Vizuál

Novemberben érkezik a mozikba a Ceaușescu-diktatúra bukásáról szóló film

2023.08.31. 10:25
Ajánlom
A Libertate ’89 – Nagyszeben című történelmi dráma az „itt és most” erejével teszi átélhetővé a forradalom eseményeit, amelyeket a rendező szerint a román társadalom máig sem dolgozott fel. Tudor Giurgiu filmjét a CineFest közönsége láthatja először itthon, a premier előtti vetítésen a művész is jelen lesz.

Szeptember 3-án, vasárnap 21 órakor, a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában láthatja először, premier előtt a magyar közönség a Libertate ’89 – Nagyszeben című történelmi drámát, amely az 1989-es romániai forradalom eseményeit dolgozza fel. A film jelentős magyar részvétellel és a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készült el, a történetben erdélyi magyar színészek, mások mellett Bíró József, Diményi Áron és Deák Zoltán is láthatóak. A miskolci vetítésen jelen lesz Tudor Giurgiu rendező, Lemhényi Réka vágó és Berger József producer is.

Libertate_C_AdiBulboaca_33324-101631.jpg

Jelenet a Libertate ’89 – Nagyszeben című filmből (Fotó/Forrás: CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál )

A történet 1989. december 22-én, Nagyszeben játszódik. A film szinopszisa szerint egyre több ember megy ki az utcára tüntetni Nicolae Ceaușescu kommunista rendszere ellen. Miután Bukarestben Ceaușescu elmenekül egy helikopter segítségével, a katonaság átáll a tűntetők oldalára.

Véres harcok kezdődnek a forradalmárok, a katonák, a rendőrök és a titkosrendőrség tagjai között.

Az ostrom elől való kétségbeesett menekülési kísérletet követően a főhőst, Viorel rendőrkapitányt elfogja a hadsereg, és terrorizmussal vádolják. A bukaresti rezsim bukása a legvéresebb kelet-európai rendszerváltás volt. Tudor Giurgiu alkotása egy fontos történelmi helyzet és az abban szereplő emberi karakterek hiteles bemutatásán túl akciófilmbe illő fordulatokat, izgalmakat is kínál. A Libertate – Nagyszeben’89 az „itt és most” erejével átélhetővé teszi egy korszak drámai pillanatait.

A Tudor Giurgiu úgy fogalmazott, az ő generációja egy agresszív manipulációból fakadó pszichózisban nőtt fel, mert a forradalmat a román társadalom a mai napig nem dolgozta fel.

A lezárás aktusa, aminek a kommunista rendszer leverése után meg kellett volna történnie, soha nem történt meg. A változás soha nem történt meg.

Ezért ezzel a filmmel az a célom, hogy pontos képet fessek az akkori káoszról, másrészt, hogy magyarázatot adjak arra, hogy az igazi gyilkosokat miért nem vonták évekig felelősségre” – nyilatkozta a rendező.

Libertate_C_AdiBulboaca_31845-101631.jpg

Jelenet a Libertate ’89 – Nagyszeben című filmből (Fotó/Forrás: CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál )

Tudor Giurgiu – aki rendezőként és producerként is számos sikeres filmet jegyez és koprodukcerként olyan magyar filmben is részt vett, mint az Aglaja és a Spirál – korábban már járt a CineFesten a Miért én? című filmjével.

A Libertate '89 – Nagyszeben novembertől lesz látható a hazai mozikban.

Mint arról beszámoltunk, a film világpremierjére a Szarajevói Filmfesztiválon került sor, ahol elnyerte a Nemzetközi Artmoziszövetség (CICAE) különdíját.

Fejléckép: Jelenet a Libertate '89 – Nagyszeben című filmből (Fotó/Forrás: CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Könyv

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.
Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

A Dél zseniális gyermeke – dokumentumfilm készült William Faulknerről

Heteken át tartó részeg tivornyák, nőügyek, kitalált történetek a háborúban szerzett sérülésekről és persze Nobel-díj, amiért szinte könyörögni kellett, hogy átvegye – egy új dokumentumfilmben izgalmas történetek elevenednek meg William Faulkner életéből.
Vizuál gyász

Elhunyt Michael Madsen

Az amerikai színészt a közönség egyebek közt Quentin Tarantino filmjeiből is ismerhette. Michael Madsen hatvanhat éves volt, a menedzsere bejelentése szerint halálát szívroham okozta.
Vizuál hír

Ilyen lenne Munkácsy festménye 2025-ben – lezárult az LG és a Magyar Nemzeti Galéria pályázata

Közel 700 nevezéssel zárult az LG Magyarország és a Magyar Nemzeti Galéria közösen meghirdetett fotópályázata. Az első helyezett pályaművet Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő című festménye inspirálta.
Vizuál hír

Három magyar alkotót is meghívott tagjai közé az amerikai filmakadémia

Több mint ötszáz filmes alkotót és szakembert hívott meg tagjai közé az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia. Az új tagok között idén is vannak magyar filmesek: Szakács Györgyi, Jancsó Dávid, valamint Varga Balázs szavazhat mostantól a világhírű elismerésről.
Vizuál hír

Zászkaliczky Ágnest is beválogatták a Londoni Művészeti Biennálé résztvevői közé

A magyar alkotó Venice 1. című festményét is megismerheti a közönség a rangos kortárs művészeti eseményemen. Zászkalicky Ágnes látványtervezőként is aktív, hamarosan a Margitszigeten debütál az az előadás, amelynek vizuális koncepcióját ő dolgozta ki.