Nézegessen gyönyörű japán hullámokat minden mennyiségben!

(sze)

2018.09.24. 09:00

A 18-19. század fordulója táján óriási népszerűségnek örvendtek a különböző természetábrázolások Japánban. Ezekből a fametszetekből valami időtlen, erős atmoszféra sugárzik, miközben a festők egyéni kézjegyei olykor nehezen felismerhetők.

Ennek az az oka, hogy ekkortájt a művészet és a mesterség még nem szakadt ketté, a mesterek legjobb tudásuk szerint metszették a fát és a linót, és szándékuk kizárólag a mű létrehozása volt, nem pedig az önkifejezés.

Reprezentáció és absztrakció keskeny határmezsgyéjén járva hozták létre időtlen alkotásaikat. A maguk műhely-leleményeivel gazdagították ugyan a művészetet, de büszkék voltak rá, hogy egy véget nem érő folyamat és tradíció részesei, melyből nem kívántak kiszakadni. Az Edo korban aztán, amikor a művészet és kultúra soha nem látott támogatottságot élvezett, az ukijo-e, (a „tovatűnő világ képei”), vagyis a festészet és a nyomtatás világszerte keresett műfaj lett a japonizmusnak köszönhetően, mely a 19. század végén söpört végig a nyugati művészeten. Ez volt a világon az első olyan művészeti ág, amely a tömegek számára „termelt”. Volt azonban néhány mester, akiknél a mesterség vs. művészet mérleg az utóbbi irányába billent. Köztük volt a nagy triászként emlegetett Ando Hiroshige, Kitagawa Utamaro és Katsushika Hokuszai. Ők tökélyre emelték a természet megfigyelését és ábrázolását, amire élethosszig tartó tanulásként tekintettek.

A nagy hullám Kanagavánál (A nagy hullám) a Fudzsi 36 látképe sorozatból 1831 (Fotó/Forrás: British Museum)

Ahogy Hokusai fogalmaz:

Hatéves koromtól festésre ösztönöz minden, amit látok. Ötvenéves koromig számolatlan művet adtam közre, de mindez, továbbá amit hetvenéves koromig összevissza firkáltam, szóra sem érdemes. Csak hetvenhárom éves fejjel kezdtem megérteni valamicskét a természet, a növények, fák, négylábúak, madarak, halak és rovarok lényegéből. Mire nyolcvan leszek, még messzebbre jutok, és kilencvenéves koromban behatolok a dolgok titkaiba. Százévesen bizonyára elérkezem majd a legmagasabb mesterségbeli tudáshoz, és mire száztíz leszek, minden, amit alkotok, minden pont és vonal élővé válik majd. Aki addig él, ameddig én, megláthatja, hogy betartom az ígéretemet. Írtam ezt én, a hajdani Hokusai, hetvenöt éves fejjel is a rajzok vén bolondja."

A Hamonshū című könyv egyik oldala (Fotó/Forrás: archive.org)

Ugyanakkor velük, és a háború végével nem ért véget a természetábrázolások népszerűsége. A Meidzsi-korban – amikor az addig a világtól elzárkózó Japán nyugati mintájú modernizációba kezdett – a hagyományos stílus folytatásaként létrejött a nihonga. A mesterek a tradicionális értékeket immár a kortárs befogadók számára is érthetően próbálták tálalni, miközben igyekeztek megtartani a sajátos jelleget. Néhány művész továbbra is selyemre vagy papírra festett, tradicionális színekkel és tintával, míg mások új eszközöket, például akril festéket használtak.

Egyikük volt az 1917-ben elhunyt Mori Yuzan, akinek Hamonshū címmel ellátott mintagyűjteménye most mindenki számára hozzáférhetővé vált az interneten.

Mori Yuzan albuma egyfajta útmutatásként szolgált a korabeli kézművesek számára, akik alkotásukat hullám- vagy más természetmotívummal kívánták ellátni. Mori 1903-ból származó könyve teljes spektrumot kínál a tradicionális japán stílusú ábrázolásokon keresztül az absztrakt minták végtelen sokszínűségéhez.