A Déli Doku fesztivál kiemelt országa idén Argentína lesz, ahonnan három alkotást is láthatunk. Ezen kívül brazil, kolumbiai, mexikói és ecuadori dokumentumfilmek, illetve kubai rövidfilmek is megtekinthetők a héten, a remek filmek mellett latin bulik, konyhaművészet és borkóstoló is várja az érdeklődőket.
Nők a kamera mögött
A Déli-doku idei filmjei mind női témákat dolgoznak fel. A szervezők ezáltal szeretnék ünnepelni a kortárs rendezőnők munkáját és hangsúlyozni szerepüket a filmipar alakulásában.
Filmjeik a világ híres dokumentumfilm-fesztiváljain elnyert díjesők után végre Budapesten is láthatók.
Egy kivétellel olyan rendezőnők alkotásai, akik kamerájuk lencséjén keresztül engednek betekintést az általuk megélt valóságba. A lehető legőszintébb és legintimebb módon ismerhetjük meg az általuk bemutatott nők és világuk között feszülő konfliktusokat, hiszen legtöbbjüknek személyes kötődése is van filmje tárgyához.
Női alkotók, nőkről szóló történetei
Buenos Aires-i utazás a múltba, Belo Horizonte favelái, karibi életművészet és egy kubai cowgirl küzdelmei: néhány téma a latin-amerikai dokumentumfilm-termés izgalmas alkotásai közül. A Silvia című argentin film egy diplomatacsaládból származó lány személyes nyomozását mutatja be, ahogy régi családi videókból és édesanyja visszaemlékezéseiből újraértékeli a gyerekkorát. A Mi, nők című film egy női családi „kommunába” vezeti be a nézőt, ahol egészen bensőséges viszonyrendszer szerint szerveződik Julia, a rendező és rokonai élete. A Baronesa című alkotás soha nem látott formában, belülről mutatja meg a brazil nyomornegyedeket.
A mosolygós Lombana című filmben a rendező karibi nagyapja titokzatos életét tárja fel, amelyben a látszólag bohém pillanatok mögött sötét titkok rejtőznek. Az éjszaka királynői a hetvenes, nyolcvanas évek mexikóvárosi éjszakai életének letűnt csillagait kutatja fel, akik ma a sikerrel teli évtizedek után kénytelenek szembenézni az idő múlásával.
A Nagynéném, Toty című ecuadori film rendezője, a híres színésznő visszaviszi Párizsba a nagynénjét, hogy újra átéljék a múlt dicsőséges pillanatait és azt a feminista forradalmi hangulatot, amit Toty hozott be először a dél-amerikai országba.
A Lánybanda című film a zeneiparban általában alulreprezentált, de a valóságban végtelenül vagány női együttesek küzdelmekkel teli hétköznapjaiba kalauzolja a nézőt. A fesztivál a hét nagyjátékfilmen kívül öt kubai rövidfilmet mutat be a San Antonio de Los Baños-i filmiskola alkotásai közül. (Aurora, A hegy, Motor, La Bonita, Cheli)
Közönségtalálkozók, koncertek
A szervezők a vetítéseken kívül étel- és italkóstolókkal, közönségtalálkozókkal, kerekasztal-beszélgetéssel, latin zenei koncertekkel és pörgős bulikkal garantálják az autentikus latin életérzést. Julia Pesce (Mi, nők) és Leon Felipe Troya (Nagynéném, Toty) rendezők a fesztivál ideje alatt Budapestre látogatnak, és a vetítések után a közönség rendelkezésére állnak, hogy válaszoljanak a felmerülő kérdésekre, és megosszák a forgatás kulisszatitkait. A Mi, nők szombati vetítését követően Szőcs Petra (filmrendező, költő) és Szkiba Zsuzska (író, blogger) beszélget majd a filmről és aktuális gendertémákról.
A filmvetítésekre, illetve a fesztivál minden egyéb eseményére való belépés ingyenes.
A részletes program elérhető ide kattintva >>>
A filmeket eredeti nyelven (spanyolul vagy portugálul), magyar és angol felirattal vetítik.
Déli Doku fesztivál
október 8.-13.
Bem Mozi, Ankert, House Bar
Fejléckép: jelenet az Unabandadechicas c. filmből (Fotó: Déli Doku fesztivál)