Vizuál

Nyaralástörténeti kiállítással nyílt meg a balatonfüredi Esterházy-kastély, amely újra régi fényében látható

2024.07.17. 14:15
Ajánlom
Ha Balatonfüredet említjük, legtöbbünknek Jókai Mór, Blaha Lujza, a Szívkórház és az Anna-bál jut az eszünkbe. A reformkor ragyogó társasági életének megidézése mellett a közelmúltban átadott Esterházy-kastély állandó kiállítása mélyebben foglalkozik a város kultúrtörténetével, minden oldalról körüljárva a gyógyvíz és a köré épült komplex gyógyászati központ múltját. A tárlatot és a műemlék fejlesztési koncepciót a Magyar Kastélyprogram Nonprofit Kft. készítette.

Több mint kétszáz évvel ezelőtt Gróf Esterházy Kázmér építtette Pauly Mihály építőmester tervei alapján a füredi Gyógy tér szomszédságában álló Esterházy-nyaralókastélyt, késő barokk stílusban. A műemlék az államosítás éveiben üdülőként működött, a rendszerváltás után üresen állt, ezalatt indult igazán pusztulásnak a kúria. A város önkormányzata hét évvel ezelőtt, egy ingatlancserével szerezte meg a szebb napokat látott épületet, amit pályázati forrásból felújított. Idén nyáron először látogatható a benne felépült, a település történetét, kiemelten pedig a gyógyászatát és a társasági életét bemutató állandó tárlat, de a tervek szerint időszakos kiállítások és kulturális közösségi események is szerveződnek majd benne.

A nyaralástörténeti kiállítás a városban és környékén feltörő forrásvizekre fejlesztett gyógyászatra koncentrál,

de megismerjük általa a balatoni fürdőzés hagyományait is, ami eleinte korántsem volt olyan bevett dolog, mint amilyenné a 19. századra vált, mert a régiek nem ismerték el a tó vizének jótékony hatását.

06Furediivopohar-gyujtemenyIMG_3478-134459.jpg

A füredi ivópohár-gyűjtemény a balatonfüredi Esterházy-kastélyban (Fotó/Forrás: Magyar Kastélyprogram Nonprofit Kft.)

Ha elmegyünk a kastélyba, a természeti kincsek felfedezése mentén színes képet kapunk a korabeli szórakozási módokról, a régiek turizmushoz való viszonyáról, a fürdővendégekről, de a fürdőigazgatók személyéről is. A hajdan Balatonfüreden gyógyító orvosok és fürdőigazgatók korabeli beszámolói, Krúdy Gyula írásai vagy akár az Anna-bál vendégeinek naplói adták az alapot a kurátori feltáró munkához.

Többszáz éves falfestmény a vakolat alatt

Az eredeti vállalásokhoz képest az épület átadása azért csúszott meg kissé, mert értékes falfestményre bukkantak az úgynevezett sala terrana-ban, amely a korabeli kastélyok tipikus hűsölő terme volt.

03AkastelyrestauraltfogadotermeIMG_3744-134642.jpg

A balatonfüredi Esterházy-kastély restaurált fogadóterme (Fotó/Forrás: Magyar Kastélyprogram Nonprofit Kft.)

Egész szobát beborító növény ornamentikáról van szó, amely a kutatások szerint egyidős lehet az épülettel.

A faliképek készítője, a Dürer által is használt mintakönyvek felhasználásával, egzotikus növényekkel, pálmákkal, mangófákkal egy „fantáziakertet” alkot. A sala terrena mellett lévő, szintén festett térben pedig egy női portrét is feltártak a restaurátorok, amely feltételezhetően a kastélyt építtető Esterházy Kázmér feleségének a képmása. Mára ezek a szobák Balatonfüred kultúrtörténetének sajátos mutatványai.

Bár az évszázadok alatt a kastély alapterülete nem változott, nyomon követhető, hogy századonként új emeletet kapott a ház, az átépítésekkor pedig homlokzatainak stílusa a korízlésnek megfelelően átalakult. A mai neobarokk jellegét a múlt század negyvenes éveinek átalakításával érte el, néhány évvel a diktatúra államosítása előtt. 

09AfurdoigazgatoirodajaIMG_3672-134219.jpg

A fürdőigazgató irodája a balatonfüredi Esterházy-kastélyban (Fotó/Forrás: Magyar Kastélyprogram Nonprofit Kft.)

A nyár elején átadott kastélyt közel ötezren látogatták eddig, júliusban folyamatos kosztümös kiállításokkal várják az érdeklődőket a tárlaton.

Fejléckép: Szálláshelyek Füreden - részlet a balatonfüredi Esterházy-kastély kiállításából (fotó/forrás: Magyar Kastélyprogram Nonprofit Kft.)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Vizuál

Attól még egy mese sem válik igazsággá, hogy nincs benne hazug állítás – kritika a Bodkin című sorozatról

A Netflix hétrészes minisorozata épp úgy játszik az igazsággal, ahogy mi játszunk a valóság illúziójával. Jez Scharf alkotása egyszerre okos médiareflexió, groteszk ír népmese és csípős humorú bűnügyi történet. Bodkin kritika.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

6+1 film, amit nagyon várunk 2025-ben

Az év második felében sem maradunk jó filmek nélkül, a számos izgalmas premier közül összegyűjtöttük azokat, amelyeket mi semmiképp sem fogunk kihagyni.
Vizuál kritika

Attól még egy mese sem válik igazsággá, hogy nincs benne hazug állítás – kritika a Bodkin című sorozatról

A Netflix hétrészes minisorozata épp úgy játszik az igazsággal, ahogy mi játszunk a valóság illúziójával. Jez Scharf alkotása egyszerre okos médiareflexió, groteszk ír népmese és csípős humorú bűnügyi történet. Bodkin kritika.
Vizuál magazin

A Dél zseniális gyermeke – dokumentumfilm készült William Faulknerről

Heteken át tartó részeg tivornyák, nőügyek, kitalált történetek a háborúban szerzett sérülésekről és persze Nobel-díj, amiért szinte könyörögni kellett, hogy átvegye – egy új dokumentumfilmben izgalmas történetek elevenednek meg William Faulkner életéből.
Vizuál gyász

Elhunyt Michael Madsen

Az amerikai színészt a közönség egyebek közt Quentin Tarantino filmjeiből is ismerhette. Michael Madsen hatvanhat éves volt, a menedzsere bejelentése szerint halálát szívroham okozta.
Vizuál hír

Ilyen lenne Munkácsy festménye 2025-ben – lezárult az LG és a Magyar Nemzeti Galéria pályázata

Közel 700 nevezéssel zárult az LG Magyarország és a Magyar Nemzeti Galéria közösen meghirdetett fotópályázata. Az első helyezett pályaművet Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő című festménye inspirálta.