje

2022.10.18. 10:30
Ajánlom
A hétfőn kezdődő New York-i Filmhéten lesz Szilágyi Fanni első mozifilmje, a Veszélyes lehet a fagyi című alkotás tengerentúli premierje. A film a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készült.

Az esemény ideje alatt – az Egyesült Államok területén – a nagyközönség online is megnézheti a Stork Natasa kettős főszereplésével készült alkotást. A New York-i Filmhét nemzetközi válogatásában a már befutott rendezők mellett az elsőfilmes alkotók is bemutatkozhatnak. A szervezők emellett ügyelnek a sokszínűségre, és felhívják a figyelmet a film közösségformáló erejére.

Idén két kategóriában mindössze tizenhárom alkotást mutatnak be. Emellett a versenyen kívüli retrospektív programban máig meghatározó filmeket is meg lehet tekinteni.

Szilágyi Fanni a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató Inkubátor Programjában készült mozifilmjében a radiológusként dolgozó Adél és a jó anyagi körülmények között élő, egypetéjű ikertestvére történetét dolgozza fel.

A két nő a külső hasonlóságok ellenére máshogyan látják magukat és egymást, mindketten a másik életét irigylik. Konfliktusokkal terhelt kapcsolatukba Ákos színrelépése hoz váratlan fordulatot.

Szilágyi Fanni rendező korábbi kisfilmjeivel – A kamaszkor vége, A csatárnő bal lába életveszélyes, Minden vonal, Orsi és Tienshinhan – már bizonyította, hogy eredetien és érzékenyen képes nehéz témákról beszélni.
A Stork Natasa, Patkós Márton, Szabó Máté, Csikász Ágnes és Bódy Magdi főszereplésével készült Veszélyes lehet a fagyi producere Pataki Ági és Kenesei Edina, forgatókönyvírója Lányi Zsófi. A filmet Szilágyi Gábor fényképezte, vágója Ördög Zsófia, zenéjét Kalotás Csaba szerezte. A Veszélyes lehet a fagyi a Partnerfilms gyártásában valósult meg; Magyarországon november 17-től lesz látható a Mozinet forgalmazásában.

 

Fejléckép/Forrás: Veszélyes lehet a fagyi Facebook-oldala

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Reagált Kiss-B. Atilla az Operettszínház művészeinek nyilatkozatára

„Egyik említett kiadási tétel sem érinti a Budapesti Operettszínház intézményi működési forrásainak felhasználását” – fogalmazott Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, miután 35 társulati tag kért magyarázatot az OJD-ügyben.
Plusz

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke

A 444 értesülései szerint a kulturális menedzser és színházi szakember feladata az előző minisztériumi vezetés botrányos ügyeinek felgöngyölítése lesz. CIKKÜNK FRISSÜLT
Plusz

Nagy Ervin feljelentést tesz az OJD-ügyben

„Szakmai vélemények szerint, ha a Budapesti Operettszínház a következő öt évben éjjel-nappal, KIZÁRÓLAG az Orbán János Dénes műveit játszaná, még akkor sem tudna ennyi jogdíjat kitermelni a KMTG-nek” – fogalmazott az államtitkár.
Zenés színház

Közeleg a Bayreuthi Ünnepi Játékok, Kissjudit Anna Frickaként debütál

Százötven éve, 1876-ban indult útjára a Richard Wagner műveinek szentelt neves fesztivál, amely azóta is zenerajongók tömegeit vonzza a német kisvárosba. Idén a jeles évfordulóra több újítással is készülnek.
Zenés színház

Mindent sok helyen – Japán operaházai

Idén nyáron ismét A varázsfuvolával tért vissza Cso-cso-szán hazájába az OPERA együttese. Különleges fellépési színhelyek, bámulatos komplexumok egész sorát érintette az újabb japán turné.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Nicolas Winding Refn visszatért, és hozza hátborzongató neonfényeit is

A dán filmművészet egyik legizgalmasabb alkotója új filmjében a neonfényes alvilág mélyére vezeti a nézőt. Az ősztől mozikba kerülő Neonpokolhoz megérkezett a magyar feliratos előzetes.
Vizuál kritika

Backrooms: YouTube-videóból született meg az év egyik legkülönösebb horrorja

Internetes rémtörténetnek indult, ma már világszerte hatalmas kultusza van: a Backroomsból készült mozifilm nem pusztán egy sikeres adaptáció, hanem az év egyik legkülönlegesebb horrorja. Backrooms – Hátsó szobák kritika.
Vizuál ajánló

A vadon szíve: Brad Pitt és harci kutyája együtt küzd a túlélésért

Ősszel érkezik a mozikba David Ayer legújabb kaland-thrillere, amelynek főszerepében a kétszeres Oscar-díjas Brad Pitt lesz látható. Cikkünkben megtekinthető A vadon szíve előzetese.
Vizuál ajánló

Megújulva tér vissza a Veszprém-Balaton Filmpiknik

Veszprémben és Balatonfüreden megújult filmes esemény várja a lelkes nézőket és a filmeseket augusztus végén, amely hangulatos környezetben nyújt lehetőséget a megújuló szakma és a közönség nyári találkozójára.
Vizuál kritika

Odüsszeia: a háború után nincs hová hazatérni

„Christopher Nolan nemcsak az antikvitás világát siratja el, hanem egyszersmind figyelmeztet is: a civilizációk végül mindig széthullanak, a széthullás pedig a bűnbeeséssel kezdődik.” Odüsszeia kritika.