A Pannónia Entertainment közleménye szerint a Best of KAFF elnevezésű vetítéssorozat során két szekcióra bontották a díjnyertes alkotásokat: a gyerekeknek szóló ötvenkét perces blokk délután lesz látható, a tinédzsereket és a felnőtteket pedig kora este várják majd egy nyolcvanhárom perces műsorra. A programban nem szerepelnek a szemlén díjazott egész estés alkotások, a szervezők ugyanis úgy tapasztalták, hogy a nézőket inkább diák- és a rövidfilmes szekciók vonzzák.
Az előadásokra nem szükséges jegyet foglalni.
Nulla forintos jegyeket elővételben a pénztárnál leghamarabb az esemény előtt két héttel, de akár tíz perccel az előadás kezdése előtt is lehet igényelni.
A vetítéseket egy emeleti, a KAFF történetét felölelő kiállítás kíséri, amely szintén ingyenes.
Mint a tájékoztatóban kiemelték, a program legsikeresebb darabjai közé sorolható Balogh Mirjana a Berlinalén is díjazott Wish You Were Ear című alkotása, amely a szerelmi kapcsolatok identitásformáló hatásait mutatja be. Látható lesz az idei KAFF-nagydíjas Az utolsó dobás, Ulrich Gábor avantgárd hagyományokat idéző Capricciója, valamint a legjobb televíziós sorozat Bálint Ágnes-díjával kitüntetett, Bogyó Péter rendezte A királyfi meg a három cimborája című epizód, ami a Magyar népmesék sorozat új évadának első része.
Best of KAFF
A 17. KAFF díjnyertes filmjei (felnőtteknek):
- A madár gyermekei
- Cserebogarak: A fekete párduc
- Cigánymesék: Lóvátett kupecek
- Seder Night Fever
- Capriccio
- Az utolsó dobás
- Wish You Were Ear
- Alkotás
- Szökés
- Magyar népmesék: A királyfi meg a három cimborája
- Bernády Amerikába megy
- 110 éves a magyar animáció
Válogatás a KAFF legjobb gyerekfilmjeiből:
- Boribon: Boribon cicája
- Kippkopp és Tipptopp
- Floki: Az elveszett üvöltés nyomában
- Városi legendák: Az orr
- Cserebogarak: A fekete párduc
- A madár gyermekei
- Magyar népmesék: A királyfi meg a három cimborája
További részletek a Cinema MOM oldalán.
Fejléckép: Vetítés a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (Fotó/Forrás: Gilly Áron / KAFF)
hírlevél












