A Csongrád megyei múzeumi szervezetet és a szegedi Móra Ferenc Múzeumot irányító Zombori István nyugdíjazásáról döntött pénteki zárt ülésén a fenntartó megyei önkormányzat közgyűlése. A muzeológus szakember közalkalmazotti jogviszonyát nyolc hónap felmondási idővel szüntette meg a testület, az igazgatói posztra pedig pályázatot írtak ki ‒ közölte az Csongrád Megyei Önkormányzat Sajtószolgálata.
A beérkező pályázatokat szakmai bizottság véleményezi, amelyben részt vesz majd Zakar Péter történész, a közgyűlés alelnöke, Kovalcsik Andrea főjegyző, Orbán Imre, a közgyűlés kulturális bizottságának elnöke, valamint a nemzeti erőforrás miniszter, a szakszervezet és a közalkalmazotti tanács delegáltja. Az új megyei múzeumigazgató kinevezéséig a vezetői feladatokat Gaskó Béla igazgatóhelyettes látja el.
Zombori István több mint három évtizede dolgozott a Csongrád megyei múzeumi szervezetnél, amelynek 2007 nyarától volt a vezetője. A Csongrád Megyei Közgyűlés március 25-i ülésén döntött arról, hogy fegyelmi vétség alapos gyanúja miatt eljárást indít a Móra Ferenc Múzeumnál elvégzett beruházási munkálatok ügyében. A vizsgálatot ‒ amelynek az is feladata, hogy megállapítsa történt-e kötelezettségszegés ‒ a közgyűlés folytatja le.
Zombori István, a múzeum igazgatója, az ügy hátteréről szólva korábban korábban az elmondta, hogy tavaly szeptemberben a múzeum az M43-as út Makó és az országhatár közötti szakaszára nettó 1,3 milliárd forintos régészeti feltárási feladatot kapott, amelyet 2012 júliusáig kell befejeznie. Ehhez a közgyűlés 2010 szeptemberében huszonhárom munkatárs felvételét engedélyezte, számukra irodákat kellett kialakítani, amelyeket gipszkarton falakkal oldottak meg. Az igazgató tájékoztatása szerint a munkálatok vizsgálatára idén februárban belső ellenőrzési bizottság érkezett, amely az adminisztratív ellenőrzés során több problémát vetett fel. Ezeket a múzeum, a törvényi előírásnak megfelelően, megválaszolta.
Papp Nóra, a megyei önkormányzat sajtóreferense az MTI kérdésére elmondta, Zombori István nyugdíjazása és a fegyelmi eljárás között nincs összefüggés. A vizsgálat még nem zárult le, az ügyben a végső döntést majd a közgyűlés hozza meg.