Vizuál

Nincs kompót! – A tizedes meg a többiek ihlette az új Kolodko-miniszobrot

2022.09.12. 10:20
Ajánlom
Keleti Márton 1965-ös filmjének ikonikus jelenete adta az inspirációt Kolodko Mihály legújabb alkotásához, amely Budapesten, a Várkert Bazár közelében kapott helyet, egy kőkerítésen.

Az oroszok már a spájzban vannak címet viselő miniszobor egy orosz katonát ábrázol, amint az üres kamra polcai között les a járókelőkre, fegyverrel a kezében. Kolodko Mihály a készítés és kihelyezés folyamatáról egy videót is megosztott, ebből többek között az is kiderül, hogy nem egyszerű szoborról van szó: a spájz ajtaja nyitható.

Pár nappal korábban egy, a tévéképernyőről szintén jól ismert figura bukkant fel egy köztéren, Pumukli azonban nem Magyarországon található, München egyik utcáján rosszalkodik. Az alkotás annyira tetszik a szobrászművész követőinek, hogy többen kezdeményezték, legyen egy hasonló Pumuklija Budapestnek is.

A Pumukli a rendszerváltás előtti időszak egyik kedvelt animációs sorozata volt, 1982 és 1989 között futott, első sorozata 52 részt ért meg. A német-magyar koprodukcióban forgatott történet szerint egy kis kobold Franz Eder (magyarul Éder Mester) asztalosműhelyében reked, és mivel hozzáragad az enyvhez, láthatóvá válik az emberek számára. Éder Mester megszereti és befogadja a bohókást lényt, akinek lételeme a csínytevés.

306325010_630698381960287_3986512148350936640_n-231558.jpg

Kolodko Mihály: Pumukli (Fotó/Forrás: Kolodko Art / Facebook)

Nem ez lenne az első alkalom, hogy ikertestvért kap egy Kolodko-mini, Liszt Ferenc hasonmása a szöuli UNESCO palota előtt ül, míg a L’ecsó híres patkánya Lendván festett „Bogrács” feliratot idén augusztusban a Lendvai Színház- és Hangversenyterem melletti tér betonplaccára.

300384294_621477799549012_394883977715043177_n-231557.jpg

Kolodko Mihály: Bogrács (Fotó/Forrás: Kolodko Art / Facebook)

Fejléckép: Az oroszok már a spájzban vannak (forrás: Kolodko Art / Facebook)

Miniszobor-házaspár árul virágot a Pasaréti térnél

Kapcsolódó

Miniszobor-házaspár árul virágot a Pasaréti térnél

Kolodko Mihály a II. kerületi közösség kezdeményezésére készítette el Aranka néni és Béla bácsi szobrát, egykori virágos „bódéjuk” helyén – tudatta Őrsi Gergely polgármester.

Gondolán érkezik Kolodko Mihály legújabb miniszobra

Gondolán érkezik Kolodko Mihály legújabb miniszobra

Nem példanélküli, hogy a gerillaszobrász miniatűr alkotásai külföldön bukkannak fel – ezúttal egészen az olaszországi Velencéig kell utaznunk az új szoborért.

Kolodko-kutyák lepték el Buda egyik terét

Kolodko-kutyák lepték el Buda egyik terét

Alig pár nappal a részeg római légiós után, újabb Kolodko Mihály-miniszobrokkal bővült Budapest egyik tere.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Udvaros Dorottya jövőre a Katonában vendégszerepel

Június 14-én megtartotta évadzáró társulati ülését a budapesti Katona József Színház. Máté Gábor elmondta: a Katona negyvenegyedik évadában a fiatal művészekre és nézőkre különösen odafigyeltek.
Színház

Együttműködésekre van szükség – felsorakozott az Átrium új vezetése

A következő évadtól új lakók költöznek az Átriumba az eddigi üzemeltető Kultúrbrigád helyébe. A független színházi formációk június 11-én, a Jurányi évadzáró eseményén ismertették röviden elképzeléseiket.
Klasszikus

Svájci fesztivál magyar fellépőkkel

A június 28. és 30. között a Genfi-tó partján rendezett Léman Bouquet Fesztivál változatos zenei programokat kínál, idilli környezetben a közönségnek. A koncerteken számos magyar művész is fellép.
Klasszikus

„Az előadónak nem elég csak a kottát látnia” – interjú Szabady Ildikó fuvolaművésszel

Már kiskorában is folyton a hangszer foglalkoztatta, azóta pedig elmélyült a kapcsolata a fuvolával. Az MVM által támogatott Junior Prima Díjjal kitüntetett Szabady Ildikó számos sikeres versenyszereplés után szólistaként és zenekari muzsikusként is rendszeresen színpadra áll.
Klasszikus

A Magyar Hegedű Ünnepe a Pesti Vigadóban

Június 22-én és 23-án gazdag programkínálattal, egyebek közt kortárs vonóshangszer-kiállítással, könyvbemutatóval és hangversenyekkel is várják az érdeklődőket a Magyar Hegedű Ünnepén. Az eseményen ünneplik a hetvenéves Szecsődi Ferencet is.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

De ki az a Banksy? – öt dolog, amit érdemes tudni a világhírű graffitiművészről

Férfi, nő, egy csapat? Profin felépített brand? Miben rejlik a zsenialitása, ami miatt a klasszikus grafikusból korunk egyik legdrágábban eladott képeiről és akcióiról híres kortárs művész lett? Tesztelje magát, mennyire van képben a Banksy-titokkal!
Vizuál ajánló

Kihagyhatatlan kulturális ziccerek idén is, a Múzeumok Éjszakáján!

Közel 450 intézmény mintegy 2500 programmal készül idén az ország legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménysorozatára. Június 22-én országszerte kitárulnak a múzeumok kapui.
Vizuál ajánló

Repülő krokodilok, alakváltó házak és furcsa felhők – díjnyertes animációs film látható mától a mozikban

Június 13-ától az ADS Service forgalmazásában vetítik itthon Benoît Chieux Sirocco és a szelek királysága című alkotását, amely a producer szerint a mainstream és az arthouse animációk tökéletes keveréke.
Vizuál ajánló

Ruben Östlund filmjeit vetítik a Cirko-Gejzírben

Júniusban két alkalommal retrospektív vetítéssorozatot szervez a Cirko-Gejzír a svéd rendező életművéből, kezdve a korai rövidfilmektől egészen a legnagyobb sikerfilmekig.
Vizuál gyász

Elhunyt Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője

A Balázs Béla-díjas filmkritikust, a Filmvilág legrégebbi állandó munkatársát élete 69. évében, rövid, de súlyos betegség után érte a halál június 11-én. Fájdalmak nélkül, méltóságban és családja körében hunyt el – adta hírül a Filmvilág szerkesztősége.