1964. január 7-én született Nicolas Cage, napjaink egyik legismertebb színésze, akire a közönség olyan sikerfilmekből emlékezhet, mint például a Tolvajtempó, az Ál/Arc, A szikla vagy a Con Air. Pályája az 1980-as években indult be, részben nagybátyja, a legendás rendező, Francis Ford Coppola segítségével, a színész rövidesen meg is változtatta nevét, hogy elkerülje a nepotizmus vádját. Annak ellenére, hogy Cage a nyolcvanas és kilencvenes években keresett és elismert művésznek számított, karrierje egy ponton látványos hanyatlásnak indult. Ennek okairól egy interjúban maga is beszélt, ahol elárulta, egy rossz befektetés miatt jelentős adósságokat halmozott fel. Cage kénytelen volt lényegében minden felkérésre igent mondani, így az elmúlt néhány évtizedben a közönség többnyire rosszabbnál rosszabb produkciókban láthatta csak. Szerencsére az adósságból azóta sikeresen kilábalt, és ma már újra felbukkan a neve igencsak emlékezetes filmekben is.

Azonban még ma is gyakran tapasztalom beszélgetéseimben, hogy Nicolas Cage nevének említése sokak számára vörös posztó, személye pedig kizáró ok egy-egy film kapcsán. Most, születésnapja alkalmából szeretnénk igazságot szolgáltatni neki: olyan alkotásait soroljuk fel, amelyekben a színész valóban nagyot alakít.

Arizónai ördögfióka (1987)

Kezdésnek álljon itt a Coen fivérek egyik legemlékezetesebb filmje, amely a zseniális forgatókönyv mellett természetesen Cage pazar alakítása miatt is igazán szerethető. A színész egy többszörösen visszaeső bűnözőt játszik, aki beleszeret egy rendőrnőbe (Holly Hunter). Miután összeházasodnak, boldog életet kezdenének közösen, ám sajnálatos módon nem lehet gyermekük. Amikor azonban a hírekben meglátják, hogy a helyi bútormágnásnak ötösikrei születtek, úgy döntenek, egy csemetét elrabolnak – nekik ugyebár így is megmarad négy. A dolgot azonban nem könnyű titokban tartaniuk: a férfi múltjából előbukkan két társa, akik visszarántanák a bűn útjára, ráadásul egy rémisztő, motoros vadember alakjában szorongásai és félelmei is testet öltenek. Cage egészen kiválóan hozza a kissé suttyó, de valahol legbelül mégiscsak jószívű exbűnöző karakterét. És akkor még nem is beszéltünk arról az ámulatba ejtő bajuszról!

Veszett a világ (1990)

David Lynch Arany Pálma-díjas road movie-ja egy féktelen, őrült, aszfaltforró kaland Amerika sivatagos tájain keresztül. Cage ezúttal is egy keményfiút alakít, Sailor Ripley-t, aki épp most szabadult a börtönből. Miután újra találkozik szerelmével, Lulával (Laura Dern), úgy döntenek, megszöknek a lány zsarnok anyja elől, aki ellenzi kapcsolatukat. Ám azt nem sejthetik, hogy a nő egy magándetektívet és egy kábítószer-kereskedőt is utánuk küld, hogy megállítsák őket, Lula és Sailor így útjuk során mindegyre furcsább és groteszkebb emberekkel találja szemben magát, a gonosz, veszett világ kegyetlen karaktereivel, akik mind útját állnák boldogságuknak. Lynch irányításával Cage egészen szélsőséges módon formálja meg a történet főhősét, és egyúttal hozzá fűződik minden idők egyik legszebb zárójelenete, amikor elhangzik az a bizonyos Elvis Presley-dal.

Las Vegas, végállomás (1995)

Mike Figgis 1995-ös klasszikusában Cage egy valaha sikeres hollywoodi forgatókönyvírót alakít, aki mára totális depresszióba süllyedt, és féktelen alkoholmámorban úszik. Utolsó tiszta perceinek egyikében úgy dönt, felszámolja addigi életét, búcsút mond mindannak, ami a múlthoz köti, és elindul Las Vegasba, hogy egy gyors meneteléssel bevégezze azt, amit elkezdett: halálra igya magát. Itt találkozik álmai asszonyával, a prostituált Serával (Elisabeth Shue). Sorsuk, ha csak rövid időre is, összefonódik, és megtanítja őket arra, ami a legfontosabb itt e földi végállomáson: szeretni az életet és tisztelni a halált. Minden bizonnyal ez Nicolas Cage legkiválóbb alakítása valamennyi közül, ezt igazolja az is, hogy az amerikai filmakadémia Oscar-díjjal ismerte el a legjobb férfi főszereplő kategóriájában.

Adaptáció (2002)

Az Adaptáció bravúrosan dolgozza fel, Charlie Kaufmannak hogyan kellett megírnia ennek a filmnek a forgatókönyvét, méghozzá a világ legunalmasabb könyvéből. A metatörténet főhőse így Charlie Kaufman, valamint fiktív ikertestvére, Donald Kaufman, őket alakítja Nicolas Cage. Charlie azt a feladatot kapja, hogy írjon forgatókönyvet Az orchidea-rabló című ismeretterjesztő kötetből, de bárhogy is próbálkozik, képtelen haladni vele: a műnek értelemszerűen nincs története, dramaturgiája és lényegében még szereplői sem. Nem marad hát más választása, mint hogy saját életével állítsa párhuzamba a lehangolóan unalmas, biológiai könyvet. A páratlanul elmés történetben Cage egy szorongó, meggyötört, szenvedő értelmiségit alakít, ami lássuk be, sokkal jobban áll neki, mint a világmegmentő hős vagy a lángoló fejű szellemlovas… Ez a szerep újabb Oscar-jelölést ért számára, bár a díjat végül nem hódította el. 

Álmaid hőse (2023)

Cage nagy visszatéréseként aposztrofálták Kristoffer Borgli 2023-as horror-drámájában kapott szerepét, és ezt a nézetet mi is osztottuk tavalyi kritikánkban. A film főhőse Paul, egy meglehetősen szürke családi életet élő biológiaprofesszor, aki úgy érzi, karrierje zsákutcába került, és ráadásul még kollégái sikerei is frusztrálják. A hírnév mégis utoléri, de nem a végre-valahára megírt könyvének, hanem annak köszönhetően, hogy Paul egyre több ember álmában tűnik fel. Olyanok is vele álmodnak, akikkel korábban sohasem találkozott. Az eleinte bosszantó, majd egyre imponálóbb helyzetből pokoli tortúra lesz. Borgli története a jelentéktelenség lélekrajzát tárja fel előttünk, egyúttal fricskát is mutat a közösségi média torz logikájának. Ebben csodás partnere Nicolas Cage, akinél talán senki sem formálhatta volna meg jobban ezt a karaktert, aki egyszerre bántóan unalmas, és komikusan rémisztő.

+1. A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya (2022)

Ráadásként álljon itt Tom Gormican szatirikus vígjátéka, amely elsősorban azért jó példa, mert bizonyítja: Nicolas Cage maga is tisztában van némileg eklektikusnak nevezhető karrierjével. A film főhőse ugyanis nem más, mint Nicolas Cage, egy megfeneklett színész, aki bár rajong a klasszikus művészfilmekért, anyagi helyzete miatt kénytelen újra és újra sablonos, bugyuta közönségprodukciókat elvállalni… Ennél többet nem is árulunk el erről a történetről, aki kíváncsi rá, mindenképp nézze meg, mert kreatív, humoros és önreflexív, és nem mellesleg bizonyítja azt is, hogy Nicolas Cage-nek van öniróniája. Születésnapja alkalmából azt kívánjuk neki, hogy őrizze meg ezt a remek tulajdonságát!

Fejléckép: Nicolas Cage a Veszett a világ című filmben (Fotó/Forrás: Pannonia Entertainment)