Vizuál

Nézegesd a legszebb magyar mesekönyveket! - Galéria

Kiállítás nyílik a 27. Pozsonyi Illusztrációs Biennálé magyar munkáiból a Pesti Vigadóban
2020.08.17. 14:05
Ajánlom
A nagy hagyományú Pozsonyi Illusztrációs Biennálé (Biennal of Illustrators Bratislava, BIB) legutóbbi, 2019-ben 27. alkalommal megrendezett kiállítására Magyarországról tizenhárom illusztrátor húsz könyv illusztrációjával nevezett.

A kiállítás, amelyet tavaly ősszel a pozsonyi vár épületében láthattak, valamennyi kontinens szinte minden országának legfrissebb, legkiválóbb gyermekkönyv-illusztrációit mutatja be. Összesen 3056 illusztrációt, 539 könyvből, 47 ország 416 alkotójától. A tízfős nemzetközi szakmai zsűri négy BIB Tiszteletdíjat (BIB Honorary Mention), öt BIB Plakettet (BIB Plaque), öt Aranyalmát (Golden Apple) és természetesen a Nagydíjat (Grand Prix) ítélte oda. A gyerekzsűri is osztott ki díjat, valamint, negyedik alkalommal Pozsony város polgármestere is, a Post Bank pedig egy kiemelkedő szlovák illusztrátort életművéért díjazott.

További rajzokért kattints a képre!

Magyarországról a Magyar Gyermekirodalmi Intézet évente megrendezett könyvszemléinek szakmai zsűrije segítségével kért fel tizenhárom alkotót a részvételre, akik az előző két évben megjelent munkáikból, legfeljebb két könyvük illusztrációiból állíthatták össze pályaműveiket. A pozsonyi biennálén nemcsak az illusztrációkat állították ki, hanem a könyveket is, amelyekben a munkáik szerepeltek.

1509998-131916.jpg

Kárpáti Tibor a Tilos az Á Könyveknél megjelent Budapest Off-antológia különleges Budapest-rajzaival, és a Két Egér Könyvek Kihalni esélyes! kötetének, Várszegi Adél dinókat bemutató verseinek illusztrációit nevezte. (Fotó/Forrás: Líra)

Baranyai (b) András a 2017-es, Szabó Borbála és Varró Dániel által írt, és a Pagonynál napvilágot látott Líra és Epika illusztrációival nevezett.

Békés Rozi Andersen: A vadhattyúk című meséjéhez készült munkáját küldte be, amely 2017-ben a Scolarnál jelent meg.

Bölecz Lilla 2018-ban készítette el Katharina Neuschaefer: A világ legszebb mondáihoz készült illusztrációit a Naphegy Kiadónál.

Bodonyi Panni ezúttal a Bíbor Kiadó kötetéhez, Csorba Piroska: Mesélj rólam! című verseskötetéhez készült illusztrációival nevezett.

Dániel András két könyvvel is pályázott: A nyúl formájú kutya és a Most elmondom, hogyan lifteztem a Pagonynál jelentek meg, és mind a két könyv szövegét is ő jegyzi.

1322233-131822.jpg

Dániel András két könyvvel is pályázott: A nyúl formájú kutya és a Most elmondom, hogyan lifteztem a Pagonynál jelentek meg, és mind a két könyv szövegét is ő jegyzi. (Fotó/Forrás: Líra)

Grela Alexandra a Csimotánál megjelent Barna hajnal kamishibai-illusztrációival, és Pinczési Judit: Kócgerzson című meséjéhez készült illusztrációival pályázott, amely a debreceni Déri Múzeum gondozásában jelent meg.

Herbszt László két illusztrációs munkáját nevezte: a 2017-es Éjféli harangszó című Fekete István-könyv illusztrációit (Móra Könyvkiadó), és a 2018-as Népmesekincstár sorozat A rabbi és az oroszlán című, zsidó meséket, történeteket, legendákat egybegyűjtő könyv rajzait küldte (Kolibri, 2018).

Kárpáti Tibor a Tilos az Á Könyveknél megjelent Budapest Off-antológia különleges Budapest-rajzaival, és a Két Egér Könyvek Kihalni esélyes! kötetének, Várszegi Adél dinókat bemutató verseinek illusztrációit nevezte.

img_7300-131944.jpg

Maros Krisztina a Milyen színű a boldogság? illusztrációit (Pagony, 2017), és a Jelenkornál megjelent, Varró Dániel által írt verses mese, A szomjas troll illusztrációit küldte. (Fotó/Forrás: Csimota Kiadó)

Keresztes Dóra a 2018-as Mamó kertecskéje anyagát küldte be, amely Kiss Ferenc CD-kötetéhez készült, és az Etnofon gondozásában látott napvilágot.

Maros Krisztina a Milyen színű a boldogság? illusztrációit (Pagony, 2017), és a Jelenkornál megjelent, Varró Dániel által írt verses mese, A szomjas troll illusztrációit küldte.

Nagy Diána egy kamishibai-kiadást (Visszajött a répa, Csimota, 2018.) és egy lapozót – Előtte, mögötte – hol? , Csimota, 2018 – juttatott el a biennáléra.

Rofusz Kinga a tavaly megjelent, Otthon című, Vivandránál megjelent könyvével nevezett idén.

Takács Mari Lanczkor Gábor Gúfó-történeteihez készült illusztrációit: a Gúfó a boszorkányszombaton és a Gúfó a csillagok között című mesék illusztrációit nevezte (Csimota, 2017, 2018).

További rajzokért kattints a képre!

A 2020. augusztus 17-én a Pesti Vigadóban nyíló kiállítás bemutatja a 2019-es biennálé nemzetközi díjazottait és a magyar résztvevők munkáit. A kiállítás augusztus 17-én, 18.00 órakor nyílik a Vigadó 5. emeleti kiállítóterében. A kiállítást Révész Emese művészettörténész, a magyar nevezéseket összeállító szakmai zsűri tagja nyitja meg. A megnyitón közreműködik Hajduk Károly színművész.

A kiállítás megtekinthető a Vigadó nyitvatartási idejében, az egész épületben érvényes 500 Ft-os látogatói jeggyel szeptember 6-ig.

A szervezők szombatonként délután 4 órától tárlatvezetést, workshopot is hirdetnek erre az időszakra a Magyar Gyermekirodalmi Intézet Facebook-oldalán.

A kiállítás támogatói a budapesti Szlovák Intézet, a Pozsonyi Illusztrációs Biennálé (BIB) titkársága és a Magyar Művészeti Akadémia.

Rajzolók és olvasók a rászoruló könyvtárakért

Kapcsolódó

Rajzolók és olvasók a rászoruló könyvtárakért

Dániel András ötlete alapján idén harmadik alkalommal fognak össze a legmenőbb illusztrátorok, hogy karácsonyi ajándékként egyedi rajzok is kerülhessenek a fa alá.

Ezeket a könyveket szerezd meg az idei Margó Fesztiválon!

Ezeket a könyveket szerezd meg az idei Margó Fesztiválon!

Tízkötetes, szubjektív válogatás rókák esküvőjétől a szomjas trollokig, érintve Jávor Pált és a feminizmust. Az őszi Margón az előrelátók már készülhetnek a karácsonyi ajándékokkal, a mának élők pedig találkozhatnak a hétvégén a szerzőkkel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

„Magyarországon mindig szívélyesen fogadtak” – Franco Nero tokaji borokról és univerzális fizimiskájáról

A világhírű olasz színész újra Magyarországra látogatott, és az M5 Librettó című műsorában mesélt hazai filmes élményeiről. A Honfoglalás című film Árpád vezéreként is ismert művész felidézte egyik vidéki forgatását, és elárulta: máig nagy becsben tartja az ajándékba kapott 1941-es tokajiját.
Vizuál hír

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Vizuál hír

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Vizuál ajánló

A zöld sárkány gyermekeivel folytatódik a Filmrendezők klubja

Május 26-án Miklauzic Bence 2011-es filmjét láthatja a közönség a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően a rendező mesterkurzust tart a résztvevőknek.
Vizuál hír

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.