Visszanézve a Veszprémben és környékén töltött napokra, nyugodtan elmondható, hogy az ország egyik legszebb vidékén minden adott volt a nagy közösségi mozizásra – még akkor is, ha van hova fejlődnie a fesztiválnak. Balatonfüreden a Vaszary-villa vagy a Tagore sétány, akárcsak a veszprémi vár barokk főtere, vagy a Wesselényi strand Balatonalmádiban, soha nem látott díszletül szolgáltak a magyar film éves seregszemléjéhez. Összecsengett a szervezők, a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program elképzelése, és működött a „Négy nap mozi” fesztiválszlogen - akár lehetett volna négy nap kultúra is, olyan bőségesen válogathattunk a filmhez kapcsolódó, komolyan vett minőségi programok közül.
Minden napra jutott filmbemutató, koncertek és kiállítások, játékos vetélkedők, kiváló éttermek és nagy beszélgetések. Annak rendje és módja szerint vörös szőnyeg vezetett a premiereknek helyet adó veszprémi Hangvillába, és ha furcsa is volt a járvány okozta hosszú elszigeteltség után újra megtölteni egy nagy termet, végre együtt lehettünk. Vagy lehettünk volna. Mert - bár a premierek után első osztályú balatoni borokkal koccinthattunk a teraszokon és jó szívvel gratulálhattunk az alkotóknak - a középgeneráció nagy rendezői fájóan hiányoztak a fesztiválról.
Az elmúlt egy-másfél év mozgóképes termésének jó része belefért a négy nap kereteibe, de mindenre sajnos nem jutott idő, így a kisfilmek, animációk és tévéfilmek túlreprezentálták például a dokumentumfilmeket - köztük a korábban beválogatott, majd visszamondott Tobi színeit.
Mi elsősorban az új magyar mozifilmek mellett tettük le a voksunkat és ott voltunk az Így vagy tökéletes, a Toxikoma, a Hasadék, és az Űrpiknik premierén is.
A veszprémi óváros barokk főterén láttuk a fesztivál nyitófilmjét, Varsics Péter romantikus vígjátékát, az Így vagy tökéletest. Kellemes meglepetést nyújtott a self-help guru írónő és a szépirodalmi sikerre vágyó reklámszakember egymásnak feszülése. A színészek kérlelhetetlenül jók voltak, csak ámultunk a Fekete Ernő-Béres Márta-Trokán Nóra alkotta szerelmi háromszög alakításain. Ennyi füvet magyar filmben régen szívtak (ha egyáltalán), és arról is gondoskodtak az alkotók, hogy szembesüljünk kétségbeejtő szelfi-kultúránk visszfényével. Így megy ez, és ilyenek vagyunk – állítja a film, és mi csak rendre ismételgetjük magunkban az írónő jó tanácsát: „Nem kell nekifutni, csak csinálni kell” - és természetesen: „Így vagy tökéletes”.
Herendi Gábor ezúttal drámát rendezett és ahogy az rendes filmfesztiválokon lenni szokott, a Toxikoma premierére alig lehetett beférni. Szabó Győző önéletrajzi könyvén alapuló történet a heroinfüggőséget és a rehabilitáció kérdéseit állítja a központba, amihez kitűnő drámai alapot ad a két főhős, a drogos alfahím (Szabó Győző szerepében Molnár Áron) és az istent játszó pszichiáter (Csernus Imre szerepében Bányai Kelemen Barna) párharca. Mindkét színész káprázatos alakítást nyújt, csakúgy, mint a főnővér szerepében Török-Illyés Orsolya.
„Létezik-e gyógyult drogos?” - teszi fel Herendi Gábor a kérdést, de mintha ő sem tudná az egyértelmű választ. Az biztos, hogy filmje elgondolkodtat és nyomot hagy bennünk.
A Magyar Mozgókép-díjak átadóján a Legjobb film elismerésben részesült Krasznahorkai Balázs Hasadék c. filmje, amit szintén Veszprémben, a Hangvillában láttunk, és szintén elsőfilm. A Goa-i meghívás, és a brazíliai Cinefantasy sikere óta kitüntetett figyelemmel vártuk a premiert, és nem csalódtunk. A feszítő apa-fiú történet bámulatos vidéken, a máramarosi-havasok hegycsúcsai között játszódik, főszereplője az erdélyi származású magyar orvos (Molnár Levente) és 17 éve nem látott fia (Babai Dénes). A dráma már a film elején kibontakozik, de mégis van tere tovább épülni. Bár helyenként – meglehet - túlírtnak és akár leegyszerűsítőnek is érezhetjük a dramaturgiát, a feszültségteremtés működik, a rendező az utolsó percig képes meglepetéseket tartogatni.
Egészen biztosan Badits Ákos elsőfilmje, az Űrpiknik vonzotta a legtöbb fiatal filmest és nézőt a fesztiválon, a premiert sikoltozás és éljenzés követte, mintha egy koncerten lettünk volna (vagy egy cseh filmfesztiválon), aztán koccintás, koncert és nagy siker.
Pedig a sci-fi vígjáték furasága és különcsége a legtöbb írt és íratlan filmes szabályt felrúgja: nem elemez, nem magyaráz, csak játszik, szabadon és irigylésre méltóan.
Szereplői is szabálytalanok és magányosak, az űrből érkezett lény (Takács Zalán) éppúgy, mint spleenes földi társa, Panna (Walters Lili), akit mintha a Drakulics elvtársból vágtak volna ki: flegma és rosszkedvű. A történet viszont szeretnivaló: az űrlény Zalatnay Saroltát szeretné megmenteni a pusztulás felé rohanó bolygóról, az énekesnő 70-es évekbeli felvételeit hallgatva pedig pontosan értjük, hogy miért.

Walters Lili, Badits Ákos és Varga Veronika az Űrpiknik premierén, a Magyar Mozgókép Fesztiválon (Fotó/Forrás: Magyar Mozgókép Fesztivál)
A fesztivál egyik érdekessége volt a Cinéastes de notre temps című francia portréfilmsorozat Jancsó Miklósról készített 1969-es epizódja, amely a Fényes szelek veszprémi forgatásán készült 1968-ban.
Már ezért érdemes volt Veszprémbe utazni: Barkóczi Janka értő bevezető előadása után, egyszer csak a 48 éves Jancsó Miklós állt velünk szemben, amint kék meg piros ingben járta az óváros akkor még kopott utcáit.
Olyan volt, mint a francia trikolor, alkotásról, filmes módszereiről és örök témájáról, a szabadságról beszélt. Nem kerülte meg a kérdést és egyértelművé tette: ő és Hernádi Gyula mindig a forradalom oldalán álltak. Belegondolni is hátborzongató, hogy akkor és ott összeért a történelem - a forgatás közben kapták meg a prágai bevonulás hírét.
A kísérőrendezvényekből és szakmai programokból is megpróbáltuk kivenni a részünket, bár rettentő volt a forróság és volt amiről lemaradtunk. Benéztünk a Filmre vele! kortárs irodalmi-filmes pitch fórumra, ahol szakemberek, producerek, forgatókönyvírók prezentálták egy-egy regény megfilmesítésének lehetőségeit, köztük Háy János A cégvezető, vagy Láng Zsolt Bolyai című regényét. A MADOKE dokumentumfilmeseket tömörítő egyesület Mikor igaz a dokumentumfilm? címmel rendezett kerekasztalbeszélgetést, amelyen Dér Asia (Anyáim története) és Visky Ábel (Mesék a zárkából) filmrendező, valamint László Sára producer (Visszatérés Epipóba), válaszolt a műfaj legfontosabb kérdésére.
Az alkotók leszögezték: sokféle igazság létezik, de nem mindegy, hogy kiét látjuk. Egyetértettek abban, hogy a szereplők személyes igazsága a legfontosabb, hogy el tudják fogadni az életükről szóló filmet.
Szintén ott voltunk a fenntartható és a környezettudatos filmgyártással foglalkozó kerekasztalbeszélgetésen, ahol a „green film making” aktuális trendjeit, országspecifikus megoldásait vették sorra a szakemberek. Magyarországon elsősorban a külföldi produkciók jelennek meg környezettudatos, konkrét elvárásokkal, és a bérmunkát kiszolgáló produceri irodák is fontos lépéseket tesznek például a szállítás, vagy a catering területén, de a hazai produkciókban még nehéz kivitelezni a zöld szempontokat. Lépésről-lépésre mégis megállíthatatlanul beépül ez a szemlélet is a filmesek gondolkodásába.
Okos és fontos találkozások, szakmai beszélgetések, minőségi filmek tarkították a fesztivált, néhány dolgot talán érdemes lenne mégis tovább gondolni. A filmfesztiválok fontos szereplői a zsűritagok, akiket mindenki ismer, velünk együtt nézik a filmeket, a fesztivál végén pedig összegeznek és értékelnek. Jó lenne jövőre velük is találkozni. Mint ahogy jó volna, sokkal jobb, igazi moziteremben nézni a filmek többségét, mert a Hangvilla nagytermét nem erre találták ki. És még egy apróság, a szabadtéri vetítéseknél olyan jó lenne megvárni a sötétedést - azon a fél órán már ne múljon semmi.
Magyar Mozgókép Fesztivál
Veszprém, Balatonfüred, Balatonalmádi
2021. június 23.-26.
Fejléckép: Magyar Mozgókép Fesztivál / Fotó: Kovács Bálint, Magyar Mozgókép Fesztivál